Piano

Első ütem

"Elhúzódott a megbeszélés. Kérlek gyere a nagy színházba."~ HaNeul

Állt az üzenetben, ami a drága nővéremtől, Park HaNeul-tól származott.
Az én nevem Park MinJi. Jelenleg 20 éves vagyok és egy szerető, tehetős családban élek. Tudom, hogy most felmerül az a kérdés, hogy mégis miért élek még most, 20 évesen is a szüleimmel. A válasz egyszerű: közel van az egyetem a házunkhoz, ezért nem láttuk értelmét annak, hogy elköltözzek. Természetesen én már szeretném elhagyni a családi fészket, de még nem találtam megfelelő otthont magamnak. Anyukám könyvelő, apukám ügyvéd, a nővérem pedig egy eléggé híres zongorista. Szöulban élünk mióta megszülettem, azelőtt anya elmondása szerint Busanban laktunk.
Az egyetemről tartok a színház felé, hogy onnan Haneullal elmenjünk egy közös csajos napot tartani. Amint beléptem a már jól ismert  épületbe egyből a nővérem keresésére indultam. Amikor megláttam Byult, az egyik hegedűművészt, aki a nővérem legjobb barátnője és én is jól kijövök vele, felé vettem az irányt, hogy megtudhassam nővérem hollétét, hiszen ő is a megbeszélésről jött, ha minden igaz.

-Szia, JiJi! Hát te? Olyan rég láttalak, már nagyon hiányoztál! Mi újság veled?- vont szoros ölelésbe az említett egy hatalmas mosollyal az arcán.

-Szia! HaNeult keresem. Nem láttad véletlenül?- kérdeztem meg tőle, miután elengedett.

-Még a teremben van. Amikor kijöttem, ő még akkor pakolt.- mosolygott rám továbbra is. Nem értem, hogy hogy nem fáradnak el az arcizmai az egész napos vigyorgásban. Akármikor látom, ő mindig mosolyog. Bár... nem véletlenül hívják őt Byulnak.

-Szia, húgi!- éreztem meg, hogy valaki hátulról rámcsimpaszkodott.- Mehetünk?- kérdezte miközben jobb karját átlendítette nyakamnál.

-Szia, persze!- válaszoltam neki.

-Hova mentek, ha megkérdezhetem?- kíváncsiskodott Byul, még mindig velünk szemben állva.

-Csajos napot tartunk. Tudod... egy kis vásárlás és a többi.- árulta el mai terveinket neki nővérem.- Nincs kedved velünk tartani?- kérdezett rá.

-Nagyon jól hangzik, de nekem most rohannom kell haza. Ne haragudjatok, majd talán legközelebb. Pusza, sziasztok!- mondta, mielőtt még nagy léptekkel el nem indult a lépcső felé.    -Oh, és Haneul, el ne felejtsd a találkozót!- fordult vissza még egy mondat erejéig.

-Ne aggódj, nem felejtem!- válaszolt az említett egy kicsit hangosabban, hogy a távozó lány is hallja.- Akkor indulhatunk?- engedett el és állt elém a kocsikulcsot az ujján forgatva.

- Persze!- követtem az idő közben megindult lányt a lépcső irányába.

Miután kiértünk az épületből, a parkoló felé  vettük az irányt, ahol megpillantottam nővérem hófehér Lexus Lc 500-át.

-Milyen találkozóról beszélt Byul?- adtam hangot kíváncsiságomnak az autóba való beülés után.

-Holnapra szerveztek egy amolyan egyetemi osztálytalálkozót.- válaszolt a kocsi beindítása közben.

- Akkor ott lesz az összes volt egyetemi osztálytársad?- kérdezősködtem tovább.

-Állítólag igen. Persze mivel mindegyikünknek jól bejött az élet és elég sikeresek és ismertek lettünk a zenével, biztosan lesz olyan, akinek közbejön valami.- válaszolt miközben kifordultunk a parkolóból.- De így is biztos, hogy leszünk egy jó páran, mivel nem csak a volt osztálytársakat hívta meg, hanem azokat is akikkel jóban voltunk a suliban.- adta tudtomra ezt az információt is.

-Értem.- gondolkodtam el egy pillanatra.- De nem úgy volt, hogy holnap délután elviszel a kosármeccsre?- tudakoltam meg, miközben felé fordultam.

-De igen. Ne aggódj, addigra vége lesz ennek az egésznek.- nyugtatott meg miközben bekapcsolta a rádiót. Hála az égnek. Semmi kedvem nem lenne utána este, sötétben buszozni és sétálni egyedül az utcán.

Az út további részében a rádióban lejátszott dalokat énekeltük.

Akkor még nem tudtam, hogy ez a találkozó kihatással lesz az életemre.

~○~●~□~■~○~●~□~■~○~●~□~■~○~●~□~
Sziasztok!
Ez életem legelső sztorija. Csak kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán lenne-e valaki, akit érdekelne a folytatás. A sztori teljes mértékben saját! Ha valaki bármifele hibát (helyesírási vagy bármi) talál, akkor kérem jelezze!