Sziasztok! Ez itt egy BTS fanfiction lesz. Ez a legelső történet, amit írok és teljes mértékben saját! Ha bármi hibát észrevettek a sztoriban, legyen az helyesírási vagy bármi, kérlek szóljatok! Véleményeket szívesen fogadok, amennyiben az emberhez...
Az után a nap után gyorsan teltek a napok. Kiválasztottam a darabot, amit játszani fogok, amely nem más lett mint Beethoven Moonlight Sonata-ja. Nem olyan nehéz darab és tetszik is. Az igazat megvallva nagyon izgultam. Mi lesz ha elrontom és mindenki rajtam fog röhögni? A környezetemben lévő emberek mind nyugtatgattak, hogy nem lesz semmi baj, hiszen a napi 3-4 órás gyakorlás csak t'án nem a semmiért volt.
Ma reggel is szokásosan az ébresztőm hangjára keltem. Az este folyamán nem nagyon tudtam aludni az izgalomtól, mivel ma van november 13, hétfő, a meghallgatás napja. Az egyetemen sem igazán tudtam az előadásokra koncentrálni és ebben két legjobb barátnőm is segített azzal, hogy nem hagyták a témát nyugodni. Volt, amikor nyugtatgattak és volt, amikor csak random elkezdtek róla beszélni, hogy milyen jó nekem, hogy egy elismert művész úgymond "felfedezett". Az idő csiga lassúsággal telt. Igaz, hogy izgultam, de már nagyon kíváncsi is vagyok, hogy milyen hely az, ahol Yoongi dolgozik és kik azok a bizonyos "többi tanárok". Végre valahára az utolsó órámon ülök, már csak 2 perc és az előadásnak vége. Az előadó "További szép napot!" mondata után gyorsan kaptam magam és kisiettem a teremből. A hátam mögött Jina hangját hallottam meg.
-Hé! Várj már!- futott utánam barátnőm, és miután SoJung-ot is bevártuk, már hárman indultunk ki az épületből.
-Aztán ügyesen és ne félj! Bárhogyan alakul, az nem a világ vége és nagyon jól tudod, néha mindenki hibázhat. Ez emberi dolog- mondta SoJung bíztatóan.
-Oh, szóval te már elkönyvelted magadban, hogy tuti, hogy elrontom- húztam kicsit az agyát.
-Én csak bátorítani akarlak és azt kapom cserébe, hogy kiforgatod a szavaimat és én leszek a rossz. Hálátlan!- mindezt mosolyogva mondta.
-A lényeg az, hogy bármi történjék, mi büszkék leszünk rád!- szállt be a beszélgetésbe immáron Jina is.
-Köszönöm lányok!- öleltem meg őket, majd hazafelé vettem az irányt.
Miután haza értem, lezuhanyoztam és átvettem a ruhám. Megcsináltam a hajam és tettem fel egy kis sminket.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Haneul azt mondta, értem jön és elvisz, mert ő már járt ott, ahová mennem kell és nem lenne jó amiatt késni, mert eltévedtem. Miután nővérem is megérkezett, elindultunk a helyszínre.
- Ne izgulj és csak ügyesen!- mondta a kocsiban miközben az utat figyelte és szeme sarkából rám pillantott.
-Könnyű mondani - dörmögtem az orrom alatt.
-Ne legyél már ilyen!- szólt rám Haneul.
- Ne haragudj, de te is tudod, hogy milyen vagyok -sóhajtottam.
- Tudom. Nem bízol magadban eléggé, de ezen ideje lenne változtatni- állította le a motort, mivel ide értünk.
- Majd megpróbálom- hangoztattam már sokadjára az ismerős fejmosásra válaszként.
- Mint mindig- csukta be az autó ajtaját egy nagy sóhaj kíséretében.- Míg te bent vagy én addig körülnézek. Majd szólj, ha végeztél- indultunk meg a parkolóból.
- Rendben!- közöltem vele, hogy felfogtam amit mondott.
Mikor megláttam az épületet az állam a betont verdeste. Gyönyörű volt, nagy és letisztult.
-Tetszik?- kérdezte Haneul vigyorogva, mire én heves bólogatással válaszoltam.
Miután beértünk az épületbe, a portához vettük az irányt, ahol egy kedves, fiatal nő eligazított minket, hogy pontosan hová kell mennünk és mit kell csinálnom.
- Kéz és láb törést! Csak ne szószerint! Tudom, hogy képes lennél rá -mondta nővérem és egy bíztató ölelés után elindult a hosszú folyosón, engem magamra hagyva.
Tekintetem a hátam mögötti ajtóra vezettem, amin ott virított a 104-es szám. Szóval ide kell jönnöm... legalábbis a portásnő szerint. Egy mély lélegzetvétel után benyitottam és egy előadóteremben találtam magam. A helyiségben nálam fiatalabb, idősebb lányok illetve fiúk is tartózkodtak. Voltak, akik beszélgettek és olyanok is, akik a telefonjukon pötyögtek. A terep felmérése után elindultam egy nekem szimpatikus hely felé és el is foglaltam azt. Néhány ember tekintetét magamon éreztem, de próbáltam nem figyelni rájuk. Elővettem telefonomat és miután lenémítottam megnéztem az időt. 13:57. Éppen időben. A következő pillanatban arra lettünk figyelmesek, hogy valaki felsétált a színpadra. Miután megláttam az alakját, egyből felismertem. Ki más is lett volna mint Min Yoongi? A teremben ülő emberek elcsendesedtek és ahogyan végignéztem rajtuk volt olyan lány, aki majdnem elolvadt attól, hogy egy levegőt szívhat Yoongival. A nézelődésem után a színpadon állónak szenteltem a figyelmemet, aki miután meglátta, hogy én is itt vagyok, egy hatalmas és eszméletlen aranyos mosollyal nézett a szemembe. A szemkontaktust megszakítva velem kezdett bele mondandójába.
- Nagyon sok szeretettel üdvözlök itt mindenkit! A mai napon 5 főt fogunk felvenni önök közül ebbe az úgymond iskolába, ahol zenei képzéseken fognak részt venni. A kollégáimmal - itt rámutatott a színpad mellett álló fiúkra- fogjuk közösen eldönteni, hogy abból a 30 emberből ki lesz az az 5. Aki eljátszotta a darabját annak nem kell itt maradnia, csak ha szeretne.- adta tudtunkra a dolgokat és miután megint mosolyogva íriszeimbe nézett gyönyörűszép szemeivel, elmondta utolsó gondolatát- És nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy eljött!- ezzel a mondattal le is sétált a színpadról és elfoglalták helyüket az első sorban. Név szerint szólították az embereket. Különféle hangszereken játszottak. Voltak hegedűsök, zongoristák, fuvolások és még sok más. Már vagy 15 ember végzett.
- A következő pedig...- itt hagyott egy kis szünetet Yoongi, míg kikereste a mappájában a következő személy adatait, majd amikor meglátta a nevet egy hatalmas vigyor terült szét arcán- Park Minji.
○~●~□~○~●~□~○~●~□~●~□~○~●~□~○~● Bocsánat az eléggé lapos rész, és a rengeteg idő miatt! 😅 De remélem, hogy azért olvasható.
