Kéz a kézben~Befejezett

Epilógus~Amikor a történetnek még nem volt vége

Eltelt egy, majd két hét, mire Cody összeszedte magát, és felhívta Reina-t. Vagyis éppen hívni akarta, amikor csörgött a telefonja.
-Haló?-szólt bele meglepve.
-Cody...!-sírt egy női hang a vonal tulsó végén.-Cody, én mindjárt...Figyelj, itt vagyok lent, gyorsan gyere le, és hozd el Jack kocsikulcsát...-Reina hangjából szenvedés volt kihallható.
-Mi? Miért?-értetlenkedett a fiú.
-CODY, SZÜLNI FOGOK BASSZUS!-sikított a lány, de úgy, hogy telefon sem kellett ahhoz, hogy hallják.
-Ez mi volt?-lépett a nappaliba Tara.
-Ez...ez...Úristen!-pattant fel Cody. Kinyomta a telefont, felkapta Jack slusszkulcsát (egyedül neki volt autója, mindenki ezt használta), és már rohant is lefelé. Lent Reina a-még mindig nagy!-hasára szorította a kezét, vörös volt a feje, kócos a haja, és könnyes a szeme. Amikor meglátta Codyt, a nyakába ugrott, és bár szavai összefolytak, ennyit lehetett érteni:
-Bo-bo-bocsánat! Annyira sajnálom hogy leléptem! Szeretlek! Szeretlek szeretlek szeretlek Cody...-sírt tovább. A fiú magához szorította, és csak ennyit súgott a fülébe:
-Én is nagyon szeretlek, Reina Clemonts.

Mindenki a váróban toporgott, Reina szülei, az öccse, az összes lakótársa (akik szintén 'családtag'ként jelentették be magukat), Gil bácsi, aki arra hivatkozva engedtette be magát, hogy tulajdonképpen ő a dédnagyapja a gyereknek, és valahonnan előkerült Chrissy, Wyattbe karolva (akit először leordítottak a többiek, mire majdnem mindenkit kitettek), Didi, Gabriel egy fiú kíséretében (aki a Zayn névre hallgatott), és egy nő egy kisfiúval a kezében. Aki Reina profilképén volt.
-Te...ő...-Tara kikerekedett szemmel bámulta a párost.
-A nevem Tifanny Simpson, ő pedig a kisfiam, Christian.-mosolygott a nő.-Reina csoporttársa vagyok az egyetemen, nálam lakott az elmúlt másfél hétben.-folytatta nem foglalkozva a kikerekedett szemekkel. Először Will ocsúdott fel.
-Óóó! Christian!-bólogatott megkönnyebbülten, mire a többiek is felfogták a félreértést, és zavart nevetés tört fel belőlük. A kisfiú elkezdte húzogatni a Sil karjaiban alvó Alex takaróját. Így elbabázgatott mindenki, Wyattet pedig elküldték kávéért. Chrissy vele tartott.

A percek teltek és teltek, a gyerekek elaludtak, a fiatalok elfáradtak, egyedül Gil Williams volt talpon, fel-alá csoszogott a folyosón. Nyolc óra felé járhatott az idő, amikor nyílt a szülőszoba ajtaja, és Cody lépett ki rajta egy kisbabával a kezében.
-Bemutatom Isabelle Clemonts-Thompsont!-kiáltotta az apuka sugárzó arccal.

-•-

Azóta a boldog este óta eltelt négy év. A lakók lediplomáztak, családot alapítottak, dolgoztak. Egy valami azonban nem változott: Az albérlet. Minden ugyanott állt, illetve majdnem. Egy falat kiütöttek Gil Williams lakása felé, aki immár szintén lakótárs volt, akárcsak a gyerekek.
Május vége volt, a parkban a fű zöldellt, a fák virágoztak, és minden szép volt. Szinte senki nem járt arra, a nap lemenőben volt. Egy férfi és egy nő kézenfogva sétáltak, de ha közelebbről megnézzük, tipegett köztük egy aranyhajú csöppség. A szülei két oldalról fogták közre. Sétáltak hazafelé, ahol várta a kislányt a családja: sok nagynéni, nagybácsi, unokatesók, akkor is, ha nem vérszerintiek. És persze a dédnagypapi! Mindig olyan vicces fejet vágott, mintha mérges lenne, de igazából sosem volt az.

Este a gyerekek elaludtak. A szülők is aludtak. Egyetlen szobából szűrődött ki némi beszéd. A szobában egy fiú ült és egy lány, a földön, az ágynak támaszkodva, nagyon szerették egymást, és csókolóztak. Kéz a kézben.

~TÉNYLEG VÉGE~

És most jött el az a pillanat, hogy könnyezek. Mert vége. Tényleg vége.
Nem volt hosszú, de izgalmas volt, legalábbis számomra. Különös érzés volt ezt a sztorit írni, mert sosem volt olyan, hogy "nem írok mert nincs ihlet". Ezeket a történteket nem terveztem meg, hanem leültem, elkezdtem írni, és akkor jött, aminek jönnie kellett. Annyira spontán volt, és annyira jó érzés töltött el írás közben. Gil bácsi a szívemhez nőtt, és természetesen az összes többi karakter is (hiszen majdnem mindenkinek van egy megfelelője a valóságban). Nehéz lesz őket elengedni, de muszáj. Nem lehet mindent a végsőkig elhúzni, mert unalmas lesz.
Köszönöm mindenkinek, aki olvasta a történetet! Puszillak titeket!😘

P.S. verebelyiviki03 drágaságos legjobb barátnőm írt egy gyönyörű verset a sztorimhoz, terjesztem az igét:

Szerelemből szenvedés,
Sírásból nevetés,
Érdekből házasság,
Kapcsolatból várandósság.

Játékból komoly harc,
Komorból vidám arc,
Fényből sötétség, 
Rosszból édesség.

Végül minden rendbe jön,
Reina nem lesz egyedül,
Cody a hős számára,
Kisbaba a vágyálma.

Látom arca ragyog már,
Szürkéből maró vágy,
Könyvből tanulság,
Életből vidámság.

Köszönöm Viki! Szeretlek!💕