20. fejezet

274 21 15
                                    

Leültem Márk elé aki kedvesen mosolygott rám, de én egyáltalán nem voltam jó hangulatban... Kitudja mit szeretne majd Jack... És ha valamit csinált magával én meg itt randizok, jó nem mondanám randinak de na... Úgy döntöttem hogy gyorsan leírom hogy nem tudom felvenni bocsi! Így is tettem...

- Szia Márk Aaron vagyok, ne haragudj de ezt most el kellett hogy intézzem, örülök a találkozásnak!- Tettem hozzá egy cuki mosolyt.

- - Szia Aaron, semmi gond, időnk mint a tenger...-

- Belekezdtünk egy igen hosszú érdekes beszélgetésbe elmeséltük egymásnak mindent egészen kiskortól. Elmondta nekem hogy Szlovákiából költözött ide Magyar országra. Ekkor rá néztem és ennyit mondtam – Hé... én is!- melynek nagyon örült. Elmesélte hogy Zsilinán élt és Pozsonyba is járt fő sulira de inkább át jött Budapestre az ELTE-re mivel ő magyarul szeretett volna tanulni. El mondta hogy kurva szar gyermekkora volt, mivel ő volt a kis csicska, egy ideig hagyta de középsuliba már egyáltalán nem hagyta magát, leszarta ha bele kötnek vagy utálni fogják, nem érdekelte őt, és így nem csinált meg semmit, néha ki nevette őket, és így leszálltak róla... Aztán minden faja lett a suliban is. ahogyan felment egyetemre ott minden király volt... felvállalta másságát mindenki úgy fogata el ahogyan van, senki nem buzerálta hisz ott nem az volt senki sem a fontos hogy ki milyen ott igazából mindenki le szarja igazából! Ez után elmeséltem az én történetem hogy hová is akarok menni minek is tanulok majd minek is akarok tovább tanulni majd elmeséltem Jacket, poénokat mindent neki sokat nevettünk, nagyon elvoltunk...

- Ekkor hirtelen olyan dolog történt amit nagyon nem akartam... belépett Jack egy ismeretlen meleg sráccal, láttam rajta hogy nagyon de nagyon meleg. Szerencsére nem vettek észre és hová ültek pont mögénk, háttal leült nekem Jack az idegeim már a tetőt súrolták majd mondtam Márknak hogy ő az. Ő nézett rám és elképedten nézett hogy hogy hogy nem, vagyok vele? Sokkal jobban néz ki mint ő meg ilyen dolgokat mondott nekem én meg le állítottam! Mondom Márk ne hülyéskedj én nem a külsőre megyek... ekkor megnéztem a mobilom és egy rohadt hosszú szöveget kaptam tőle sms-ben.

- - Szia Aa csak annyit szerettem volna elmondanni, hiába is érzek bármit is irántad az nekem nem elég, nem régiben beszélek még egy sráccal aki nagyon kedves hasonlít rád de még is valami más... nem akarlak megbántanni mert szeretlek, de nem úgy ahogyan kéne egy kapcsolathoz. Ezért szerintem nem kéne folytatnunk...-

- Egész üzenetet kitágult szemekkel néztem ezek után oda adtam Márknak hogy olvassa el. Semmilyen érzés nem volt bennem, sőt örültem is neki nagyon is... Ekkor Márk rám nézett és elkezdettnevetni!

- - Mivan? mit nevetsz?- Kérdeztem tőle?

- - Semit, ez elég vicces helyzet nem gondolosz bele, szerintem most válaszolj neki valamit hogy forduljon meg vagy valami!-

- - Nem, dehogy kihallgatom hogy mit beszél vele okké?-

- - Rendben, nyugi nem hagylak magadra!- Mondta nekem őszintén...

- Ott halgatolódzok és Jack elkezdett rólam mesélni, mindent elmondott annak a kis köcsögnek aki meg kinevetett, mutatott rólam neki képet és erre a válsza! – De rondba fujj te hogy tudtál ilyennel együtt lenni te? Jézuom!-

- Nah ez volt az utolsó csepp pohárba felálltam és odamentem a kis buzihoz és...

love the way you LIE +18 •|💔 Befejezett 🙈|•Where stories live. Discover now