/3.fejezet/

1.1K 49 11
                                    

Miután elköszöntünk egymástól folytattam a filmnézést Alex-el. Csak ő rajta járt az eszem, a filmre nem is tudok koncentrálni, pedig nagyon érdekesnek tűnik.

Alig telt el 10 perc már régen szunyáltam barátom kezén, mely nagyon érdekes lehetett. Szerencsére egész éjjel forgolódtunk és így biztos más pozíciót vettünk fel. Reggel nagyon fáradtan ébredtem, mert igazából egy személyes ágyon ketten aludni, nem egy kényelmes dolog, főleg ha semmi huncutkodás nincs, mivel Alex -ről van szó. Igen egy kicsit fura lehetett együtt aludni, de engem különösen nem zavart.

Mikor már mind ketten felébredtünk a telefonunkhoz nyúltunk rendhagyóan. Sajnálatomra nem kaptam semmilyen üzenetet. Alex láthatja rajtam hogy elsápadtam, s erre reagálva mosolyogva rám néz -Nyugi, reggel nyolc óra van, ugye nem gondolod hogy ilyenkor fent lesz?!- Erre én csak megvontam a vállam. Felkeltünk az ágyról mind ketten szokás módjára azon veszekedtünk hogy melyikünk fog először wc-re menni. -Én vagyok a lány, én megyek hamarább!- Felkiáltva mosolygó arccal mondtam barátomnak, erre ő fejen vágta magát.- Faszod van?- Kérdezte mérges arccal. -Igeeen- Kicsit nyújtottam el az igen szót és félően rá pillantottam, nehogy megverjen a saját hülyeségem miatt. -Na hát akkor!? Menjél csak! Te vagy a házigazda!- Megfogadtam a tanácsát és elmentem én hamarább aztán ő. Valahogy el is felet kezdtem hogy várok egy üzenetet. Mamám elküldött boltba és Alex úgy döntött velem tart. gyorsan megjártuk és út közben 1-2 szál cigi is megvolt. Sajnos ezután Alex-nek el kellett mennie, szokásosan elbúcsúztunk. 

Majd én visszamentem a lakásba és leültem nézni a kedvenc sorozatom. Már valahogy délután járt amikor üzenetem jött. -Szia ne haragudj hogy egész nap nem írtam, de sok dolgom volt!- Azonnal gyártottam rá a választ, hisz azt hittem hogy többet már nem fog írni. -Szia, semmi gond! :) - Én az üzenteimhez mindig csatolok egy mosolygós arcot hisz az engem megnyugtat. -Remek! Nincs kedved valahol máshol beszélgetni, mert hát mit mondjak elég rutyma ez a chat!- Áhh de jó! kiáltottam fel magamban. Végre utáltam itt írni. -Persze hogy, hol gondoltad hogy folytassuk?- -Jelölj be facen, Pintér Jack néven megtalálsz. Igen tudom biztosan kérdezni fogod hogy Jack? Hogy előre megválaszoljam a kérdésed azért mert nem szeretem a nevem János... Chh, Légyszíves hívj majd csak Jack-nek  oké?- Amikor megláttam az üzenetét elmosolyodtam, örültem hogy kicsit parasztosan beszél. Már kerestem is őt és mivel ilyen csávó mint ő nincs még egy ezért azonnal rá találtam és már be is jelöltem őt és fel is vettem messengeren. És már pötyögtem is hogy -Szia- Szinte azonnal vissza jelölt és folytattuk társalgásunkat. -Hogy telt a mai napod?- kérdezte. Elmeséltem neki röviden hogy milyen volt és visszakérdeztem. -Nekem is jó volt, csak annyi volt a gond hogy mikor lementem a boltba és mikor odamentem a pénztárhoz akkor eszméltem rá hogy a pénztárcám meg sehol?! Nagyon meg ijedtem és elkezdtem röhögni hangosan a saját hülyeségemen és bizony nem voltunk kevesen, mindenki engem nézett hogy milyen agyi fogyatékos lehetek. Aztán megmagyaráztam a dolgot félre raktam a kosarat, gyorsan hazaugortam a pénztárcámért, utána már csak el tudod képzelni a többit.- Ezt olvasva végig csak nevettem hisz tiszta én, komolyan mondom én is mindig itthon hagyom. Még beszélgettünk egy kicsit míg rá nem eszméltem hogy holnap suli és elköszöntem tőle, mivel tanulnom kellett. Mindennel elkészültem, megtanultam, fogat mostam, fürdés a szokásos estéi rutin. 

Reggel kicsit boldogabban ébredtem fel mivel tegnap azért elég hosszú ideig beszélgettünk, legalább is szerintem. Reggel a szokásos dolgokat megcsináltam. Mikor az a rész jött hogy fel kell öltözni akkor szokásos ruháimat felvettem. Fekete zokni, fekete nadrág, és ráeszméltem hogy már régen nem hordtam a kedvenc pulcsimat és rövid ujjúmat sem. Hiszen Twenty One Pilots-os volt. Mindig is akartam a kedvenc bandám cuccát magamon hordani, hátha valaki felismeri és oda jön hozzám hogy hát ő is ismeri. Gyorsan felöltöztem full feketébe mivel mindenem fekete volt és általában csak feketében járok.Miközben sétáltam ki a buszra úgy döntöttem hogy szóljon egy kis TOP zene is tehát nyomattam egész végig egész úton. Még láttam hogy útközben felszállt Mira is. Ő róla csak annyit kell tudni a legtutibb csaj, rocker bírom mint az állat azt hiszem hogy bírom a nagy fejét mert lényegében cuki csaj csak néha ne lenne idegesítő a hülye beszólásaival, de avval mentegetőzik hogy azért csinálja mert szeret, ahha persze... Mikor leszálltunk a buszról odamentem a mi kis csoportunk hoz ahol már vártak engem Mira, Kiki, Hanna Imádom őket ha mi így együtt vagyunk nem telik el egy olyan perc sem hogy ne bőgnénk a nevetéstől. Igazából néha ők tartsák bennem a lelket de ezt sosem mondom  el nekik mivel totál szar a suliba. Mert suliba kevesen tudják rólam. Alapjáraton felvállalom magam de a suli az más. Így is vissza hallottam pár dolgot hogy a mi osztályunkba jár egy meleg meg hasonló tények. De ez különösen nem zavar mert több meleg is jár az osztályunkba az tuti! Az osztálytársam Mira is olyan mint én. Pánsexuális, igazából ő felvállalja magát mindig ezért az elején elítélték mert mindenkinek megmondta magáét és miatta közösítettek ki engemet is mert hogy vele barátkozok, de nem érdekelt mert szerettem Mirát és mindenben mellette álltam és nem érdekelt semmi. De volt amikor sokszor megbántott tudta nélkül és én ezt mindig is magamra vettem de ezt ő nem tudja. 

Miközben sétálunk a buszmegállótól az iskoláig reggelente meg szoktunk állni a sarki boltba és mostanában én is ott veszek kaját magamnak egész napra mikor éppen nem vagyok azon a héten ebédes. de igazából minden héten veszek csak...nah mindedj ez nehéz. Mikor beértünk a suliba előkészültem órákra kicsit át olvastam az anyagot és igen büszke voltam magamra mivel mondhatni magamról szakórákból osztály első vagyok. Egész nap csak feleltünk meg írtunk az anyagot a füzetbe unalmas nap vo-relt. Napvégén megvártuk egymást a mi kis csipet csapatunk elindult a buszmegállóba, az egész úton sírtunk egymás bambaságain. mikor már ahhoz az utcához érünk ahol már látszik a buszmegálló akkor látjuk ki gurulni a mi buszunkat a megállóról. Erre nem hogy mérgesek leszünk nem... -Jéé ott megy a buszunk- Kiáltok fel! És mindenki elkezd nevetni hogy több mint fél órát vártunk a következő buszra. Igazából nagyon gyorsan elütöttük az időt mint mindig. Mikor már haza értem csak ledobtam a táskám a földre és bedőltem az ágyra. 

Megnéztem hogy jött e üzenetem és láttam hogy írt -Szia, képzeld itt vagyok Márton ban- Kikerekedtek a szemeim hiszen ő több mint száz km-re lakik tőlem és gondoltam nem fogunk találkozni főleg nem ilyen hamar. -Az nagyon jó. És hogy hogy itt vagy?- Kérdeztem tőle - Hát most egy ideig itt leszek a mamáméknál mert anyuék hosszú üzleti útra mentek és egyedül meg nem szeretek lenni főleg akkora városban, tudtam hogy te úgy is itt laksz és a mamám is úgy hogy majd valamikor össze futhatnánk, ha nem gond!? - Én megszeppent arccal olvastam végig amit írt - Persze találkozhatunk nekem szombat jó lesz ha neked is?- Kérdeztem -Persze akkor szombaton találkozzunk! - Nagyon megörültem hisz volt egy hetem valamit csinálni a ronda arcommal. Igazából minden nap már gyorsan telt el mert elmentem kozmetikushoz, fodrászhoz is és már lassan itt is lett a péntek délután amikor hazaértem suliból hisz ha vársz valamit, akkor az nagyon lassan jön el. De most ez a hét olyan gyorsan elment és esemény mentes volt hogy talán többet ilyen nem is lesz. Péntek este volt -Szia- -Szia- válaszoltam és kicsit remegve fogtam a mobilom mert izgultam hogy mi lesz holnap. - Holnap mit gondolnál ha korán elmennénk valahová és egész nap együtt lennénk valahol?- Én elmosolyodtam mert már addigra kiment belőlem a félelem. -Persze hogy szívesen elmegyek veled bárhová.- - Az nagyon király akkor holnap érted megyek 9-re rendben, reggel 9-re.- Meglepődtem hogy olyan korán de egye fene - Rendben gyere várlak- Írtam eléggé boldog arc kifejezéssel. -Rendben, addig is aludj jól szia! -Szia, te is- Válaszoltam vissza és már szinte azonnal el is aludtam.

love the way you LIE +18 •|💔 Befejezett 🙈|•Donde viven las historias. Descúbrelo ahora