Ha már itt vagyok, velük bezárva ebbe a kis faházba, -amit ne felejtsünk el megemlíteni sem, hogy titkos-engem is érint eme feladat, amivel csak megtudnak bízni. Én sem vagyok rest, bemegyek!
×××
Jobb karomat az ajtó kilincséhez emelem és lassan összefonom vele ujjamat. Lenyomom, majd magam felé húzom. Bemegyek. Magam után bezárom az ajtót és lassan feléjük lépdelek. Persze túlnyomó többség felém pillantott, amitől hirtelen megakadt még a lélegzetem is. Félelmetesen nézett ki a besötétített helyiség, de igazán érdekes megnyílvánulást fejezett ki. Ahogy beljebb sétáltam, és az asztalhoz értem, az éppen kihúzott székhez álltam, majd leültem. Elég kényelmes! Kinézettre nem lehetne ezt elmondani! Persze a kíváncsi szempárok még mindig rajtam csüngtek.
-Örülök, hogy ismét találkozunk!-húzza egy szélesebb mosolyra Jungkook, ahogy felém hajol.
-Az érzés kölcsönös, de nem most! -suttogom, ahogy a szemébe nézek.
A mondatom végére visszahúzódott és az éppen beszélő -aki Namjoon- srácra szegezte figyelmét. Helyesnek tartom, ahogy mélyen elgondolkozva néz maga elé, és tetteti a figyelmét. Szép!
-... Egyszóval megkérek mindenkit, hogy mindenki vegyen rész a kiképzésben! Ezeket napokra osztva fogjuk teljesíteni, mint egy küldetést! -magyarázta Namjoon.
-Napi feladatokat kell végeznem?? -kérdeztem, kicsit sem döbbenten.
Végre, komoly feladatokat végezhetek, anélkül, hogy bárki sértegetne. Kezdődhet a küldetés!
-És... Nekem mi a feladatom?? -kérdeztem.
-Te maradsz! Ez veszélyes! -motyogta felém pillantva Jungkook.
-Micsoda?? Felejtsd el! -tettem egy lépést, de elém lépett.
Kérdőn néztem rá, mire az ő arckifejezése egy semleges válaszként utalta maradásom. Tettem oldalra menve egy újabb lépést, de már a karomon éreztem tenyerét.
-Segíteni szeretnék! -szinte suttogom a szemébe nézve.
-Ma nem fogsz! -közelebb hajolt.
A többiek már rég elmentek. Valaki visszafordulva kiáltott Jungkooknak, ideje indulni.
-Nem mondom mégegyszer! Itt vagy biztonságban! Csak így tudlak megvédeni! -elengedte karom, azután már el is ment.
Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Ideges vagyok. De nagyon. Megfordultam és elindultam a szobámig, ahol be is zárkóztam.
-Még, hogy biztonságban vagyok, ha bezárva tartanak?? Kötve hinném! -bedobtam magam az ágyamba, inkább csak hasamon feküdtem és birizgáltam a párnám szélét.-Kinek jó ez?? Ráadásul... Miért érdekli, mégis mi történik velem??
Egyre zavaróbbak a bizonygatások, amiken részt kell vennem. Nem kellene aggódni értem, hacsak...
-Ez csak egy védelmezői aggodalom, nem az, amire gondolsz!-fejemet fogtam, miközben arcomat az alattam összegyűlemlő takaróba temettem.-Ez a világ legrosszabb helyzete, amit valaha átéltem.-sóhajtottam ismételten a fejemet betemetve.
×××
Mindenki visszatért, amit beleértve, már itt voltam és csak idegeskedtem. Nyugodtam, de mégis belül szétáradt belőlem a méreg, a düh. Viszont most a hátamat az ágy támlájának döntöm, a lábamat keresztbe hagyva olvasgattam egy igen régies kiadású, de mégis érdekesnek tűnő történetet. Témája: Kémek! Csak mosolyogtam a címen, de megfogott, így kinyitottam a borítóját és az első oldalon már kezdhettem is olvasni. Hangok csapták meg a fülemet, vagy léptek. Nem tudom pontosan, mivel mélyen már a könyvet bogarászom. Megérkezve úticéljához kopogtatott. Felpattantam és magam mellé helyezve fejjel-lefelé, hogy ne tévesszem el, hol is tartok pontosan. A zárt ajtón ismét kopogtattak. Nem volt mit tennem, ledobtam magam az ágyról -már sikeresen a talpamra estem- és elindultam, hogy kinyissam. Megfogtam a kilincset, lenyomtam és magam felé húztam az ajtót. Meglepetésemre nem egy morcos Jungkook állt, hanem egy élettelteli, mosolygós Jin.
-Szia! Zavarok??-kérdezte vidám arccal.
-Hogy zavarsz-e?? -elgondolkodtatott..-Nem, dehogy!-megrázom a fejem, ahogy arcára pillantottam.
-Oh, ennek igazán örülök! -mosolygott.-Akkor most elkérhetlek egy percre??-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Természetesen! -kiléptem hozzá és bezártam az ajtót magam mögött.-Valami gond van??-egyenesen komolyságot váltott fel a mosolygós arc.
-Tulajdonképpen nincs semmi baj..!-mély levegőt vett és elfintorodott.
-Az igazat!-vágtam rá már tényleg dühvel.
-Nem akarlak felzaklatni...De... Nagyon komoly.
-Mi történt?? -ijedten néztem rá, mire lehajtja a fejét.
-Menjünk egy nyugodtabb helyre!-megfogta a kezem és elindult egy helyre, magával vonszolva.
Próbálok nem a legrosszabbra gondolni, de így ez lehetetlen! Ahogy egyre jobban haladunk a szobája felé, egyre jobban értetlenül veszem a levegőt és fújom ki. Megérkeztünk. A szobájába. Bezárta magunk mögött az ajtót, hogy még véletlenül se hallják meg, amit mondani szeretne. Szembe fordul velem. Arca a sajnálást és bűnbánást mutat, csak tudnám mi az oka!
-A helyzet az, hogy...-egy kis szünetet hagy, és a szemembe néz.-A szüleid...
-Mi történt velük?? -szakítottam meg mondatát.
-...Balesetet szenvedtek! -nehezen, de kimondta.
Lesokkolt a hír. Hihetetlen.
-Pontosabban..?-megremegett a kezem is, sőt már mindenem.
-Higgadtnak kell lenned! Ne add fel!
-Hogy történt?? -kérdtem, hogy folytassa, de nem mondott semmit..
-...Sajnálom!-lehajtotta a fejét.
Fejemet ide-oda ringatva lépdelek hátra, már könnyekbe borulva. Nem. Ez nem lehet. A szüleim nem halhattak meg! Higgadtnak kell lennem?? Nem tudok. Nem is akarok.
-Ha hagytátok volna, hogy viszont lássam őket...most nem tartanánk itt! -hátrálok még mindig.
Elérem az ajtót, kinyitom és kilépek. Bezárom magam után, hogy véletlenül se jöjjön utánam, de nem tudom elengedni a kilincset. Erőt veszek magamon és elfutok. Futok a bejárat felé, de elkapva ölel.
-Engedj el! -kiáltom sírva.
Nem teszi. Magához fordít és megölel. Hagyja, hogy a vállán sírjam ki magam.
-Ú-ú-úgy sajnálom! -makogja egy ismerős hang, csak nem tudom pontosan ki lehet.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Dream × Jungkook Fanfiction
Фанфик"Álmok... Minden éjjel megjelennek, akár akarod, akár nem! Félelmek... Nélküle nem lenne élet! Szerelem... Mindenre képesek lennénk a másikért, csakhogy boldogan élhessük vele életünket! " ...
