Stepbrothers?! | Larry Stylinson [hun]

9. - A második találkozás

☆péntek☆

Reggel idegesen keltem. Egész nap csak szerencsétlenkedtem, próbáltam valamivel elfoglalni magam, de nem jött össze a dolog.
2 után kezdtünk készülődni, felkaptam egy Guccis felsőt és cipőt, valamint egy fekete farmert.
Háromnegyed 3 körül ültünk be a kocsiba, és indultunk el a Big Ban felé.

- Na szóval- kezdett el anya hadarni az út közepe felé- ha minden jól megy, 5re jövök értetek. 2 órát lesztek együtt. Ha akartok, és időben szóltok, később is jöhetek. Addig Troy-jal leszek, egy kávézóba, nem messze, szóval 5 perc alatt ideérek, de nagyon remélem, hogy nem lesz semmi. Viselkedjetek jól, ne hozzatok rám szégyent- hadarta, mi pedig némán bólogattunk.- És máris pattanjatok ki, mert nem lesz parkoló!- mire ijedten kikötöttük a biztonsági öveinket- Puszi, 2 óra múlva jövök- mondta majd lefékezett, mi pedig kiugrottunk a kocsiból.

Az út szélén szerencsétlenül ácsorogtunk, és a kocsink után néztünk.

- Na..- szólaltam meg- Mehetünk?

- Aha.

Megálltunk a Big Ban megbeszélt pontjához, és idegesen várakoztunk.
Oldalra pillantottam, és megláttam Louist, valamint mögötte 4 lányt.

- Sziasztok- köszönt oda nekünk mosolyogva az egyik lány. A hangja ismerős volt, szerintem vele telefonáltunk.

Gemmával köszöntöttük őket, majd az egyik lány megkérdzte, hogy akkor mit csináljuk. Végignéztem rajtuk, izgatottak voltak, azt hiszem, majd a tekintetem megállapodott Louison. Próbáltam felmérni, mennyire haragszik. Nyugodtnak tűnt. Hirtelen rámnézett, egyenesen a szememe. Megcsóválta a fejét, majd a beszélő lányra szegezte a tekintetét. Én is elfordultam, és Lottie- ra néztem. Ha jól emlékszem, így hívaták, de nem vagyok benne biztos.

- Akkor cukrászda?- nézett körbe.

- Aha- mondta Gemma.- Anyáék kávézóba vannak ugye?- nézett rám.

- Aha.

- Huhh, okés. Fura lenne ugyanoda mennünk, ahol ők vannak.

Váltottak/tunk pár szót, majd elindultunk a cukrászda irányába. Érdekesen indult a dolog, ugyanis Tomlinsonék egy kupacba sétátak. Elől Fizzy és Lottie. Mögöttük az ikrek. Mi, Gemmával pedig leghátul.
Mindenki mondta a saját témáját a mellette lévőnek, beszélgettek, boldognak tűntek.
Mi Gemmával azonban kissé idegesen suttogtunk egymásnak, hogy mit kéne tennünk.

- Na és- mondta szinte ordítva- meséljetek valamit! Hogy vagytok?

- Izgatottan- nézett hátra az egyik ikerlány (sajnos nem tudom még megkülönböztetni őket)- Annyira király ez az egész.

- Igen- csatlakozott az ikertestvére- Örülök, hogy apa végre boldog. Viszont anya rettenetesen hiányzik- biggyesztette le az ajkait- és amúgyN nem szeretném, hogy kárpótolja őt bárki is. Nem ezt érdemli. Tudom, önző vagyok, de szomorú vagyok, hogy valaki át akarja venni a helyét- nézett ránk durcásan.

- Oh igen?- vakargatta a tarkóját Gemma, majd segítségkérően rám nézett.

- Igen, szomorú dolgok ezek- motyogtam.

Fizzy hátrafordult, azt hiszem most fogta fel húga szavait, dühösen ránézett, majd egy 'ezt már megbeszéltük' hagyta el az ajkait.

Kínosan sétálgattunk hátul, és a cukrászdához vezető út többi részében egyikünk sem mondott semmit, úgy sétáltunk egy évtizednek tűnő ideig. Annyira meg akartam volna szólalni, hogy megtörjem a kínos csendet, de egyszerűen semmi értelmes, vagy épp odaillő nem jutott eszembe. Az utolsó párbeszéd miatt nagyon feszült voltam és egy témát sem találtam jónak.

Minek jöttem én ide?-kérdeztem magamtól számtalanszor. Megfordult a fejembe ezerszer hogy gyorsan tárcsázom anyu számát. Szerintem a többiek is megkönnyebbültek volna, ha telefonálok, hogy vigyen haza.
De nem hívtam fel, némán lépkedtem a cukrászdáig vezető úton.

Helloo!
Boldog karácsonyt (/Szentestét, -kinek hogy tetszik) kívánok nektek!
Töltsétek a családotokkal az elkövetkezendő napokat, egyetek sokat!, és remélem mindent megkaptok amire vágytok!💕