Elméleti dilemma [K-Project Fanfiction]

📚 Isten hozott... Ördög vigyen!

Az elhatározásommal ellentétben, a torna órai malőrt követő napon nem jutottam el az iskoláig. Jobban mondva, külső okok korlátozták le ezt a páratlan lehetőséget.

Apám éjjel negyed tizenegyre ért haza, s ahogy elnéztem a konyhaszéken elterülő testét - a speditőre nagyban megnehezíthette a napját.
Néhány szót tudtam csak vele váltani. S abból is, a legtöbb az én számon szaladt ki.
Nem sok időt töltött otthon. Hajnali fél négykor már a búcsú puszijára ébredtem, s mámoros képpel kalimpáltam a ház bejáratán távozó alakjának.

Kuroh-nak némileg igaza lett...
Miután apa elment, negyed nyolckor háborgó gyomrom bukfencezése keltett. A fürdőszoba különösen messzinek tűnt - kész örökkévalóságig tartott míg áttámolyogtam a WC fölé.
Ezt az utat a délelőtt folyamán összesen ötször tettem meg; oda-s vissza egyaránt. Dél is elmúlt mire a csúfolásnak is beillő emberi formába küzdöttem mivoltomat.

Az elképzelés az volt - ha már kényszer szabira ítélt az a Vörös fajankó -, hogy elintézem a hétközbeni bevásárlást, és megmetszem a kis rózsakertemben elnyílt szépségeimet.

Az időjárás viszont ezt is keresztülhúzta egy laza csukló-mozdulattal. Egész nap szakadt az eső... A „B” tervemnek így lőttek; maradt a benti, s a konyhai sertepertélés...

- Persze, anya! Ne aggódj, jól vagyok - kántáltam már vagy harmadszorra a vonal másik felére. Mivel épp a Besamel-mártás kivitelezésén ügyködtem, a készüléket a fülem és a vállam közé szorítva próbáltam megőrizni.
Igaza van apunak... Ideje beszereznem egy fülest!

- Nem, nem mentem orvoshoz. De egy órája nem rókáztam, szóval most már tuti rendben leszek. - Kezdtem belefáradni az anyai gondoskodás túláradó vitájába.

- Nézd, még nem hallucinálók Csillagrombolókat, ahogy Marslakócskákat sem. Majd ha beüt a kraft hívok egy ügyeletes dokit, és megnéz. De addig mi a frárszkarikáért fizessek a kuruzslásáért? Fölösleges pénzkidobás! - Az érvelés megtette a hátását, s belátó hümmögést hozott a túloldalról. - Viszont most elköszönök mert Amál is itt nyekereg nekem a lábam körül, és meg kell etetnem. Jó, jó! Én is téged. Puszilom a csajokat! Szia! - Cirkuszi mutatványt imitálva tettem félre az elnémult elektromos kütyüt.

A búcsú indoka valós volt. Drága négylábú szőrmókom lassan tíz perce udvarolt nekem a napi whiskas-tasakos adagjáért. Csoda volt, hogy még nem vetődtem el a tekergőzésében...

Miután kielégítettem az éhenkórász igényeit összeállítottam a lasange-t, s betoltam a sütőbe a jól megrakott jénait.

- Így ni! - poroltam le a kezem, s félre dobtam a sütőkesztyűt. A mozdulat után a konyha kicsiny ablakához léptem, s a reluxát felhúzva vetetten egy pillantást az utcára. Az égi áldás továbbra is szakadatlanul ömlött. Egybefüggő függönyként nehezedett a városra.

- Ha így folytatja Velence szedheti a sátorfáját és költözhet Tokió helyére - motyogtam zsörtölődve.

Szemeim a ház terasza melletti ereszre siklottak. Volt egy olyan megérzésem, hogy valami nem okés vele.
Igazam is lett...
Az alumíniumcső félre csúszva hevert egy karnyújtásnyira a talapzattól.

Hogy ez miben okozott nekem akkora bosszúságot?
Az összedobott elvezető hiányában a tetőről lezúduló víz egyenesen a ház tövébe mosta be magát, ami minden volt csak nem ideális egy ilyen könnyűszerkezetes építménynél.

- A francba! - bukott ki belőlem füstölgve. Gondolkodás nélkül kaptam fel a sarokban hagyott műanyaga partvist. Az ajtó felé robogva pedig magamra öltöttem az esőkabátomat, majd feltéptem a kilincsel ellátott falapot.