Elméleti dilemma [K-Project Fanfiction]

📚 Irgalmas szamaritánusok

Meglepően puha környezetben tértem magamhoz. Még a labda okozta ütés lüktetést is könnyebb volt elviselnem tőle...

Durva cucc ez a röplabda!
Semmi közöm a tudatmódosító szerekhez, de ezután, simán odasorolhatjuk a jövőben...

Óvatos kísérletet tettem a megmozdulásra, de tagjaim annyira elmacskásodtak, hogy érezni se nagyon éreztem őket.

- Jobban vagy? - kérdezte egy lágy férfihang.

- Azt leszámítva, hogy pogózik a fejem, és olyan vagyok mint a narkós egy elszámított löket után... igen - motyogtam anélkül, hogy kinyitottam volna a szemem.

- Az orvos azt mondta: jobb lenne ha ágyban maradnál és egésznap feküdnél.

Persze... Mi vagyok én, óvodás? A kényszer pihi nem opció a mai nap folyamán..!

- Szükségtelen. Estem már át ennél extravagánsabb tesi órai baleseten is.

- Én viszont az orvossal értek egyet. - Az állásfoglalás annyira határozott volt, hogy sikerült kikényszerítenie belőlem hogy résnyire nyissam a szemem.

- Áh... Kuroh, igaz? - kérdeztem az összefogott, hosszú, fekete hajat kiszúrva. A szemüvegem nélkül hunyorgó képet kaptam csak.

- Igen.

- Mióta játszol bébicsőszt mellettem? - támaszkodtam fel csigalassúsággal ülő helyzetbe.

- Mióta elájultál a tornateremben.

Sooo romantiiic... Még a végén azt hiszik, hogy így akarok pasit fogni.

- Akkor felszabadítalak rabságodból. Menj Isten hírével, és élvezd az iskola nyújtotta szórakozási lehetőséget - mosolyogtam rá, hogy megadjam indulásához a kezdő löketet.

- Nem rabság az, mit önszántából vállal magára az ember.

Mi a... Ugye most nem fogja felmondani nekem az Aquinói Szt. Tamás összest?!

- Ez rendes tőled, de már boldogulok egyedül is - csusszantam ki az ágy szélére. - Nincs szükségem másra, minthogy hazamenjek és egy csomag jeget tegyek a koponyám baloldalán  fejlődésben lévő puklira - böktem az ominózus területre.

Kuroh úgy pattant fel, mint aki legalább egy százas szögbe ült.

- Nem foglak magadra hagyni, mikor az agyrázkódás esélye is fennáll! - parancsolt rám. Ha poénosabb kedvemben lettem volna, akkor még egy laza tisztelgést is eleresztek a srác felé. De jelenleg a szemüvegem hiánya érdekelt a leginkább.

Ahogy akkurátusan tapiztam végig magam körül mindent, halk, lemondó sóhaj szakadt ki a Kuroh-ból.

- Legközelebb a kisszekrényen kezd - korholt rám, mintha csak egy ostoba gyerek lennék, s óvatosan az orromra illesztette a műanyag, fekete keretet.

- Leköteleztél - biccentettem elismerően.

Minután igazgattam még egy kicsit az okulárén, álló helyzetbe kecmeregtem magam, s az egyéb ingóságaimat kezdtem összerámolni.