✔Faded feelings (+18)- Shawn Mendes FF. *ÁTÍRÁS ALATT*

Epilógus

6 évvel később...
- Itthon vagyok! -hallottam meg belépni az ajtón. A konyhában főzök, készülődök a vacsorához.
Két meleg kéz fonódott derekam köré, egy lágy puszit nyomott nyakamra.
- Szia.
- Szia. Milyen volt a napod? -fordultam felé.
- Amilyen mindig. Bemegyek dolgozni, és egész nap azt várom, hogy mikor jöhetek haza. -ajkait enyéimre tapasztotta, hosszasan megcsókolt.
- Pfúj!
- Kiara! Ha nem tetszik, ne néz ide! -mosolyogtam lányomra.
- De undi!
- Majd egyszer neked is lesz valakid és akkor majd nem találod undinak. -nézett rá az apja.
- Na gyere ide nagylány! -guggolt le és ölelte meg.
- Az öcséd hol van?
- A szobájában.
- Felmegyek hozzá. -állt fel és indult meg a lépcső felé.
- Anya.
- Hmm?
- Lehet egy kérdésem?
- Persze.
- Apa mikor jön?
- Most jött haza.
- Mármint az igazi apukám.
- Kiara. Ezt már megbeszéltük. Majd jön, ha úgy gondoljuk, hogy itt az ideje.
- De hiányzik.
- Tudom. Nekem is. -nyomtam puszit fejére.

Leültünk vacsorázni, Kiarat is megnyugtattam.
- Hozom a desszertet! -indultam meg a konyha felé.
- Anyaaa csöngettek!
- Megyek!
Kinyitottam az ajtót, nem hittem a szememnek.
- H-hogy kerülsz ide?
- Szia. -puszilta meg arcom.
- Jöttem a lányomhoz és persze a gyönyörű anyukájához.
- Gyere be. -léptem hátrébb.

- Apaaaaa. -ugrott egyből nyakába.
- Kiarám. Szia. Hoztam neked valamit. -kivett zsebéből egy kis dobozt és átnyújtotta lányának. - De csak akkor nyisd ki ha elmentem!
- Oké. -puszilgatta meg szeretett apját.
- Szia Tom. -mosolygott a fiamra, őt is megölelte.
- Habár nem vagy a vérszerinti fiam, de én attól még úgy szeretlek, mintha az lennél. Szóval neked is hoztam valamit. -átnyújtott neki egy szintén becsomagolt dobozt.
- Heló Samuel. -fogtak kezet.
- Shawn. Csakhogy eljöttél. Kiara már nagyon várt.
- Én is vártam, hogy jöhessek. -simogatta meg a még mindig rajta csimpaszkodó lányát.

Ahogy ott álltak ölelkezve, majd megszakadt a szívem. Valami mart belülről, hiszen nem érzem úgy magam, mint régen. Nem vagyok felszabadult. Nem vagyok olyan boldog. Nem érzem azt, hogy egy egységes családban élek...

- Lizzy. Nem megyünk el sétálni? -súgta fülembe Shawn. Meleg lehellete lágyan cirógatta nyakamat, testem bizsergett annak gondolatától, hogy ajkai milyen közel vannak hozzám, szinte súrolta bőrömet.
Elizabeth! Mit képzelsz? Férjes nő vagy gyerekekkel! Nem lehetnek ilyen gondolataid. Ilyen vágyaid. Ilyen érzéseid.

- Persze. -álltam fel. - Gyerekek Shawnnal elmegyünk sétálni. Hamarosan jövünk.
- Hova mentek? -állt elém Samuel.
- Csak beszélgetünk. Nyugi. Még mindig te vagy a férjem.
- Remélem az is maradok. -húzott közelebb.
- Vigyázz rá. -nézett Shawnra.
- Rendben leszek.
Száját enyémre helyezte, mohón falni kezdte. 
- Csak hogy tudd, estére terveim vannak. -vigyorodott el.
- Azt majd meglátjuk.

- Szóval. Betty. Rég láttalak.
- Hát te nem jöttél.
- Sok dolgom volt.
- A lányodra sem tudtál időt szakítani?
- Hidd el én próbáltam.
- Persze.
- Gyere üljünk le. -húzott maga után egy padra.

- Emlékszel mikor Kiarát itt tanítottuk biciklizni? -nézett rám.
- Persze. Milyen boldogok voltunk.
- Mi történt velünk?
- Hát tudod te elmentél.
- Még tisztán emlékszem a napra, mikor megkértem a kezed. És mikor igent mondtál, én voltam a legboldogabb ember a földön.
- Akkor kételkedtem, hogy jól döntöttem-e. De mostmár nem bánom. És Kiarát sem. Nélküle üres lenne az életem.
- Azt sajnálom, hogy végül nem házasodtunk össze. Talán akkkor együtt maradtunk volna.
- Talán. De talán akkor is elhanyagoltál volna.
- Sajnálom.
- Nem kell. Egyedül is fel tudtam nevelni. - Csak nem értem miért léptél le?
- Nem léptem le. Csak...
- Csak? Megijedtél a gyerekneveléstől?
- Igen. Asszem.
- Pedig akkor olyan jól indult a kapcsolatunk.
- Igent mondtál, majd pár hónappal később teherbe estél. Még az esküvőt sem tudtuk megtervezni. Aztán vásároltuk a baba holmikat. Majd megszületett a mi kis tüneményünk.
- Majd rá három hónapra "sok lett a munkád" és nem jöttél haza. Én meg a szüleimmel neveltem a gyereket.
- De így is van sok szép közös emlékünk.
- Szerencsére Kiara csak a jókra emlékszik. A fájdalomra nem, mikor az apja 3 hete nem jött haza.
- Aztán szakítottál velem és elvitted a gyereket.
- Mert te elhanyagoltad.
- Összejöttél Samuellel, megkérte a  kezed, igent mondtál, lett egy gyereketek és azóta is boldogan élsz.
- Pontosan.
- Pedig ha tudnád, mennyire hiányzol. -búgta fülembe.
- Sajnálom, de így jártál. Háromszor is ellöktél magadtól.
- Nem volt szándékomban megbántani. -szembe fordított magával, alsó, duzzadt ajkát beharapva vizslatta enyémet.
Lassan közeledett, szívem egyre hevesebben vert, szörnyű gondolatok cikáztak a fejemben.
Mielőtt viszakozhattam volna, belemarkolt derekamba, közel húzott magához...

Hi!
Szóval ez lenne a vége. Jó hosszú lett ez az epilógus, úgyhogy 2 részben hagyom.