Te Vagy A Darab Ami Kiegészít (Marcus Gunnarsen)|SZÜNETEL|

3.rész

A varázslatos pillanatot az ajtó kivágódása szakította meg, amin Martinus trappolt be.

-Mi folyik itt gyöngyösön? Jöttem felvidítani az egyébként unalmas életeteket. Amúgy van valami nasi? Anyukád azt mondta hogy várjam meg a vacsorát, de ezt szerintem ő sem gondolta komolyan.-mondta.

-Sajnálom nincs.-mosolyodtam el. Igen. Ez az igazi Martinus Gunnarsen.

-Miiii?? De dugicsokija mindenkinek van!-háborodott fel.

-Hát úgy tűnik ő nem mindenki.-karolta át Marcus a vállamat, és rámmosolygott, amitől én elpirultam. Camilla te miért pirulsz bele a legjobb barátod ölelésébe? Martinus ezt látva szélesen elvigyorodott.
-Mi történt itt amíg én nem voltam itt?
"Akár történhetett is volna valami, ha nem nyitsz be." Gondoltam magamba, de persze ezt nem monthatom neki.
-Martinus, te annyira hülye vagy.-lökte meg Marcus bátyja kezét. Martinus csak nevetett, és zsebre tette a kezét.
Szemei egyszer csak felvillantak, majd zsebéből kezét kihúzva, egy összenyomódott Sportszeletet tartott fel.
-Kajaaa.- majd kicsomagolta és beleharapott.
-Őmm, bocsi hogy közbeszólok, de mióta van az nálad.
-Nem tudom.-vonta meg a vállát.-Kérsz?-mondta teli szájjal, felém tartva a gusztustalan édességet. A fejemmel nemet intettem, miközbe undorodva néztem a csokira.
-De bunkó vagy tesó.-szidta le Martinust.-Tőlem meg sem kérdezed?
-Nem, mert neked nem adok.-nyújtotta ki nyelvét testvérére. Én csak mosolyogtam azon ahogy egymást ütlegelik, egy ezeréves csoki miatt.
Gyerekes vitájukat anya hangja szakította meg.

-Kész a kaja!!-üvöltött az emeletre.

A civakodo ikrek egyszerre dermedtek meg, és vágtattak le a lépcsőn. Ez az első alkalom, hogy nem csak a család vacsorázik nálunk Szenteste. Én csak szomorúan baktattam le a lépcsőn, végigsimítva a korlátot. (Nem, nem vagyok korlátfétises😂). Az asztalnál Marcus mellett foglaltam helyet.
Tekintetemet a lépcső felé szegeztem, elképzelve, hogy most fog lesétálni elegáns, mégis kényelmes szerelésben az én gyönyörű nővérem.
De még időben észbekaptam, és rájöttem, hogy ez már soha nem valósulhat meg. Marcus szomorúságomat látva, az asztal alatt kezemért nyúlt, és bátorítóan megszorította.
Mikor ránéztem, mintha valami megcsillant volna a szemében. Nem tudom miért, de zavartan elkapta a fejét. Érdekes...

A konyhába anya lépett be, tepsivel a kezében.
Mit ne mondjak, anya főztjében most sem lehetett csalódni.

Jóízű falatozásomból a felismerés zökkentett ki. Ránéztem az órámra. Basszus. Ideje mennem.

-ÖÖmm, Anya. Nem érzem jól magam. Kimehetek egy picit sétálni?-anya miután rájött, hogy hova akarok menni, bólintott és folytatta a beszélgetést, az ikrek szüleivel. Az asztaltól felállva felvettem a kabátom és a cipőm, majd elindultam oda, ahová minden hónapban egyszer ellátokatok, kiadni magamból mindent, amit a hétköznapokban nem tudok.

Ha tetszik jellezzétek egy kommentel és vote-al.😏