Unexpected Beauty [KookV]

3. rész

19841030 – hétfő

Jeongguk hétvégéje egy szempillantás alatt véget ért; természetesen a közeli parkban járt mindkét nap, és kosarazott. Ugyan, edzésekre már nem járhatott, attól még szenvedélyéről nem mondott le, így mindig másokkal játszott, olykor pedig egyedül is. Neki mindegy volt, hogy hol, mikor, kivel, de játszani akart, hiszen ez éltette. Ennek köszönhetően, ideái tengere jó messzire elsodorta a tanulás eshetőségét; a Taehyunggal készített jegyzetek a földön hevertek, teljesen elanyátlanodva, így figyelmét teljesen elkerülte.

A fiú pedig jelenleg álmosan rója az utcákat, Walkman-ét szokásosan fején pihentetve, melyből dübörgött a zene; Scorpions - Rock You Like A Hurricane. Bízott benne, hogy ez a muzsikaszó kellően fel fogja rázni kedélyét, s életkedvét, mire az iskolába érkezik, ám csalódnia kellett; továbbra is laposakat pislogva ült immáron az iskolapadban, az ablakon kifele nézelődve, ismételten csalódottan, hiszen ma is zimankós idő van. Úgy érezte, mintha elfelejtett volna valamit, ám a világért sem jött volna rá arra, hogy mit, így nem foglalkozott vele; úgy gondolta, hogy ha elfelejtette, akkor nem is lehet olyan lényeges.

Ám a felismerés hamar arcon csapta, amikor belibbent a tagbaszakadt öreg tanárnő, kezében a tesztekkel. A fiú teste egy pillanat alatt taglózott le, a papírlapokat szuggerálva. Elöntötte a kétségbeesés, hiszen javarészt semmi sem rémlik neki a jegyzetekből. Azonnal körbekémlelt, de csakis ő lepődött meg; mindenki hátradőlve várta a tesztlapok kiosztását, még Yugyeom is, aki kétes pillantásokkal illette Jeonggukot. A fiú nagyon nyelt, majd a padját bámulta, egészen addig, mígnem elé rakták a lapot. Azonnal végigfutotta a kérdéseket, s egészen biztos volt abban, hogy ez egy hatalmas karó lesz; csekély egy kérdésre tudta biztosra a választ.

A teremben csönd honolt, csakis a papírok sercegő hangja töltötte be a helységet, s Jeongguk hevesen dobogó szíve, mi szökésre volt ítélve bordái ketrecéből. Ujjait tördelte, hogy lenyugtassa magát, ám ez most nem segített neki; teljesen kétségbeesett a kérdések láttán. Az agya eldugott szegleteiben kezdett kutakodni, hátha eszébe jut neki akárcsak egy szó is, ám csalódnia kellett; a sok idegen kifejezés csak arcon nevette őt kárörvendően. Akárhányszor megfordította valaki a lapot, Jeongguk felé kapta fejét, követve a mozdulatot; ideges volt, mivel ő még csak az első oldalon járt, ám az is csak félig volt kitöltve, az óra pedig vészesen közeledett a végéhez.

Végül a fiú addig-addig ügyetlenkedett, míg ki nem csengettek; azonnal összerezzent, majd az utolsó feladathoz érve random számokat kezdett el bekarikázni, hátha jó lesz az egyik alapon. Más reménye nem volt, csupán ez; remélte, összeszed egy kettes dolgozathoz elegendő pontszámot. Csalódottan adta be a papírlapot, majd visszasétálva a helyéhez összepakolt, s elhagyta a termet, ahol Yugyeom várt rá; farmer nadrág volt rajta, melyet egy fekete öv tartott rajta, testét egy fehér ing fedte, szigorúan csak addig begombolva, hogy mellkasára tökéletes rálátás legyen, míg azt egy farmerkabát takarta, mely könyökig fel volt tűrve, akárcsak Jeongguknak. Mindkét fiú jókora hírnévnek örvendhet, így mindig alkalmazkodtak az aktuális trendhez.

- Mi van ma veled? A szokásosnál is szétesettebb vagy – mérte végig a másikat, azonnal kérdőre vonva a fiút, aki csak lemondóan sóhajtott fel; a másik úgy sem értené meg.

- Teljesen ki ment a fejemből a dolgoztat. Hogyan fogok így visszakerülni a csapatba? – kérdezte sokkal inkább magától, mintsem barátjától, miközben elindultak Jeongguk szekrénye felé. A másik halkan hümmögött, egy válaszon morfondírozva.

- Nem korrepetál téged valami eminens gyík? – nyilvánult meg szokásához híven Yugyeom, melyet a másik már teljesen figyelmen kívül hagyott.