Unexpected Beauty [KookV]

1. rész

19841025 – szerda.

Farkasordító szél tombolt kint, melyet Jeongguk száj húzva észlelt. Nem szerette az év ezen időszakát; sokkalta inkább a nyarat és a tavaszt preferálta. Gondolkodás nélkül kapta fel a szék karfáján pihenő farmer dzsekijét, melyet könyökéig feltűrt; hiába a rossz idő, ez volt a divat, melyet a fiú igyekezett betartani, az imidzse fenntartása végett. Az iskola kosárlabda csapatában játszott, még hozzá csapatkapitányként, így igazán hamar a figyelem középpontjába került a csakugyan helyesnek gondolt fiú.

- Indulhatunk? – jelent meg az ajtóban a dauerolt hajú nő, miközben váll tömését igazgatta magán. Szemét több réteg szemceruza fedte, fülében hatalmas fülbevaló lógott, míg feje tetején egy hatalmas, színes kalap díszelgett. Meglehetősen jól éltek, nem volt sosem panaszuk, ami miatt hamar céltáblává váltak a lakosság szemében. Míg mások éjjel-nappal dolgoztak, hogy hónapról hónapra élhessenek, addig ők megtehették azt is, hogy akár minden héten moziba járjanak. Sosem éltek vissza ezzel, nem néztek le másokat, mégsem értették meg őket sosem; hiába, az irigység nagyúr.

- Igen – reflektált Jeongguk, miközben felkapta az asztalon elhelyezkedő Walkman-ét, hozzá pedig a kedvenc kazettáját, melyen csakis a válogatott, kedvenc zenéi foglaltak helyet. A készüléket azonnal fejére helyezte, el is indítva a kazettát, így szinte rögtön felszólalt az egyik kedvenc muzsikája; The Clash – Should I Stay or Should I Go.

Sok emlék fűzte őt ehhez a semmisnek tűnő zenéhez, melyekre mindig bazsalyogva gondolt vissza. Amint beszállt anyukája mellé a gépjárműbe, továbbra sem vette le a pajzsként szolgáló Walkman-t, csak üvöltette a zenét; jelenleg az sem érdekelte, hogy netalántán kockáztatja a megsüketülés esélyét. Az idő csak úgy tovaszállt, így mielőtt túlságosan belemerülhetett volna az ő kis álomvilágába, megérkeztek az iskola elé, így egy gyors elköszönést követően már az iskola bejárata felé haladt. Mindenhol nyüzsgő diákok voltak, kisebb-nagyobb csoportokba verődve, míg az iskola díszítését illetően erősen Halloween-re készültek. Jeongguk ezt az ünnepet sem szerette; értelmetlennek találta, azonban ezt magába fojtotta, hiszen minden társa megveszett eme napért. Jeongguk inkább hallgatott, mintsem, hogy önmaga legyen.

- Hé, Jeon! – a kiabálásra azonnal feleszmélt, s kissé ijedten fordult a háta mögé, ahol Yugyeom álldogált. Fején egy piros fejpánt foglalt helyet, táskáján több kitűző díszelgett, melyek kizárólag csakis a kedvenc banda képei voltak, s a felejthetetlen fekete bőrdzsekijét hordta. – Told ide a képedet!

Jeongguk somolyogva rázta meg kobakját, azonban eleget tett barátja kérésének, és útját immáron felé igazította. Barátja sosem arról volt híres, hogy betartja az etikettet; folyton hangos volt és nem válogatta meg szavait, azonban Jeongguk pont ezt szerette benne; felmeri vállalni önmagát, és tojik mások véleményére. Ez pedig rá nem volt jellemző.

- Van mára valami terved? Ha nincs, akkor beülhetnénk a Twilight-ba – kezdett bele azonnal Yugyeom, belevonva kedvenc helyét is, ahol isteni kávékat szolgáltak fel.

- Bocs, nem tudok menni, edzés lesz – vonta meg hanyagul vállát Jeongguk, igyekezve a legtöbb együttérzést belevinni.

- Te sosem érsz rá. Vagy a kosárra fogsz mindent, vagy a tanulásra, aminek az eredménye mellesleg meg sem látszik – Yugyeom most is őszinte volt, s hiába bántották a szavak tömkelegei Jeonggukot, tudta; igaza van barátjának.

- Hé, én rajta vagyok az ügyön, oké? – védekezett azonnal a fekete hajú fiú. Nehezen ment neki a tanulás, hiszen az edzések minden energiáját felemésztették, így este, amikor volt egy csöppnyi ideje is, azt a képregények olvasásával töltötte; persze, ezt mind titokban.