Sárkányháború II. - Purgatórium(KÉZIRAT)

I. Fejezet - Nyári gondok

Még a legelején, amikor nem tudtam mi fog várni rám, és csak csodálkoztam ezen az új világon, azt hittem, hogy kiválasztottnak lenni nagyon menő lehet. Hogy egyike vagy a legerősebbeknek, és azt teszel amit csak akarsz. Nos.. tévedtem.
Az első tanévem azzal zárult, hogy én lettem Ddraig, a legerősebb Ős kiválasztottja. De ha ez nem lenne épp elég, még Anzu, a bukott Ős is kijelentette a maga útján, hogy igényt tart rám. Ennek az lett a következménye, hogy a világon nem volt egyetlen egy sárkány se, aki ne ismerte volna a nevemet.
Elég vegyes fogadtatást kaptam. Voltak akik velem együtt nem értették az egészet, hogy mi, miért történik. Egyesek már akkor azt hangoztatták, hogy áruló vagyok, és nem szabad hagyni, hogy Anzu-hoz kerüljek, különben eljön az, hogy ezúttal a sötét oldal végleg győzni fog. A legradikálisabbak az életemet se sajnálták volna feláldozni ezért.
De akadtak olyanok is, akik a védelmemre keltek. Az Adlard név elég nagy benyomást tett világszerte. A nyáron pedig a miértjére is sikerült rájönnöm.
*
Az utolsó tanítási nap után visszamentem Inverey-be anyához. Nem igazán voltam önmagam, az árnyékom stabilabb lábakon állt, mint én. Ezt anya is észrevette. Pár napig még nem csináltunk semmit, csak igyekeztem összekaparni magam. Anya tudta, hogy egyedül kell megcsinálnom, és nem is segített csak akkor amikor kellett.
Végül sikerült annyi lelket öntenem magamba, hogy a régi Dan legalább távolról látszódjon. Azt reméltem, hogy Newtown és a régi barátaim majd visszaráznak. Mivel David-ék is kiválasztottak lettek, rájuk a nyáron nem számíthattam sajnos.
Az egyik reggel azonban egy gyanús alak ült a konyhában anyával szemben, amikor lementem.
- Oh Dan, jó hogy jöttél. Az Úr Charly Bennington. A Tanács egyik követe - mondta anya.
- Szia Dan! - állt fel az idegen, hogy köszönjön.
Kezet fogtam vele, aztán leültem anya mellé. Végigmértem a velem szemben ülő férfit.
Az egész testét eltakaró fekete köpenyt viselt, amitől az amúgyis sápadt bőre már-már szoborhatásúvá tette a kinézetét. Az arca markáns volt és magabiztos, mégis látszott rajta, hogy ki nem állhatja a munkáját. Hosszú fekete haj koronázta a fejét. A sápadt bőre és a fekete haja között a barna szemei úgy jelentek meg, mint két kis nyugodt oázis a háborgó sivatag közepén. A jobb keze középső ujján a Tanács jeleként szolgáló sárkányfejes gyűrűt hordott. Bal kezében egy pergament szorongatott.
- Ne zavarjon meg a külsőm. Tudom, hogy egyáltalán nem nézek ki Charly-nak, de sajnos ezt a nevet kaptam. Nem kell aggódnod, nem rossz hírt hoztam - nyújtotta át nekem a pergament.
Kitekertem, és olvasni kezdtem. Egy idézés volt a Tanács színe elé.
- Komoran hangozhat, de ez csupán formalitás. Senki nem vádol semmivel, egyszerűen csak muszáj elbeszélgetniük veled. Ennyi az egész - megpróbált mosolyogni, de csak egy groteszk vigyort sikerült összehoznia.
- Ott leszek, nem kell aggódniuk emiatt - mondtam.
- Nos akkor az én feladatom véget is ért itt. További szép napot! - mondta, aztán felállt, és kisétált a házból.
- Három nap múlva lesz. Biztos elég jól vagy már hozzá? Tudod, hogy kérdezni fognak a harcról is - kérdezte aggódva anya.
- Megleszek. Tartozok annyival Kasumi-nak, hogy mindenki megtudja mi történt vele. Nem lesz baj.
A történtek hatására elment az étvágyam, ezért visszamentem a szobámba.
Elhatároztam, hogy mindenkinek bebizonyítom, hogy az egész Anzu hibája.
*
Eltelt a három nap, és a megbeszélt módon megjelentem a Tanács előtt. Mivel a székhelyük túl messze volt, ők jöttek el hozzám. Az iskolában gyűltünk össze, azon belül is az igazgató irodájában. Rajtam és a tanácstagokon kívűl csak Livinus lehetett jelen a tárgyalás alatt.
Amikor úgy látták, hogy mindenki készen áll, elkezdtük a beszélgetést.
- Daniel Adlard, kikelt 1998. 12. 21-én, anyja Marie Adlard, apja Victor Adlard, igaz? - kérdezte a Tanács főnökének tűnő alak, aki középen ült.
Mindkét oldalán hárman ültek még, összesen heten voltak. Mind nagyon öregek voltak már, és úgy is néztek ki.
- Igen, én vagyok az - feleltem.
- Dan, ha szólíthatunk így? - kérdezte, amire én csak bólintottam, majd folytatta. - Akkor Dan, kérlek mesélj magadról kicsit.
Eleget tettem a kérésének, elmondtam azt, amit a régi életemről érdemes tudni. A többit úgyis tudják.
- Hogy ismerkedtél össze Shigeo Hida-val? - kérdezte egy másik tag.
- Az iskola könyvtárában találkoztam vele először. Egyedül volt, még köszönni se köszönt neki senki. Magamra emlékeztett az első pár itt töltött napomon, ezért kezdeményeztem felé.
- Hogy vett rá az Árnyékpenge megkeresésére?
- Látta mennyire érdeklődöm az Ősök fegyverei iránt. Elvetette bennem a kíváncsiság magvait, én pedig engedtem neki. Ennek ellenére még az utolsó nyom után se hittem el teljesen, hogy tényleg megtaláltuk.
- Miért hagytad rá a kulcs átadását?
- Mert megbíztam benne.
Egyre kellemetlenebb kérdések jöttek. A szememet a földre szegezve válaszoltam rájuk.
- Hogyan kerültetek a Démon Lord rejtekhelyére?
- Csapdát állított Shigeo. Csak nekem kellett volna beleesni, de a többiek is rosszkor voltak rossz helyen. Segíteni akartak. A lyuk egyenesen a Lord-hoz vezetett.
- Mikor jelent meg Mannor?
- Nem sokkal az érkezésünk után. Shigeo idézhette a helyszínre.
- Miért kezdtetek el harcolni vele?
- Mert nem akartunk ölbe tett kézzel meghalni.
Éreztem, hogy lassan, de biztosan felhergelnek. Kezdtek olyan tapogatózni, ahol nem kellett volna.
- Mi vezetett Ashida Kasumi megsérüléséhez?
Túl sok mindent akartam mondani, de a számra egy szó se jött. Csak álltam némán a gondolataimmal harcolva.
- Hogyan vesztette életét a lány? Mi történt ezután?
Még mindig nem tudtam válaszolni.
- Úgy tudjuk Ddraig erejét használva szembeszálltál Mannor-ral, a sérültekkel nem törődve. Igaz ez?
- Miért ölted meg Mannor-t? - kérdezte egy másik.
- Hogy pusztítottad el a lelkét? - kérdezte a harmadik.
- Tudod, hogy az apád vezeti Anzu seregeit? - jött a negyediktől.
- Milyen kapcsolatod van Anzu-val? - vágta hozzám az ötödik.
Sorra tették fel a kérdéseket, egyik keményebb volt a másiknál. Mindezt úgy fogalmazva, mintha minden az én hibám lenne. Sikerült feldühíteniük.
- ELÉG! - kiáltottam rájuk.
Mindenki elhallgatott. Nem érdekelt, hogy ők a Tanács. Az egyik kiválasztottal beszéltek, nem holmi bűnözővel. Ráadásul pont az Ősök vezetőjének örökösével. Gyakorlatilag nekem kéne a főnöknek lenni.
- Nem az én hibám volt - kezdtem bele. - Csapda volt. Mi pedig belesétáltunk. Mannor sokkal erősebb volt nálunk. Ha bennem nem ébred fel Ddraig ereje, akkor mind meghaltunk volna. Kasumi súlyos sérülést kapott, amikor egy jégfalat próbált felállítani. A földre kényszerült, Mannor pedig újra rátámadt. Én próbáltam megmenteni, de nem hagyta. Az a lövedék majdnem telibe találta. Másodpercek kellettek csak, hogy belehaljon. Kait se tudott segíteni rajta - fejeztem be.
Mindenki csendben várta, hogy befejezzem.
- Köszönjük..
- És semmilyen kapcsolatom nincs Anzu-val. Decemberig azt se tudtam, hogy sárkány vagyok.. Az apám miatt pedig nem hibáztathatnak engem. Nem én akartam, hogy így legyen.. - tettem hozzá.
- Azt hiszem akkor végeztünk is. Ha csak a tanácstagok nem kívánnak újabb kérdésekkel élni - csatlakozott az igazgató.
A Tanács vezetője bólintott.
- Menj ki édesanyádhoz Daniel. Biztosan nagyon aggódik - terelt gyengéden az ajtó felé.
Ahogy kitettem a lábam a szobából, bezárta az ajtót, de még előtte odasúgta, hogy ne menjünk messzire.
- Dan! Minden rendben? Hogy ment? - szaladt oda hozzám anya.
- Nem túl fényesen. Rájuk kiabáltam. Túl sok és nehéz kérdést tettek fel. De végül mindre megkapták a választ.
- Ez a lényeg, minden rendben lesz.
- Livinus azt mondta, hogy ne menjünk messzire.
- Akkor itt maradunk. Úgysincs jobb dolgunk.
Így is tettünk. Leültünk az egyik fotelpárba az ajtótól pár méterre, és vártunk.
Egy végtelennek tűnő óra után a tanácstagok libasorban távoztak. Egyik se nézett ránk. Utánuk Livinus jött, behívott minket az irodájába.
- Livinus, mondja azt, hogy minden rendben ment! - mondta anya.
- Sikerült kompromisszumot kötnöm velük. Dan továbbra is az iskola tanulója maradhat a többiekkel együtt. Azonban a nyáron megfigyelés alatt akarják tartani. Ezügyben viszont neked kell intézkedned Marie. Ehhez sajnos nem elég hosszú a kezem.. - mondta komolyan.
- Így is épp eleget tett, köszönöm! - mondta anya kicsit könnyes szemekkel. - Gyere menjünk haza, sok dolgunk van még - fordult hozzám.
- Köszönöm - mondtam én is Livinus-nak.
Ő csak bólintott, mi pedig elindultunk.
*
A következő pár napunk a Tanács meggyőzésével telt. Anya igyekezett kiharcolni valami előnyös álláspontot.
Végül június 13-án megszületett a döntés, és a tanévet is hivatalosan lezárták.
Az első évem végén végleg hátra kellett hagynom a régi életemet. Newtown és vele együtt a barátaim már nem jelentettek biztonságot számomra. A Tanács elrendelte, hogy megfigyelés alatt kell tartani, ezzel is csillapítva a sárkányközösség kedélyét. Anyának annyit sikerült kiharcolnia, hogy legalább a régi Adlard birtokon történjen mindez.
Az hogy kiválasztott lettem méginkább összezavarta az életem.
A nyaram se épp úgy telt, ahogy azt szerettem volna.
Azt mindig tudtam, hogy nem álltunk rosszul ha pénzről volt szó. Azt viszont nem tudtam, hogy piszkosul gazdagok vagyunk.
Amikor először megláttam a birtokot, leesett az állam. A Newtown-i házunk egy viskó volt ahhoz képest.
Hatalmas udvar, hatalmas ház, és minden úgy nézett ki, mintha valami álomba csöppentem volna. Éjjel-nappal személyzet állt a szolgálatunkra, nekünk csak élvezni kellett volna a helyzetet. Medence is volt, aminek nagyon örültem.
A gazdagságnak és hírnévnek azonban megvan az ára. Amint kitudódott, hogy az Adlard örökös visszatért a birtokra, minden nemesi család meg akart látogatni. Anya elmagyarázta miért muszáj mindenkit fogadnunk. Utáltam a diplomáciát..
Az edzésem a megfigyelés miatt sem maradhatott el. De nem is bántam. Erősebbé kellett válnom, és emellett ki is kapcsolt kicsit. Hétköznaponként az edzésnek szenteltem az időmet, anya felkérte Hulbert-et, hogy továbbra is ő foglalkozzon velem, de hétvégenként cirkuszi majomként szórakoztatnom kellett a vendégeket, mindenkire mosolyogni, mindenkivel beszélgetni kicsit. Egy dolgot azonban mindennél jobban utáltam ezeken az összejöveteleken. Amelyik család női örökössel rendelkezett, és közel egy korban volt velem, azt feltétlen bemutatták. Még csak nem is nagyon kerteltek, hamar ki lehetett találni, hogy érdekházasságra törekednek csak ezt mégsem mondhatták a kiválasztott szemébe.
Minden partin négy-öt új lányt ismerhettem meg. Eleinte nem bántam a dolgot. Kicsit segített felvenni a szerepet, bár fura volt, hogy a lányok udvarolnak nekem. Nekik elég volt, hogy én vagyok a kiválasztott, több nem számított.
Amikor viszont Kait szülei is odaálltak elém, hogy bemutatkozzanak, és "Az én biztos kezeim között hagyják." őt, besokalltam. A sokadik parti volt már, de az volt az első, hogy otthagytam a vendégeket. Kait utánam jött.
- Azért ennyire nem kell szótfogadnod a szüleidnek. Más kezeiben is biztonságban leszel ezen a partin - mondtam neki, kissé talán túl durván.
- Nem azért jöttem utánad. Nem csak te jártad meg. Én is kaptam nagyon sok kérőjelöltet. Biztos vagyok benne, hogy David is hasonló cipőben jár, mint te.
- Jövőhéten ők is jönnek. Még Kayo-ék is. Ha gondolod gyere el akkor is - mondtam sokkal nyugodtabban.
- Ne haragudj a szüleim miatt. A sárkányvilág sajnos még mindig feudális keretek között él. A különbség csupán annyi, hogy király helyett a Tanács irányít sok dolgot.
- A Tanács is bekaphatja.
Kait felnevetett.
- Még nem hallottalak káromkodni. Anyukád mesélte, hogy milyen keményen kiálltál eléjük. Kasumi büszke lenne rád.
Most először úgy éreztem, hogy nem véletlenül választotta őt Aurora. Amilyen hideg volt évközben, akkor majdnem annyira közel éreztem magamhoz, mint Kasumi-t. Mindketten tudták, mikor mit kell mondaniuk.
- Tudod, neked még örülök is - már az utolsó szót is kimondtam mielőtt észbe kaptam. - Mármint, nem úgy értettem tudod, most nagyon össze vagyok még zavarodva, nem hiszem, hogy szerelmes tudnék lenni vagy ilyesmi - hadartam gyorsan elpirulva.
Reméltem, hogy nem érti félre.
- Nyugi, tudom hogy értetted. Végre egy ismerős arc, aki ráadásul egy cipőben jár veled. Egy bajtárs.
- Pontosan. Elzártak a régi életemtől. Hazudnom kellett Gary-nek mindenről. Rossz érzés elveszíteni mégegy barátot. Már csak anya és ti maradtatok. Ezt még anyának se mondtam.. de a Feltámadó szél ünnepe óta úgy érzem a sötét oldalam is felébredt. Nem véletlenül harcolunk a démonok ellen, erre az erejük bennem is megvan. Félek, hogy valami olyat teszek amit nem kéne. Hogy Anzu csapdájába rohanok..
- Nincs mitől félned. Kasumi helyett majd én és David vágunk nyakon ha nem bírsz magaddal - mondta halálosan komolyan.
Most én nevettem fel.
- Igazad van. Ilyen barátok mellett mit nekem ellenség! Szétrúgjuk Anzu és a bandája seggét, de úgy, hogy eszükbe se jut majd visszatérni - mondtam sokkal vidámabban.
Ezután még sokat beszélgettünk. A partik borzalmasságáról, a nyári hőségről, a többiekről. Még a rossz emlékeket is sokkal könnyebb volt vele kibeszélni, mint mással.
Az volt az első alkalom, hogy nem vártam a parti végét.
- Mit szólnál ha a jövőheti rendezvény után itt töltenétek a hétvégét? Én vagyok A kiválasztott, úgyhogy senkitől nem fogadok el nemleges választ - mondtam fontoskodóan.
- Legyen úgy Őkiválasztottsága!
Mindketten nevettünk.
A parti lassan véget ért, és mindenki hazament. Végre megint csend volt a birtokon.
Másnap ugyanúgy edzettem tovább Hulbert-tel. Nem hagytam, hogy a gondolataim szabadon kószáljanak.
Új szintre emeltük a dühöm kiaknázását. Olyanná váltam, mint Hulk. Egy időzített bomba lettem, már csak a jó helyen és időben kellett megnyomni a gombot.
- Mi lenne ha "rage mode"-nak hívnánk? Menőn hangzik nem? - kérdezte Hulbert.
- De, legyen. Találó - nevettem.
Nem hittem, hogy az edzés ennyire fel tud tüzelni. Annyira hozzászoktam, hogy a végére már minden percét élveztem. Nem bántam ha futni kellett, vagy súlyokkal edzeni. Persze a legjobban a harcot élveztem. Feltüzelt, ahogy a pengék egymásba kaptak.
A nyár fénypontja viszont az első átváltozás volt. Hulbert felügyelete mellett a Tanács is beleegyezett.
- Oké, láttál már átváltozást többször is, sőt te külön megtanultad azt, hogy csak egy-egy testrészedet alakítsd rá. Gyerekjáték lesz teljesen átváltozni. Csak használd ugyanazt a módszert, de most az egész testeden. De csak óvatosan. Nem tudjuk a méreteidet, nehogy betöltsd nekem az egész birtokot! - mondta nevetve.
Úgy tettem ahogy mondta. Teljesen más érzés volt, mint lent a barlangban. Ezúttal nem az erőm miatt változtam át.
Elkezdtem fel-alá járkálni csukott szemmel. Magam elé képzeltem egy sárkány formáját. Amikor biztosan magam előtt tudtam tartani a képet, szaladni kezdtem.
Elengedtem magam, éreztem, hogy tűz vesz körbe, de ez a tűz belőlem tört elő. Egyre erősödött, kis fájdalmat éreztem a testemben. Lassan, de biztosan átváltoztam. A méreteim növekedni kezdtek. Elsőre nagyjából kétszer akkora méretnél álltam meg, mint egy elefánt. Sárkány szempontból nézve nem túl nagy, de első próbálkozásnál megtette. Megálltam, nagyon fura volt négy lábon állni, és a szárnyaimat is alig tudtam használni.
- Oké most nyugodj le Dan! Nézz rám, nézz rám! - termett előttem Hulbert.
Habozás nélkül megragadta a fejem, és könnyedén maga felé fordította.
- Nem sokkal másabb a helyzet, mint mikor részenként alakultál át. Az érzékszerveid kiélesedtek?
- Igen - válaszoltam telepatikus úton.
- Jó. Beszélni nem fogsz tudni csak sárkánynyelven. Szándékosan úgy alakult ki, hogy ebben a formában is használható legyen. Most kezdd el mozgatni a szárnyaid. Mint mondtam, csak kicsit lesz más. Hamar belejössz. Aztán.. akár repülhetünk is egy kört - kacsintott rám.
Mindent úgy csináltam ahogy mondott. Kicsit több, mint félóra kellett, hogy hozzászokjak az új testemhez. Sokkal erőteljesebb lettem, úgy éreztem legyőzhetetlen vagyok.
- Akkor nézzük hogy megy a repülés. Emelkedj a levegőbe, egyhelyben nagyon nehéz repülni, nem vagyunk kolibrik, de némi légvarázslat segítségével menni fog. Érezd a levegőt, ahogy könnyít rajtad. Járjon át - mondta.
Sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Néhány erősebb szárnycsapás után a levegőben voltam, utána már csak tartani kellett magamat.
- Nagyon jó! Jövök utánad! - kiáltotta Hulbert.
Neki sokkal könnyebben ment, egy pillanat alatt mellettem termett. Igyekezett hozzám hasonló méretet felvenni.
- Gyerünk! - indult meg előttem.
Utána repültem. A testem csak úgy forrt az új élménytől és energiától. A szél lágyan simogatta pikkelyes bőrömet. Leírhatatlan érzés repülni. Uralni az eget. Csak te vagy, körülötted a kék ég. Örömömben felkiáltottam.
- Woooohooohh! - kifelé azonban egy boldog sárkány üvöltése hangzott csak.
- Azért csak óvatosan! A jóból is megárt a sok! Ha ügyesen edzel tovább, megígérem, hogy repülünk még! - mondta.
Boldog voltam, igazán boldog. Először a történtek óta.
Nagyjából egy órát repültünk. Még a landolás, és a visszaváltozás után is megmaradt az energialöket amit okozott.
- Tudom mit érzel. Hihetetlen érzés odafent lenni. Akárhányszor repülök, hálát adok az égnek, hogy sárkánynak születtem.. De mára ennyi, holnap reggel iszonyatosan fáradtnak fogod érezni magad, ezért már csak jövőhéten fogok jönni. Addigra pihend ki magad - mondta.
Igaza is lett, az ágyból is alig bírtam kikelni másnap. De nem érdekelt. Minden levegőben töltött másodpercért megérte.
Az már csak hab volt a tortán, hogy a hétvégét a barátaimmal, és nem a hülye vendégekkel kellett töltenem.