Sárkányháború II. - Purgatórium(KÉZIRAT)

XII. Fejezet - Bocsánat

A csata zaja lassan elhalkult körülöttem. Még mindig fojtogatott a vér és füstszag, émelyegtem és forgott velem a világ. A gyomrom görcsbe rándult, a végtagjaim remegtek. Úgy térdeltem a földön, mint ahogy egy letört ág lóg még valahogy a fán, amihez tartozott.
Megrohamoztak az emlékek. A karácsonyi bejglizések, a beszélgetések, a mosoly amivel minden nap keltett, és ahogy a fejét csóválva nézte az ajtóból, hogy épp csak elérem az iskolabuszt. És én már soha többé nem láthatom azt a mosolyt, nem ölelhetem át, és nem kérhetek tőle bocsánatot, amiért hagytam mindezt megtörténni.
Ismerős hangok beszűrődése rántott vissza valamelyest a valóságba.
- Ne menj oda! Nem látod? A rage mode szintjei között ugrál. Ha akkor tör ki, mikor odaérsz, akár bele is halhatsz. Akkor ki fogja megmenteni? - hallottam visszhangozva David hangját.
- De ha nem teszünk valamit neki fog ugrani Anzu-nak! - erősködött Kait.
Valahogy sikerült annyi önuralmat visszaszereznem, hogy rájuk nézzek.
Az érzékeim akkor már tűélesek voltak, így tisztán láttam magam a szemükben. Ahogy rájuk néztem, egy fekete könnycsepp szántotta végig a vérfoltot, amit anya húzott az arcomra.
- Anzu... - gondoltam magamban. - Anzu a hibás... ő utasította Shigeo-t, ő adott a kezébe fegyvert.. Őt kell legyőznöm...
Bár Kait pont megmenteni akart a harctól, mégis az ő szavai voltak amik eszembe jutatták a megoldást a bosszúra. Mivel sikerült célpontot találnom a haragomra, az végre átvehette az irányítást.
Visszatértem a jelenbe, de már közel sem voltam ugyanaz a személy. A rage mode szintjei között való ugrálás megszűnt. A szárnyaim kirobbantak a hátamból, és tüzet szórtak körülöttem több méteres körzetben.
- Bukj le! - kiáltotta David.
- ANZUU!! - kiáltottam minden haragommal, és akkor elértem a rage mode legerősebb fokozatát.
A kardomra támaszkodva felálltam. Bár az emberi formám legerősebb szintjén voltam, a testemen még mindig éreztem az előbbi tehetetlenség utóhatásait. Közben a többiek is talpra álltak. Kait mégegy próbát tett a megszólításommal.
- Dan? Minden rendben? - kérdezte elcsukló hanggal, de a szavai nem jutottak el a tudatomig.
Ahogy egyhelyben állva lassan hozzászokott a testem az erőhöz, ami átjárt, megjelent a jól ismert aura is körülöttem. Csakhogy ezúttal nem a szokásos formában. A jobb oldalam vörös volt, a bal viszont fekete. A sötétség utat talált az irányításom alól, és élt is a lehetőséggel. A földből darabkák szakadtak fel, és lebegtek körülöttem az energiától, ami körbevett.
De még ez sem volt elég.
Tudatlanul is egy ősi varázslathoz nyúltam, ami megpecsételte a csata kimenetelét.
- Bűnös lelkek gyülekezzetek! Ideje elnyerni büntetéseteket! Égjetek a pokol tüzében, Purgatórium, emészd fel őket! - kántáltam.
Mire a végére értem, már minden szövetséges látta a félig átváltozott alakom, és más-más okokból, de visszavonulót fújtak. Voltak akik megijedtek, mások örültek a megjelenésemnek, és csak nem akartak az utamba állni. Akárhogyis, mire végigmondtam a varázslatot, már csak a súlyosan sérültek voltak előttem. 
Oldalra vágtam a kardommal, befejezve amit elkezdtem. A földből tűzfal tört elő mögöttem, elzárva másokat a csatától. De nem csak mögöttem, hanem a frontvonaltól előre egészen a völgy másik oldaláig, egy burkot létrehozva.

Ha magamnál lettem volna, biztos a sérülteken segítettem volna először. De így, hogy a harag átvette az irányítást, már semmi sem számított azon kívűl, hogy elpusztítsak mindent, aminek köze van a bennem élő sötétséghez.

- Kiválasztott! Segíts rajtunk! - kiáltották. - Daniel! - mondták azok akik tudták a nevem.
De én csak sétáltam tovább. A démonok a pillanatnyi meglepettség után ismét támadásba lendültek. Nekiugrottak a tűzfalnak, mert azt hitték, hogy átmehetnek rajta. Minden halott démon ereje belém szállt, ha a tűzhöz értek. Voltak sárkányok is, akik azt hitték, átkúszhatnak rajta, de ők is úgy végezték, mint a démonok. Akik egyhelyben maradtak, azokkal nem foglalkoztam, a démonok pedig csak én rám koncentráltak. Ebben a helyzetben viszont a démon lord se okozott különösebb gondot.