Sárkányháború II. - Purgatórium(KÉZIRAT)

IX. Fejezet - Közjáték

A Sárkánykarom alakulat - ugyanis ez volt a külön megnevezésük - megérkezésük után éjjel-nappal őrködtek. Az Inverey-ből menekült szülők is segítettek, sőt a tanárok és a végzős diákok is. Járőröztek az iskola körül, illetve a közeli erdőben is. Nem bízták a véletlenre, tanultak az Inverey-i támadásból.
Ami a többi diákot illette, az iskola egyfajta katonai táborrá alakult át. Az órák nem voltak megtartva, helyette a harci kiképzés került teljes előtérbe.
Minket ezúttal majdnem teljesen elkülönítettek a többiektől. Andrew-t a mellettünk lévő szobába költöztették, oda, ahol Shigeo is el volt szállásolva. A mi és a lányok ajtaja előtt is egy-egy gárda tag őrködött minden éjszaka.
A Tanács el akart minket szállíttatni egy erődbe, de Livinus szerencsére meggyőzte őket az ellentetjéről. Ennek az eredménye lett az állandó őrség. Egyedül akkor nem álltak közvetlenül felettünk, amikor a katakombában gyakoroltunk a démonok ellen. Illetve amikor Livinus-szal gyakoroltam az irodájában.
A cserépben a kis fa még mindig sértetlenül állt, pedig már hetek is elteltek a tanulás kezdete óta. Ez azt jelentette, hogy a környezetemre való mellékhatás nélkül, nyugodtan praktizálhatok a sötét erőimmel.
Bár a tény, hogy a puszta létezésem nem fenyeget senkit, elég megnyugtató volt, mégse éreztem magam megkönnyebbülve. Az a sötét erő csak az alkalomra vár. Éreztem a kezdetektől fogva.
Valahogy mégis megnyugvásra leltem abban, hogy nincsenek mellékhatásai, és ezután sokkal bátrabban nyúltam hozzá, de továbbra is kellő óvatossággal. Magam sem értettem ezt a kettősséget, de végül sikerült megfelelő hasonlatot találnom rá.
A legerősebb elemem a tűz. Bár a tüzet mindenki szereti és csodálja, tudják, hogy nem nyúlhatnak hozzá, és nem is teszik. Én hasonlóan vagyok a sötétséggel, bár egyáltalán nem szeretem, vagy csodálom. Csupán tisztában vagyok annak erejével, ami bár megrémít, mégis hozzányúlok. Mert másokkal ellentétben, én megtehetem.
Az is sokat segített a megnyugvásban, hogy Ddraig és Livinus is támogatta azt az elméletet, miszerint kellő tapasztalattal, akár jó dolgokra is használható lenne a sötétség. Villámgyors árnyékutazásra, démonok megkeresésére és levadászására, és még hasonló ötletek. Mégis mélyen legbelül éreztem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem véletlenül nem használta Anzu-n kívűl senki a sötétséget. Belőle is megszállott lett, aki az élet ellen indított háborút. Túl keveset tudunk a természetéről. És ez remek visszatartó erő volt.
Természetesen ha ellenkeztem volna, sem hagyhattam volna abba a tanulást, mivel a legkisebb információ is segített minket a háborúban. Egyfajta próbababa lettem, akin letesztelhették a nagy kérdéseket a sötétséggel kapcsolatban.

Hoszú heteken át ment ez így, közben a háború pedig egyre csak közeledett az iskola felé. Minden kontinens iskoláját el akarták foglalni, mivel a modern társadalomban ezek az intézmények jelentették a sárkányvilág alapjait. Az első igazi megrázkódtatás akkor ért minket, amikor megkaptuk a hírt, hogy az amerikai iskolát elfoglalták, és borzalmas mészárlást rendeztek a démonok. A tanárok nagy része meghalt a diákok védése közben, és rengeteg diák is az életét vesztette. Az igazgatót pedig a túlélők szeme láttára ölték meg. 

A sárkányvilág egyik oszlopa összedőlt, és ez mindenkit súlyosan érintett. A kiválasztottakat mindenképp. Számos írás jelent meg, és sokan szólaltak fel, a Tanács döntéseit kritizálva. Amikor pedig minket is elkezdtek hibáztatni, csak annyit tehettünk, hogy még mélyebbre bújtunk az emberek szeme elől.
- Ha ott lettünk volna.. - verte az öklét a falba David, a sokadik vádaskodó hír hallata után. 

- Akkor mi lett volna? Talán ennyire meg akarsz halni? - kérdezte gúnyosan Andrew. - Anzu emberei téged is örömmel lemészárolnak.

- A halál is jobb lenne az ücsörgésnél! Így mit érünk el? Nem vagyok hadvezér, de annyit még én is tudok, hogy egy vereség nem fogja növelni az emberek harci kedvét. Tizenhét évvel ezelőtt az utolsó háborúban is sok áldozat volt, pedig az a háború közel sem volt annyira monumentális, mint a mostani. Utoljára a középkorban vonultak fel ennyien ellenünk! Lehet, hogy kölykök vagyunk még, de harcolnunk kell, ha nem akarunk veszíteni, elvégre.. kiválasztottak minket. Ha ez azt jelenti, hogy meg fogunk halni, akkor is szembe kell néznünk vele.. - fakadt ki David.

- Ha ott lettünk volna, már halottak lennénk. Minden élet számít. A miénk egyelőre a legjobban. És egy halál sem marad megbosszulatlanul. Megígérem - mondtam.
Nem mondtam nekik, de talán enélkül is tudták ők is. A végső csatát úgyis egyedül kell majd megvívnom. De abban nem voltam biztos, hogy ez a csata köztem és Anzu között zajlik-e majd, vagy pedig önmagamat kell majd legyőznöm.

Ezután a beszélgetés után megkértem Livinus-t, hogy intézze el azt, hogy mi is részt vehessünk az őrködésben. Eleget is tett a kérésemnek, belátta, hogy a minket ért vádak miatt elfogott minket a bűntudat. Túl sokan támaszkodnak ránk, mi pedig nem tudunk mindenkin segíteni. Keserves érzés az, amikor akaratodon kívűl hagysz cserben másokat.
Minden este, a napi órám után csatlakoztunk az éppen kivonuló csapatok egyikéhez, és segítettük a munkájukat. Tippeket és tanácsokat kértünk, mit tennének, ha megtámadnának minket, vagy egy másik járőröző csapatot. Jól esett látni, hogy legalább a közvetlen környezetünk még mindig bízik bennünk, és szívesen harcolnának melletünk. Sokat beszélgettem a katonákkal, és igyekeztem tanulni tőlük.
A külön órák eredményeként sokat fejlődött a telepatikus érzékelésem. Mivel senki nem próbált meg ellenállni, figgyelmetlen pillanataimban azon kaptam magam, hogy a gondolataikban vájkálok. Nem voltam erre büszke, de legalább megerősítést kaptam az érzéseimre.
Egyetlen porcikám se kívánta a háborút, és legszívesebben elfutottam volna. Elbújtam volna, beolvadtam volna az emberek közé, ahogyan azt tizenhat éven át tettem. De tudtam, hogy megtalálnának, és levadásznának a környezetemmel együtt. Anzu rabjává tennének, és elnyomnák azt, ami vagyok, hogy egy élő fegyver legyek. Én pedig elhatároztam, hogy ha egyetlen módom is van az ellenállásra, akkor cselekedni fogok.

Hamarosan pedig eljött az alkalom is rá.