A Regalia meséje/befejezett/

#2~Boldog (isteni) Születésnapot!

Yato szemszöge:

Egy hangos visításra és két vékony test vetődésére keltem.
-BOLDOG SZÜLINAPOT YATOOOOOOOO!!!!!-vinnyogta párom a fülembe. Boldog mit? Az ma lenne? Jó tudni. Hadd aludjak vissza.....

Haru szemszögébe, vissza:
Látom a meglepődött tekintetét magunkon, de ez a védtelen állapot nem tart 3 másodpercnél tovább. Készül is vissza aludni. Mekkora szenya! Tudja mennyit szenvedtem az ő kicsiny boldogságáért, csak azért, hogy ő SZIMPLÁN VISSZAALUDJON?!! Először is meg kellett győznöm Kollégát. Bátran állítom, hogy ez volt a legnehezebb az összes közül. Aztán annyit kellett dolgoznunk mindkettőnknek(titokban persze. Így következett, hogy annyit sunnyogtunk, hogy ez a dinka meggyanúsított azzal, hogy megcsalom. Majdnem kitéptem a torkát....de megoldottuk azt is!), hogy összejöjjön a kívánt összeg, meg persze egy kis maradék, vésztartalékként. Aztán marhára kiderült, hogy az egész mehet a családi kasszába. Mivelhogy(lgenagyobb meghatottságomra)az összes isten segíteni akart. Emlékszem annyit sírtam, hogy 38 fokos lázam volt. Khm...."kicsit" érzékeny vagyok ilyen téren. De mindenki segített. Ebisu és Tenjin a kaját vállalta be, Kofku a díszeket, Bisha meg adta a helyszínt. Mindezt a bokros teendőik közepette. Meghát az is ott volt, hogy el kellett rejteni Yato elől az egész hóbelebancot, ami nem kicsit volt nehéz, de megvolt. De arra mindig figyeltünk, hogy vagy én vagy Kolléga és ha nagyon kellett "ha nincs ló, szamár is jó" alapon Ikit löktük még be, hogy valaki mellette legyen, akit tud használni vagy tud segítséget hívni, ha lenne valami baj. Nem is igazán az volt a bajunk, hogy életképtelen vagy valami ehhez hasonló baromság, de....azért abban egyetértettünk, hogy az ő magasfokú eremofóbiája* miatt, nem igazán akartunk egyedül hagyni. De ezeket félre téve eléggé jó volt ez a 3 hónap.
De nem fogom neki engedni, hogy elrontsa a meglepinket!
-Naaaaaaa.....kelj csak felj! A kedvencedet csináltam! Ott gőzölög az asztalon!-próbáltam motiválni. Az, hogy megemlítettem a besütött fahéjas palacsinta(saját specialitás, oké?😂 Én találok ki neki nevet is😂-szerk.)burkolt említésére, felkapta a fejét. Egy zseni vagyok! De annyira, hogy ez az áldott jó lélek, mindkettőnket fellökve, kirontott az ágyból és ahogy volt, egy szál boxerben, kiszaladt a konyhába. Mondjuk hallottuk, ahogyan nekimegy pár dolognak, lefejeli azt a kettő darab ajtófélfát, amin át kellett mennie. Majd összenéztünk Kollégával és egyszerre kidőlt belőlünk a röhögés.

~Time skiiiippuuuu~
Már három óra, és eddig különféle módokon szórakoztattuk Yatot. Annyi besütött fahéjas palacsintát csináltam, hogy a hadsereget jóllakattam volna vele. Kolléga ez alatt, ölelgette(Igen, az ő, kifejezett kíváságára. Rövid sztori:Mikor fél éve megkérdeztem, hogy mi a leghőbb kívánsága, azt mondta azt szeretné, ha Kolléga megölelné. Aztán megkérdeztem, hogy "miért is olyan különleges a Kolléga ölelése?"akkor pedig azt válaszolta, hogy mert ő sosem ölel meg senkit és azt szeretné, ha ez a regaliája is éreztesse vele, hogy szereti. Mert én ugye éreztetem. Tehát ezért ölelgeti meg alaposan.) és bújt hozzá, ami egy kicsit sok volt az én fujoshi énemnek, így a kifojt orrvérem törölgettem, amíg sült a pali. Aztán hagytuk még aludni, amit(természetesen) az én ölemben kellett megtennie, így nem tudtam segíteni az előkészületekben, ahova Kolléga már elslisszolt. Mert valahányszor megoróbáltam megmoccani felkelt, és visszahúzott. Mondjuk egyszer tényleg kellett pisilnem...na mindegy! Tehát azt a békés három órát, amit ő átaludt, én unatkoztam, olvastam és egy negyedórára el is szundítottam. Viszont még mindig eléggé unatkoztam, de ebben a minutumban észrevettem, azt a hőnszeretett szemecskéjét az ayakashinak, ami a kapé karfájából lógott ki és célzott meg engem. Azonnal felpattantam, aminek követekeztében ez a drága lepattant az ölemből.
-Haru!! Minek keltél föl?!-kérdezte azon az álomittas, mérges hangján.
-Ayakashiért, azért!-mondtam felpaprikázottan. Mire rögtön éberebb lett.
-Lekki!-kiáltotta el magát, mire én a kezébe röppentem. Elmondta a maga kis mondókáját, majd bele vágtunk abbba a gyönyörűségbe. Meglepetésemre valahol félúton megálltam.
-Mi a...!-hallottam Yato hangját.
-Nem direkt álltál meg?!-kérdeztem sírás határon.-Akkor meg ez mi?!-estem egyre jobban kétségbe.
-Na baba. Most durván fogunk döngetni, készülj!-jelentette ki, nekem meg megfagyott a vérem. Csináltam már ilyet korábban is, de ebben az elmúlt 2-3 hónapban békén hagyott és Kollégát használta. De aztán amikor elkezdte rájöttem, hogy ilyet még sosem csinált se velem, se Kollégával. Akkorát visítottam, mint amikor először nyírtam ki ayakashit. De kinyírtuk! Amint visszaváltottam, éreztem, hogy jön valami, ami az elmúlt hónapokban már gyötört. Rohantam a slozetre és kiadtam magamból mindent, amit tegnap dél óta ettem. Egy jó 5 perc múlva szabadultam csak. De amikor visszamentem, már Kollégát is ott találtam Yato mellett.
-Minden rendben???-támadott meg az utóbbi. Összenéztem Kollégával, aki alig láthatóan bólintott.
-Persze. Mehetünk?-kérdeztem. Amikor egy jól látható bólogatást kaptam mindkettejüktől.
-Na, akkor indulunk!-mondtam és előreengedtem azt a két barmot és zártam a bejárati ajtót.
~Time skip~
Huh! Mindjárt bemegyünk a házba, de így is sokkal izzadtabb vagyok, mint egy-egy kiadós ayakashi-öldöklés után. 10 percbe tellett, mire ráadtunk egy rohadt szemfedőt. Utána körülbelül 5 percig kellett győzködni, hogy megmoccanjon. Az utazást gyorsan teljesítettük, nem volt a Villám Géza módszerrel semmi baj. Egészen a bemenetelig. Húztuk, rángattuk, toltuk, mindent megpróbáltunk és negyed óra után sikerült bejuttatnunk, ahol levettük a szemfedőjét. Ott annyira megijedt a sötéttől, hogy rámugrott, nekem meg majdnem széttört a gerincem. De ezeket félretéve, sikerült! És most, hogy mind a hárman bent vagyunk(hála a jó Istennek!), elkezdhetjük megkeresni a többieket. Nos, ez ott bukott meg, hogy a gerincem széttörése után körülbelül 6 másodperccel, kigyulladtak a fények, ami következtében láthatóvá vált a torta, a feliratok, a dekor, a többiek és persze a hőn szeretett istenem meghatódott arca. Ezt a megható pillanatot egy roppant halk üvöltés zavarta meg:
-MEGLEPETÉS!-na én már itt tudtam, hogy mi jön és legnagyobb fájdalmamra be is következett. Artikulátlan zokogás, csapkodás és visítás zavarta meg a jelenetet, Yato jóvoltából. A megrökönyödött arcokból ítélve, a többiek még nem találkoztak az öröm kifejezésének ezen módjával. Az idő csak úgy repült ez után. Ettünk, beszélgettünk, majd elérkezett az ajándékozás. Nos, hatalmas levegővétellel befűztem Ikit, hogy ugyan vegyen nekem valamit egy patikában. Most ez a valami hevert a kis dobozka alján, amit a kezeim között szorongattam. Kolléga és Hyori(akik közt már nagyon feszült valami kis szerelmi szál)bíztatóan mosolyogtak rám. Ugye Kollégának elmondtam, hogy helyettesíteni tudjon. A lány pedig......nos úgy gondoltam(meg ő is), hogy ha már segített beszerezni, akkor had tudja már meg az eredményt. Lassan közeledtem felé, majd megálltam előtte.
-Vették nekem valamit? Én sose veszek neked semmit születésnapodra.-nézett rám bűnbánóan.
-Nem kell aggódnod. Nem csak az én érdemem.-mondtam, küzdve a nevetéssel. Amikor leszedte a gyorsmasnit a doboz tetejéről kicsit ideges voltam. Mi lesz ha nem örül neki?
-Mi a fene ez a kicsi rózsaszín rúd, két vonallal?-érdeklődött(a szerintem nem túl józan)Bishamon.
-Veena, ne legyél ilyen nyers!-szólt rá azonnal Kazuma.-Egyébként gratulálok.-majd hogy jó szokásoknak híven arcon puszilt. Válaszolni sem tudtam, úgy koncentráltam arra a személyre, akinek az ajándék szólt. Ő visszanézett rám, kicsi mosollyal és kérdő tekintettel.
-Ez biztos?
-100%. Három hónapja vannak a tüneteim és ez a harmadik féle pozitív teszt, amit odaadok.-alig fejeztem be a mondandóm, de ő már ott állt előttem és felkapott, majd megpörgetett a levegőben.
-Ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam.

Sziasztok! Egy szót se, tudom késtem, NAGYON sokat. Remélem megérte várni. Nos, én ezzel a résszel szeretnék nagyon-nagyon boldog karácsonyt, sok ajándékot, a nagyi-féle bejglit kívánni mindenkinek!