Dianás Cukorka

- 8 -

-Hát én ezt nem hiszem el... -fordult nekem háttal Bence és mozgolódni kezdett.

-Hadd segítsek! -gurultam mögé és a kezében lévő tagjára markoltam rá én is. Kéjesen vonaglott előttem és préselődött nekem hátával. Bence a nevemet suttogva ment el, ami nekem is kisebb kielégülést okozott.

Némán öltöztünk fel, mindketten beletörődve, hogy ma már nem folytathatjuk, amit elkezdtünk, s átvonultunk a fürdőszobába. Mielőtt kiléptünk az ajtón, magamhoz rántottam egy apró csókért, majd szorosan karjaimat köré fontam. Bence a derekam köré csavarodott és arcát a mellkasomba fúrta. Ebben a pózban államat a fején tudtam pihentetni, olyan aprónak tűnt a karjaim között, hogy nem töri össze a külvilág ez a pici testet?

-Szeretlek... Olyan kis aranyos méreted van. -mondom a levegőbe, mire válaszul csak halk dorombolást hallok. Bence kiszabadul az ölelésemből és tenyereivel a mellkasomnak támaszkodik, szemeimet az ő gesztenye barna szembogaraiba zárja, melyeket apró nevetőizmok húznak össze.

-Még te beszélsz? Te meg akkora egy robusztus állat vagy. -nevet fel rám, minek láttán nekem is mosolyra húzódik a szám széle. Nevetése halk mégis ott van benne a férfias él a hangjában. Lábujjaira emelkedik és ad egy szájra puszit, majd kézen ragad és kihúz a helységből egészen a nappaliig, ahol elenged.

A fiatal férfi, azaz Bence bátya a konyhapultnak dőlve kortyolt pohara tartalmából, miközben ránk vezette szemeit. Mi az amerikai stílusú nappali közepén álltunk, hova a bátyus is lépett.

-Hát... Öhm, mi még nem találkoztunk. -vakarta meg a fejét zavarát elterelve. Arca hasonlított Bencéjére, de egy fokozattal férfiasabb és határozottabb aurát áraszt magából, sötét haja a szemeibe lóg elől, még kétoldalt rövidre vágott. Ahol megtörik a haján a fény ott kéken fénylik, mindkét fülében négy-négy ezüst karika lógott, melyek feltűnően vonzották a figyelmet. -Köteles Martin, Bence bátya vagyok, örvendek a szerencsének! -nyújtotta felém a jobbját, amit kedélyesen elfogadtam. Kezei nagyok és erősek, teljesen Bence ellentétei.

-Úgy szintén, Diófai Barnabás, és most már minek titkolni. Bence pasija vagyok. – El sem hiszem, hogy ilyen könnyedén ki tudtam mondani, lesve félrepillantottam az említettre, kinek arcát mélyvörös pír töltötte el. -Láttalak egy koncerten, jól nyomtátok a bandával, jó a zenétek, bár csak egyszer hallottalak titeket zenélni. -fordultam ismét Martinhoz.

-Ennek örülök, és mit fogtok tenni, felvállaljátok? -kérdezte Bencére nézve Martin. A Szerelmem közelebb lépett hozzám és ujjait összefűzte az enyéimmel.

-Én úgy gondoltam, hogy igen, de ebbe Barnabásnak is van beleszólása. -nézett fel rám kérdő szemekkel, melyek tele voltak kíváncsisággal.

-Hát, végül is ezek vagyunk mi! -húztam széles mosolyt az arcomra, miközben gyermekien meglóbáltam összekulcsolt kezeinket.

-Jól teszitek, igazi punk lelketek van! -Emelte magasba a poharát ránk, majd lehúzta a maradékot. -Ti nem kaptok, mert e nélkül is eléggé hangulatba vagytok, meg még kis korúak is. -Egy üveg tömény és a pohara társaságában a folyosó felé indult, de útközben meggondolta magát és visszalépett elém. Nagyából egy magasak vagyunk, mégis most úgy éreztem a tekintetével összenyomott. -Ajánlom, hogy ne bántsd meg az öcsémet, jobban járnál! -bökött meg a mutatóujjával mellkasom közepén.

-Jó, jó, Martin elég lesz! -lépett közbe Bence, kipirult orcákkal. -Mi történt Lilivel?

Martin arca nyugodt kifejezésben pihent meg, majd egy lépést hátrál és csábos mosolyt villantott.

-Azt mondta elhanyagolom az elmúlt időben, így kirakott, akár egy koszos macskát. Lehet, hogy én is átpártolok a fiúkra. -kacsintott ránk, majd ellépdelt a szobája iránya felé.

Felszabadultan sóhajtottam fel és engedtem el a feszítő tartást a testemből, két kéz fogott rá hirtelen a vállamra, majd húzott le magához, hogy ajkait az enyéimre tudja tapasztani. Bence lassan, érzékien harapta az ajkaimat, a mellkasom melegséggel tölt meg, kezeimet az apró termet köré csavartam, magamhoz húzva teljes testtel. Összepréselődtünk, még én hagytam, hogy Bence vezesse a csókunkat, nyelvével engedélyt kért, amire szinte azonnal engedélyt is adtam állkapcsom megnyitásával. Selymes és forró volt, mindenhol végig siklott, mibe halkan belenyögtem. A levegőhiány miatt szétváltunk, s mindketten lihegve kapaszkodtunk a másikba.

-Mi lenne, ha szombaton elmennénk a jégpályára? -lihegte felnézve rám Bence csillogó szemekkel.

-Rendben, menjünk. -húztam magamhoz, mibe kicsit belenyikkant az erőm hatására, de lazítottam a tartásomon figyelve törékeny testére.