-Hogy vagy képes rám nézni,mikor a családod az én kezem által halt meg?
kérdezte a szívemet hevesebb ütemre kapcsoló alak,miközben szemeiből sűrűn folyt a sós folyadék,ami akkor már egy ideje saját szemeimet is áztatta.
-Magam sem tudom,csupán azt...
Egy hete csak ültem a szaros lakásba,s ezalatt az idő alatt még az eső is megállás nélkül szakadt. Úgy éreztem az időjárás is szar,ezzel hozzájárulva a hangulatomhoz. Eközben sunyiban hallgattam a zokogó lányt,akit bezárni a cellába mára már fizikai fájdalmat okozott. Tudtam,hogy nem tehetek érte semmit,mert az apám nem kímél senkit,ezért a maradék idejében próbáltam vele barátkozni. Ez azonban sosem volt az én műfajom,így míg én próbáltam rá fogoly helyett barátként tekinteni,ő észrevételem szerint belém szeretett. Valójában nem voltam biztos ezen állításomban,de azt tudtam,nem véletlenül zokog éjszakákon át. Talán nekem sem közömbös,hiszen minden éjjel figyelem,és próbálom megmenteni az életét,ami egyenlő azzal,hogy szembeszállok az apámmal. Azzal a személlyel,akinek csak a nézésétől is képesek kórházba kerülni az emberek. Tudtam,ha kiszállok az alvilági buisnesséből,száműzni fog,akárcsak a nővéremet,akiről évek óta semmit sem tudok. Óvatosan közeledtem Nasty felé,aki észrevételemkor egy pillanatra abbahagyta a sírást. Leültem mellé a földre,majd egy darabig bámultam remegő testét.
-Changkyun.
Suttogtam,úgy,hogy a lány alig hallhatta.
-Mi?
-Changkyun.
-Az ki?
kérdezte,majd hirtelen abbahagyta a sírást,és közelebb kúszott hozzám. Tudtam,hogy kiváncsi lélek,ezért nem volt kérdés,hogy mivel tehetném jobbá a napját.
-Én. Ez az igazi nevem. Az Im csak becenév...
-De nem úgy volt,hogy ezt senki..
-De igen. Senkinek sem mondtam el az igazi nevem. Még nekik sem...
-Akkor nekem miért?
-Mert te vagy az egyetlen,aki egy cseppet sem fél tőlem,az elejétől kezdve...és valahogy meg is kéne hálálnom azt amit értem teszel. Csak azért mert szerelmes vagy belém,képes vagy itt rohadni ebbe a..
-Nem vagyok szerelmes beléd,érted? És ezt a témát zárjuk le végre.
-Nem? Akkor meg miért sírsz minden éjjel?
-Mert csalódtam benned...
-Mivel tehetném jóvá?
kérdeztem,mert bármit képes lettem volna megtenni azért,hogy jobb kedvre derítsem.
-Semmivel,vagyis lenne valami..
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Vagy fél napot ültem a vidámparkban elhelyezett hányingert keltő hullámvasúton,ami folyton a halott anyámra emlékeztetett. Legszívesebben elvonultam volna a mosdóba,és kiadtam volna magamból minden fájdalmat,amit az anyám okozott,de nem tehettem,hiszen nem láthattak újra sírni. Életem legnagyobb szégyene volt a tegnapi könnyhullajtás,elvégre az anyám halála óta képtelen voltam sírni. Az emberek azt hiszik a sírós fiukról,hogy mind nyámnyillák,ezért nem hagyhatom hogy rólam,akitől mindenki fosik,ezt gondolják. Tudtam,hogy van valami különleges ebben a lányban,már az elején is,de azt még álmomban sem gondoltam volna,hogy képes megsiratni a szavaival. Nem szerettem,és nem tekintettem másnak,csak egy fogolynak,aki barátkozni próbál,és ha nem szeretném hogy elszökjön,hagyom hogy tegye. Habár az áldozatokkal sosem váltottam még csak egy szót sem. Mindig sírtak,mintha a haláluk közelgett volna..habár ez is történt. De mikor Jooheon felvetette,hogy beleszerettem Nastyba,valami furcsa,és pánikba ejtő érzés uralkodott el rajtam. Nem olyan életet éltem,ahová befért még egy lány is,tehát elhatároztam. Távol tartom magam a lánytól,bármibe is kerüljön. Gondolataimat egy visító hang zavarta meg.
