Titkok a szerelemben(+18)

13.

-Nyisd ki kérlek!-szólított meg az a hang, amire legkevésbé sem vágytam.

Nem válaszoltam. Nem akartam beszélni vele. Nem akartam látni. Nem akartam belenézni a gyönyörű barna szempárba. Azt akartam hogy menjen el.
-Hanna, nyisd ki! Tudom hogy bennt vagy. Hallom a hüppögést.-folytatta. Eddig észre se vettem hogy sírok. Utalom magam érte.
-Hanna-mondta mélyet sóhajtva-hadd magyarázzam meg. Engedd meg, kérlek. Elmondom hogy volt. Az egészet. Kérlek.-suttogta az utolsó szót. Amint kimondta, kitártam előtte az ajtót. Ott állt lehajtott fejjel, az egyik kezével az ajtótokba támaszkodva. Felnézett rám. Bűntudatot és fájdalmat láttam a szemében. Arrébb álltam, némán jelezve hogy jöjjön be. Nem akartam a többi embernek műsort adni. Eltelt pár perc mire megszólalt.
-Köszönöm.
-Belekezdesz még ma?
-Persze. Csak ez nem könnyű.-röhögte el magát kínosan-rohattul nem. És nem akartalak becsapni. Egyszerűen pokoli nehéz erről beszélnem. Valószínű, hogy ha megtudod, akkor szörnyű embernek fogsz gondolni. Sajnálom az egészet, tényleg.-fejezte be a bevezetőt. Kìváncsian vátam a folytatást.