24 nap 24 történet: Karácsonyi kihívás

24. nap: Hugó (Miraculous)

Sziasztok!

Hozzom az utolsó fejezetet, és ezzel kívánok Boldog Karácsonyt!

A nap eltűnt a horizonton és Párizs utcáin csak egy gyenge szellő fújta meg a fákat. Egy fiatal férfi lépett ki az iskola épületéből egyenesen a kocsija felé, amikor megcsörrent a telefonja. Elővette a fekete készüléket, majd miután meglátta a hívó nevet azonnal felvette.

- Szia, Bogárkám! Most indultam haza az iskolából...

- Cicám... azt hittem eljött az idő.

- Rohanok haza.

A szőke herceg gyorsan beült a kocsijába, és haza indult, ahol kedvese, Marinette várta nagy hassal az ajtóba. Csomagok a kezébe voltak, de az rögtön Adrienn kezébe vette, és kikísérte a lányt a kocsihoz, amibe miután beszállt, azonnal indult a kórház felé.

- Hogy vagy, Bogaram? – szólalt meg Adrienn.

- Minden rendben van, Chat.

Marinette Adrienn lábára helyezte a kezét, majd becsukta a szemét. Nyugodt volt, hogy mellette volt a társa, de érezte, hogy fogy az idő.

Adrienn gyorsan beért a kórházba, és bekísérte a párját, ahol azonnal megjelent az orvos, és elkísérte a párját, miközben őt türelemre intette.

A férfi leült a várakozóba, és egyedül várakozott a hírre. Féltette Marinettet, de tudta, hogy erős lesz, mint mindig.

Miközben várakozott eszébe jutott a rengeteg találkozás Marinettel. Emlékezett, amikor kiválasztották őket hősnek. Első küldetés során beleszeretett Katicában, és akkor még nem is sejtette, hogy Marinette rejtőzik az álarc mögött.

Az ajtó kinyílt és az orvos jött ki a szobából. Adrienn azonnal felállt, és az orvoshoz sétált, aki bizakodva nézett a fiúra.

- Mr. Agreste. Bemehet a feleségéhez, minden rendben van. A fájások még nem túl gyakoriak, a kicsi szívverése pedig normális.

Adrienn bólintott, majd belépett feleségéhez, aki az ágyon feküdt. Marinette mosolyogva nézett párjára.

- Hogy vagy Bogaram?

- Jól vagyok, Cicus. De félek, hogy baja esik a kicsinek.

- Erős vagy, Marinette. Mindig is te voltál erősebb kettőnk közül, Bogaram. Ha te nem vagy, akkor nem tudtunk volna küzdeni apám ellen.

Adrienn megfogta a lány kezét, majd erősen megszórította azt.

- Ugyan, Cicus, nélküled semmire nem lettem volna képes....

A hasához emelte a kezét, és becsukta a szemét.

- Nélküled semmire nem lennék képes, Chat. Mindig melletem voltál.

- De sokszor átvették rajtam az irányítást, és egyedül kellett boldogulni... mint például...

- Álnok Ámor! – szólaltak meg egyszerre, majd elnevették magukat.

- Akkor is segítettél – szólalt meg újból Marinette. – Soha nem kellett egyedül lennem.

Végül az időt történetek mesélésével töltötték. Egy idő után csak Adrienn mesélte a történeteket, és közben szorította Marinette kezét.

Bejött az orvos, és végül pár hümmögés után a fiatal párra nézett.

- Átmegyünk a szülőszobába. Szeretné, ha férje elkísérne Önt?

- Igen, szeretném.

- Rendben. Mr. Agreste, akkor kérem kövessen, megmutatom hol öltözhet át.

Marinette nme érezte biztonságba magát, hiába jött vissza az orvos.Addig nem volt jól, amíg nem látta meg kék műtős ruhába, és míg nem fogták meg ismételten a kezét.

Nino, Alya és Marinette szülei kint ültek a váróban, és órák óta várták a hírt.Alya már többször vette le a pulóverét, és föl, mert nem tudta eldönteni, hogy fázik vagy éppen melege volt. Nino türelmesen várt, miközben Marinette szülei le-föl sétáltak.

Végül a folyosó végén megjelent Adrienn, karjában egy kiscsöpséggel, aki csendben aludt. Lassú léptekkel ment a szülökhöz, akik megnézték az apró babát.

- Hogy van Marinette?

- Jól van, kicsit elfáradt.

- Gratutálok, Haver. Végül hogy hívják a picit?

- Hugónak.

b