BTS Yaoi OneShots - HUN [befejezett]

Perfection /Taehyung&JungKook/

Cím: Perfection

Páros: VKook (Taehyung & JungKook - BTS)

Figyelmeztetés: nincs

Műfaj: AU, romantikus, egyperces

Korhatár: +12

Megjegyzés: Tudom... Tudom... Nem az I can't hear you, amit nagyon sajnálok, hiszen rettentő rég ígérgetem már, de mivel alapból nem volt saját ötlet, a hasamra kellett csapnom, így nagyon nehézkesen íródik meg, ráadásul az ihlet is nagyon kevés.

Azt már meg sem említem, hogy mióta Jonghyun elment, úgy érzem, teljesen szétestem.

De karácsony van, és ezért hoztam egy ilyen kis szösszenetet, talán lesz még, de nem akarom beharangozni biztosra, hogy ne éljétek bele magatokat. :")

BOLDOG KARÁCSONYT, REMÉLEM MINDNYÁJÓTOK EL TUDJA FELEDNI E RÖVID IDŐRE MINDAZT, AMI A VÁLLATOKON PIHEN TEHERKÉNT. HA MÉGSEM, KONCENTRÁLJATOK ARRA, AMIT SZERETTEK, HISZEN ILYENKOR KÜLÖNÖSEN MEGÉRDEMLI MINDEN EMBER A BOLDOGSÁGOT. Más napon is, de most ezt ünnepeljük, nem szabad hagyni, hogy ez feledésbe merüljön.

Jó olvasást, nagyon bízom abban, hogy nem csalódtok bennem. ♥

--------------------------------

A fények, az illat, a levegőben terjengő, buzgó boldogság mindent elárasztott, izgatottá téve a külvilágot, Jungkook mégis zavartalan, békés volt, hiába csípte bőrét a hideg, mivel ismét meggondolatlanul hagyta otthon sálját. Nagyon jól tudta, hogy párja újból meg fogja dorgálni őt, amiért nem vigyáz magára, de nem volt ő olyan gyenge, mint amennyire féltették, ráadásul szerette, mikor a másik törtődött vele, nyilvánult az meg bármilyen formában is. Lassú léptekkel haladt végig a sétálóutcán, körbe-körbe pillogva, apró mosollyal ajkain figyelve a kidíszített kirakatokat, égősorral felszerelt fákat, és oszlopokat. Mélyet szippantott a már olyannyira ismert aromától terhes levegőből, mely kellemesen telítette meg tüdejét, majd fehéren gomolyogva távozott ajkai közül. Imádta a karácsony illatát, az édes nevetéseket, az őszinte mosolyokat, melyeket máskor felemésztett a mókuskerék, mit minden ember monotonon forgatott újra és újra; ilyenkor mindig szabadnak érezte magát, a szívét, hiszen nyugodtan sétálhatott szerelmével kézenfogva, senki nem ítélte el őket, vagy legalábbis nem nyilvánították ki. Ez a szeretet ünnepe, és mindenkinek joga van szeretni. Bárkit, bárhogyan.

Zsebébe mélyeszetett ujjai az apró dobozkát érintették, minek bársonyborítása lágyan simult ujjbegyeihez; Taehyung bőrére emlékeztette. Az is épp ilyen selymes és puha volt, s ő maga olyan értékes, mint a dobozkában rejlő kis ékszer. Talán izgulnia kellett volna, idegesnek lennie, mégsem lepték el szívét ezek az érzelmek, holott a döntés, amit meghozott, mindent mássá fog tenni. Mégis, ő teljes mértékben bízott a szerelmében.

Úgy érezte, az idő elrohan mellette, csupán saját percei járnak lassú keringőt, míg oda nem ér párjához, de kivételesen nem bánta. Volt ideje átgondolni mindent: Hogy mit mondjon, mikor, s hogy tegye azt. Tökéletesre akarta, olyanra, amit nem felednek el azután sem, hogy az évek majd bűntudat nélkül sietnek tova, mintha nem is lettek volna. Ezt is el akarta kerülni, ő ki akart élvezni minden pillanatot, emlékezetessé, boldoggá tenni azokat a másik számára. De ehhez meg kellett lépnie azt, amire most készül. És ennél jobb alkalom erre aligha adódna az életben.

Az őt körbevevő világ lassan nyugodni látszott, ahogy a város széle felé haladt, lomha léptekkel. Nem volt már messze, alig pár perc séta kellett még, hogy megpillantsa a fehér kaput, mit most még csillogóbbá varázsolt a makulátlan hó. Alig dolgozott az irodában pár órát, és a reggel letakarított hóréteg kétszeresére nőtt ez idő alatt. Felsóhajtott, megrázva a fejét, hiszen sejtette, hogy most hiába nem esik, este úgyis fog, és akkor már nem lesz elég lesöpörnie a járdát, elő kell szednie a lapátot. Ahogy benyitott a kapun - óvatosan, hogy ne rontsa szét a tökéletes, hibátlan takarót a hideg fémen, mivel egyszerűen imádta ezt a látványt -, halk ugatás szűrődött ki a bejárati ajtó mögül, majd a behúzott függönyön keresztül is látni vélte, ahogy párja felpattan a kanapéról, elé igyekezve. Mellkasát elöntötte a forróság, melyet csupán fokozott az, ahogy kinyílt a merev falap, Taehyung pedig kócosan, félig felvett kabáttal rohant elé, olyan erővel ugorva nyakába, hogy Jungkook alig tudta megtartani magukat. Talán ezt szerette a legjobban. Erre hazaérni, hogy az általa a világon legjobban szeretett ember várja őt.

Persze nem maradt el a percekig tartó panaszkodás, mi szerint nem, hogy sálat, még kesztyűt sem vett fel, a sapkáról nem is beszélve, de Jungkook csupán mosolyogva hallgatta a másikat, aki felfújt arccal mondta a magáét, kezébe nyomva egy bögre kakaót, alaposan betakargatva egy pléddel, mikor letelepedtek a kanapéra. Észre sem vették, mikor csendesedtek el, de egy idő után csupán egymás csillogó íriszeibe meredtek. Fényt csak a karácsonyfa apró égői biztosítottak, de talán pont ettől volt oly' meghitt. Épp ez tette meg a pillanatot tökéletessé Jungkook számára. Mindkettejük számára. Hiszen ez volt az a pillanat, mikor végleg egymásra bízták a szívüket.