BTS Yaoi OneShots - HUN [befejezett]

Love is not over /VKook/

Nem, nem folytatással jöttem, hanem egy rövidke kis egypercessel, amit egy kihívásra írtam, aminek a szempontja egy szerelmi háromszög volt, ezt pedig lélektani verzióban megírni, vagyis főleg az érzelmek kapnak főszerepet. 
Kaptam rá egy igen szakmai véleményt, amitől viszonylag nagyot nőtt az önbizalmam írás terén, így úgy gondoltam, itt is megosztom nektek, hátha valakinek elnyeri a tetszését. 
Meg akartam mutatni egy komolyabb munkám is, és ez tökéletes rá. :D
Jó olvasást! ^^ ♥

Cím: Love is not over

Szereplők: Kim Taehyung x Jeon JeongGuk /BTS/

Műfaj: dráma, romantikus, egyperces

Figyelmeztetés: -

Korhatár: +12

Mindenki mondta már; a szerelem nem egyszerű. Ez egy bonyolult érzés, mely bármilyen fényre képes árnyékot vetni. A lélek nehéz gyilkosa, mely kezébe adták az élet születését. Határtalan fogalom, mi szabadságát élvezve töri át az erkölcsi és lelki norma határait, porig rombolva, elégetve. Sokszor a szerelem tisztasága ellenére mocskossá teszi az embert. Hiába az ártatlan érzés, ha megannyi fájdalmat hagy maga után. Meg lehet ezt szüntetni? Kétséges.
Az óra monoton kattogásának hangja tölti be a szobát, kitaszítva a csöndet. Szememmel a mellettem pihenő telefont figyelem, szüntelenül, mintha ezzel sürgetni tudnám. Az idő oly' lassan halad mellettem, miközben én rohannék hozzá. Ismét készségesen hullanék karjai közé arra a rövid időre, míg boldogságom élem, majd miután elenged, én visszatántorgok a nyomasztó, hangtalan sötétségbe, mely magában rejti világok igazságait.
A készülék megrezzen, s ezzel egy időben hallom, ahogy a lakás ajtaja kinyílik, majd szinte hangtalanul csukódik vissza. A szobán kívüli területre ránehezülő némaság adta lehetőség, hogy hallom minden rezdülését. Az óra érdektelen hangját is elnyomja könnyed lépteinek nesze, hogy erre tart. Keserű mosoly bujkál szám sarkaiban, ahogy az igazság ismét felvillan a fejemben: Nem miattam van itt. Elhalad az ajtóm előtt, és a mellettem lévő szoba falapján koppannak meleg kezének bütykei, majd szinte magam előtt látom, ahogy csókkal üdvözlik egymást. Amint karjai közé zárja húgom, aki bújik a biztonságot nyújtó ölelésbe.
Mindig pontosan érkezik, és megy el. Illatától terhes levegőt hagy maga után, mely az egész lakást belengi.
Fáradt sóhajjal fordulok hátamra, arcomra kiül a keserűség, melyet most senki nem lát. Lelkem Bábel tornya összedőlni látszik. Az érzéseim ismét összekeveredtek, egymással veszekednek, döntésképtelenné tesznek.
Bűnös egy szerelem, melynek véget kellene vetnem, mégis képtelen vagyok rá. Önkénytelenül zártad be lelkem faragott kapuit, bennt rekesztve a hirtelen fellángolt érzelmeket, melyek zavartalanul telepedtek le benne.


Legjobb barátodnak hívtál azon az estén. S nekem is csupán ennyi voltál akkor...
Szíved csalódottan dobogott, dübörgő hangja megannyi fájdalommal lüktetett, fülembe szökve, az én szívem is erre a dallamra vezetve fel. Mellkasod meg-meg rándult fejem alatt, édes szipogásod közepette, míg én lágyan simogattam ujjaimmal, fejem rajta pihentetve. Először láttalak ennyire csalódottnak, ennyire összetörtnek. Kiöntötted a szíved, rövid szavakba zsúfolva temérdek fájdalmad, dühöd, én pedig tanácstalanul feküdtem melletted. Nem tudtam, mit kellene mondanom. Tapasztalat hiányában csupán ölelni tudtalak volna, de úgy véltem, ennyi nem lenne elég. Nevezhetnénk tévedésnek, realitásnak, minden esetre hamis volt. Az egyre bensőségesebb érintések simogatásokká váltak, csókokká, majd egy bűnös szenvedéllyé, mely megpecsételt testileg-lelkileg. Gyerekes gondolat volt, hogy téged is. Áttörtél egy falat, minek darabjaival sajátod építetted újjá.

Hogy elfelejtettél, vagy csak nem akarsz emlékezni rám, már örök titok marad. Szenvedővé tettél, felém magasodtál, és kényszerítettél arra, hogy mindenem érted sóvárogjon. Reményt adtál a kezembe, ám mint valami értéktelen tárgyat, ki is lökted onnan, ami szilánkjaira tört, lelkemmel együtt. Az összekeveredett, éles darabkák kegyetlenül szakították végig bensőm, ám te mit sem törődtél vele.

Hívhatnálak szégyentelennek, hogy az én testem magadévá tetted, s utána feledve ezt siettél testvéremhez, kinél megnyugvást és vígaszt találtál. De mindez hiába való lenne. Én vagyok bolond, hogy beléd szerettem, és kilépve az élet körforgásából szentelem minden időm és figyelmem a magánynak, mely már olyannyira jól ismer, mint senki más.

Mind az az emóció, mely bennem született, veszni látszik, csupán te őrzöd magadban a tőlem lopott érzelmeket, száz kapus verembe zárva.

Jeon JungKook, akit minden gyűlöletemmel szeretek, és aki a világom végét hajtja meg újra és újra, hogy ne tudjak leesni...


~:o:~

– TaeTae – halk hangjára kinyitom a szemem, álmosan pislogva rá. – Jó reggelt – mosolyodik el édesen, majd puha ajkait enyémekre tapasztja, lágy csókba hívva, amit készségesen viszonzok, ujjaimmal rászorítva a paplanra, ami rajtunk terül el.

– Jó reggelt – mosolyodom el én is, még mindig ugyanolyan elkábultan nézve rá, mint akkor, azon a fájdalmasan tökéletes éjszakán, mikor belépett a szobámba. Mikor Jeon JungKook összeragasztotta eltörött lelkem, magához véve, cserébe sajátját adva kezeim közé.Igazából, mái napig nem tudom, mi történ akkor, miért döntött mellettem. De egy biztos.

Ez egy olyan szerelem, melynek sose fog vége szakadni. Egy vak szerelem, ami nem látja a befejezést. Csak Őt.

Remélem tetszett! : Nemsokára I cant't hear you folytatás~ ;)