Elég jól haladtam, már kilenc órára a könnyű mondatokat el tudtam olvasni. Tiszta boldog voltam ettől.
Jimin szorgalmas tanár volt, sokat segített, és nagyon jó érzés volt, hogy közel van.
- Alma... - olvasta koreaiul. Megismételtem. - Oké... - mosolyogva nézett rám. Elpirultam, mert túl közel volt, így inkább visszafordultam a könyvhöz.
~~~~
Persze nehéz, az alapoktól kezdeni, de szorgalmasan tanultam. Jimin pedig büszke volt rám. Egy héttel később, már nagyobb mondatokban is tudtam kommunikálni vele, köszönhetően az internetnek, és persze neki.
De belegondolni is rossz, hogy még másfél hét, és megyek haza. Nem akarok.
- Mi a baj? - kérdi angolul. Kicsit segítettem neki az angollal, cserébe azért, amiért, ő is nekem a koreaival. - Hé! Izzie! - ül elém, és elvesz tőlem mindent. - Mi a baj? Miért sírsz? - emeli fel a fejem. Elkezdi letörölni az arcom és puszit ad rá. Szipogva nézek rá. Észre se vettem, hogy sírok.
- Hamarosan haza kell mennem... - megint szipogok. - És nem akarok. - bújok hozzá.
- És... öhm... - kereste a megfelelő szót.
- Mikor? - kérdem Én. - Még a héten itt leszek... - mivel vasárnap van - És utána héten, szerdán megy a gép. - közel húz magához, így teljesen az ölében ültem, Ő pedig a hátam kezdte simogatni.
- Van telefon... meg... skype... hmm... - hümmög.
- Az nem olyan... - mondom koreaiul. Kicsit eltol, és rám mosoly.
- De, olyan lesz. - biztatóan néz rám. Homlokon puszil, és megfordít, így a hátam a mellkasának dől, kézbe veszi a füzetet, meg a tollat, és írni kezd. Hogy elterelje a figyelmem újra tanulni kezdünk. De Én akkor se akarok haza menni.
Annyira ragaszkodok hozzá. Szívesen bepakolnám az egyik táskámba, és haza vinném.
- Izzie! Nem figyelsz! - szól rám. Elkuncogom magam, cerkával rajzoltam egy szívet, az egyik lap sarkába, mire felsóhajtott. Középre, pedig bele írtam a nevét. Alól pedig, hogy szeretlek. Még nem szerelemmel, de szeretem. Elkuncogja magát, és rajzol egy másik szívet, majd bele a nevem, és szintén azt, hogy: Szeretlek. Puszit nyomok az álla alá, amitől elneveti magát és összehuzza a nyakát.
Csikis.
Tovább nem nagyon van kedvünk, tanulni, így elmegyünk enni.
Már épp mentünk volna leülni, mire megszólal Jimin mobilja.
- Pillanat. - Bólintok, Ő pedig felveszi, beszélni kezd, de nem lett ideges, sőt! Mosolyogva elrakja a telefont, és oldalra húz, beszél a pultossal, aki írni kezd, és utána eltünik. Mi pedig egy nagyobb asztalhoz ülünk.
- Várunk valaki? - kérdem.
- Valakit - javít ki. Oké egy a hangzás csak mást jelent. Elnevetem magam.
- Elnézést. - hajolok meg picit, és rá mosolygok.
- Figyelj a hangra. Valaki és valakit! - mondja.
- Eh de... -gyorsan elő kerestem a mobilom - szigorú? Szigorú lettél! - fordító a barátunk!
- Dehogy! - neveti el magát.
"Kiket vagy kit várunk, hogy ilyen nagy asztalhoz ültünk?"
Megmutatom neki.
- Banda társaimat. - mondja.
Lefagytam! Ne már! Így kell velük találkoznom? Csak egy egyszerű melegítő van rajtam, és borzos vagyok! Úristen! Hol egy tükör?
Felálltam, és kiszaladtam a mosdóba, kicsit rendbe szedtem magam. Oké, hogy Jimint megszoktam, mi lesz velem még hat sztár közt? Istenem, most segíts!
