Russian [befejezett]

Az első napom/Igor, a fiú a könyvtárból/Újra feltűnik a boltos férfi

Hajnalban, amikor becammogtam a szobámba, elfelejtettem behúzni a sötételőket, ezért reggel arra keltem, hogy a Nap égeti az arcbőröm. Nyöszörögve húztam rá a fejemre a takarómat, majd azzal a lendülettel ki is pattantam az ágyból, mert feleszméltem, hogy most nem fetrenghetek délig, hiszen végérvényesen és visszafordíthatatlanul elmúlt a nyár, én pedig a Moszvai Egyetem Pszichológia szakára készültem, ami pontosan a mai napon, azaz szeptember elsején veszi kezdetét.
A zuhany alatt állva, teljesen besózva képzeltem el azt, milyen lesz az első napom. Volt itt minden: beégés, rám talál a nagy szerelem, útközben elüt egy kocsi, elszakad a ruhám, illetve egy átlagos/unalmas első nap. Magamat és az eddigi életemet nézve úgy saccoltam, hogy az utolsó fog bekövetkezni.
A ruhámat csak ki kellett kapni a szekrényből, mert már régen eldöntöttem mit fogok felvenni: a világos kék-fehér csíkos térdig érő egybe ruhámat, ami a felső testemen feszült egészen a csípőmig, onnan viszont kibővítve hullt alá. A hajamat laza copfba kötöttem, felhúztam a fekete szandálomat, a vállamra aggattam a hozzá illő fekete táskámat és indulásra készen álltam meg a bejárati ajtóval szembeni, falon lévő tükör előtt. Légy ma ügyes és ne hányd el magad-adtam meg magamnak az instrukciókat, aztán kiléptem az ajtón és elindultam az egyetemista életem kezdete felé. Hát akkor, vágjunk bele!

-Rendben van újdonsült pszichológus hallgatók! Mindenki mehet a dolgára, holnap délután viszont kiosztjuk, ki hova megy gyakorlatra. Addig is szép napot önöknek-szólt Mrs. Inowishkiya a csoportvezetőnk. Felkaptam a táskámat a székem mellől s kiviharzottam a teremből. Az első napom nem éppen úgy történt ahogyan terveztem. Összesen 7-en vagyunk ebben a csoportban. 7 lány. Ebből 6 jól elvan kettesével, csak én ültem ott mint valami antiszociális lény. El sem hiszem, hogy 19 évesen, felnőtt fejjel nehezebb beilleszkedni valahova. Kellett nekem választanom a "fancy" jövőt és egyetemre jönnöm. Ha tovább vittem volna a családi üzletet(ne gondoljatok a sztereotípiák által elhíresült *mindenmásodikoroszcsaládmaffia* mondókára, nekünk tejüzemünk van) akkor talán nem lenne ez a kirekesztettség érzet. Viszont egy kicsit lehet nagyra vágyó vagyok, végülis nem fog az ölembe hullani egyből a hírnév, na mindegy. Inkább úgy döntöttem meglátogatom a suli könyvtárát és kiveszek pár könyvet, ahhoz, hogy minden alapot tudjak a pszichológiáról.
Éppen a polcról vettem le a Pszichológia alaptételei címü kötetet, amikor filmbeillően a polc másik oldalán egy srác állt. Göndör, rövid barna haja elől kicsit belehullottak az amúgy gyönyörű kék íriszeibe. Zavartan sütöttem le a szemem, aztán elsétáltam onnan, a polcsor végén lévő asztalhoz. Leültem az egyik székre s máris belemerültem az ismeretlen író soraiba.
-Haló Hófehérke!-szólalt meg hirtelen egy mély hang előttem. Óvatosan felemeltem a fejem, s az imént látott fiú foglalt helyet előttem.
-Szia-tekertem meg zavartan az egyik hajtincsemet.
-Igor Volosinova. Másodéves, programozó-vigyorgott rám.
-Szia Igor-ismételtem meg a köszönésem, immáron kiegészítve az ismeretlen nevével.
-És te meg..?-mondta szájbarágósan.
-Mi?-bámultam rá értetlenül, aztán leesett a tantusz, hogy biztos arra vár hogy én is bemutatkozzak-Tatjana Szergejevics, elsőéves, pszichológia.
-Áá, akkor innen van a nagy félénkség-kacagott fel, én pedig elég bárgyú fejet vághattam, mert sóhajtva hozzátette-mármint onnan, hogy első éves vagy.
-Jaaj igen, ígyvan-helyeseltem a kelleténél talán jobban. Égesd be magad mégjobban Tanya, úgyvan.
-Na jólvan Tatjana-villantott rám egy félmosolyt-még biztosan összefutunk, addig is jó legyél-kacsintott rám, aztán felállt és kisétált a könyvtárból. Egy darabig még néztem utána, majd úgy döntöttem, nekem is ideje hazaindulnom.
Kiléptem a könyvtár hatalmas faajtaján. Először körbe akartam nézni, hogy mi folyik Moszkva ezen részén, délután 4 órakkor, de mikor a másik oldalra pillantottam, végig futott a hátamon a hideg. Az a férfi állt ott, ugyanabban a ruhában, akit tegnap a kisboltban is láttam. Újfent nem csinált semmit csak állt és bámult. Gondoltam a második találkozás még a véletlen műve, így nyeltem egyet, lebaktattam a lépcsőn és hazafelé indultam. Még utoljàra hátrapillantottam az ismeretlen ember irányába, de addigra ő eltűnt onnan. Hirtelen megtorpantam s riadtan kémleltem körbe a terepet: a fantom alakot sehol sem láttam. Reszkető kezekkel kaptam elő a táskámból a telefonomat s úgy döntöttem, hogy a hazafele utat végig beszélem inkább anyával.