Kastély a tükör mögött

A prófécia

Reggel mindenki korán kelt fel. Leaf még kissé álmos fejjel ballagott az étkező felé, ahol Ivou és Én már javában a reggelinket fogyasztottuk, ami pirítós volt lekvárral.
-Jó reggelt mindenkinek! - harsant fel Leaf hangja.
-Neked is Leaf - viszonoztam a köszöntését.
-Remélem jól aludtatok gyerekek - mosolygott Ivou.
-És mi a ma program? - kérdezte Leaf.
-Elmegyünk a könyvtárba, ahol remélhetőleg mindenre fényt derítünk, és talán te is megérted miért kerültél ide kedvesem. - Ivou rám nézett kedvesen
-Hát igen, az nagyon jó lenne - magam elé néztem és egy halkat sóhajtottam.

Evés után elvonultunk a szobánkba, hogy felöltözzünk. Én már éppen végzetem amikor kopogtak az ajtón.
-Bejöhetek Scarlet?
-Persze, gyere nyugodtan Ivou.
-Tessék Scarlet - és odanyújtott nekem egy ruhát - hogy egy kicsit közénk valónak érezd magad.
-Köszönöm szépen Ivou - hálásan átvettem tőle.
Egy palást volt az, amit mintha csak rám öntöttek volna. Gyönyörű szép világos zöld színe volt és egy faleveles mandzsetta fogta össze. Amúgy is a zöld az egyik kedvenc színem.

Ezek után együtt elindultak a város központja felé a könyvtárhoz. Ez az épület volt a város legszebbje. Hatalmas harangtornya már messziről látható volt. Oszlopok, színes ablakok és szobrok díszítették. Nagy bejárati ajtaján leveles motívumok tekeregtek. A lélegzetem is elállt.
-Gyertek gyerekek szaporán - intett nekünk Ivou.
-O...Oké megyünk - bezártam a szám és nekilendültem.

Ivou kinyitotta előttünk az ajtót és belépve még fantasztikusabb látvány tárult elém. Hatalmas könyvespolcok és könyvrengetegek voltak mindenütt.
Sok ember volt bent, mindenki könyveket bújt, vagy keresett, voltak akik nagy kupacokba hurcolászták. A második emeleten mindenhol asztalok sorakoztak. Alig volt szabad hely közöttük. A nagy tömegből egyenesen felénk tartott egy férfialak kitárt karokkal. Barna haja, szakálla, zöld szeme és bokáig érő palást volt rajta, mikor odaért hozzánk kedvesen megszólította Ivout.
-Ááá Ivou, örülök, hogy látlak - És megölelték egymást.
-Én is viszont Orville.
-Szia apa. - köszönt Leaf is.
-Ki ez az ifjú hölgy veletek? - felém nézett közbe.
-Ő itt Scarlet, és elég furcsa módon találkozott vele Leaf az erdőben - mesélte Ivou.
-Örvendek - és kezet nyújtottam neki.
-Furcsa módon? Ezt hogy érted? - összehúzta szemöldökét Orville.
-Lehet, hogy arról van szó te is tudod - nézett rá Ivou
-Értem..... Akkor hát ki kell ezt derítenünk nem igaz?
Nem értettem egy szót se a beszélgetésükből, végig csak Leafre bámultam, majd Orvillera, majd vissza Leafre és gondolkodtam, hogy milyen közös vonásuk lehet, ha már egyszer az apukája, de nem sokra jutottam. Mire észbe kaptam már elkezdtek sétálni, én pedig rohamlépetekbe szaladtam utánuk.

Egészen addig meneteltünk míg a könyvespolcok végénél egy ajtóhoz nem értünk. Az ajtó kopott volt, és régies. Orville elővett egy rozsdás kulcsot a zsebéből és kinyitotta vele az ajtót. Némán bementünk egyesével. Bent egy polc volt azon könyvek. A helység közepén egy állványon egy nagy kristálygömb ragyogott, szétosztva azt a kis fényt, ami bevilágított az ablakon. Ivou és Orville odaléptek hozzá. Én és Leaf csak bámultunk egymásra, míg nem az idősebbek nem szóltak nekünk.
-Gyertek ide gyerekek - intett Ivou.
-Ez micsoda? - kérdeztem miközben feléjük sétáltam.
-Ez nem más mint Árderiál köve. A legrégebbi és legszentebb relikviánk amink van - kezdte magyarázatát Ivou - Minden ami eddig megtörtént, és köze van Árderiálhoz itt megtalálható. A gömb mindenre emlékszik. A legelső telepesektől, a legutolsó kereskedőig mindenkire. És ez a tárgy rejti annak a titkát is, hogy miért kerültél ide Scarlet.
-Azta! Ezt eddig miért nem mutattad meg nekem apa? - kérdezte kissé letörten Leaf.
-Azért, mert hivatalosan ezt a tárgyat csak a Vének Tanácsának szabadna használniuk - fordult Orville, Leaf felé.
-Értem. Hát ez kár pedig elég király cuccnak tűnik.
-Nos akkor mit tud ez az ereklye, ami segíthet nekünk? - érdeklődtem a két felnőttől
-Ismeri annak a napnak az eseményét kedvesem - Ivou komolyra fogta a szót - Majdnem száz évvel ezelőtt, egész Holdföldét hatalmas veszély fenyegette. Tudod Scarlet, Holdfölde öt nagy birodalomból áll: Árderiál erdejei, Dhres sivataga, Kolinusz fellegvárai, Nesztis óceánja, és Peretvin lávavölgyeiből. Mindegyik birodalom a fővárosáról kapta a nevét. Ezekhez az országrészekhez tartozik egy-egy rejtett kastély, amelyben egy ősi varázserejű tárgy rejtőzik.
Sok-sok évvel ezelőtt, egy gonosz varázsló Áromp, le akarta igázni egész Holdföldét. Már majdnem sikerrel is járt, amikor a Birodalmi Tanács az összes relikviát, amit a kastélyok őriztek, egy nagy erejű fegyverré egybe nem kovácsolta, ez volt a Birodalmi Becsület. A tanács kiválasztott egy embert, aki sikerrel használhatta a fegyvert és végül legyőzte vele Árompot.
A fegyver elvette minden hatalmát és a látását is, majd bezárta Holdfölde szívébe, a Magba. Végül a Becsületet szétbontották és visszahelyezték a tárgyakat a kastélyokba, hogy ha megint veszély fenyeget, újra lehessen használni őket. Az emberek megnyugodtak, mert úgy hitték, hogy végre béke köszönt rájuk, a Vének azonban tudták hogy a varázs ami fogva tartja Árompot nem lesz végérvényű, ezért hátrahagytak egy próféciát, ami megjövendölte, hogy eljön majd az új hős, aki egyik birodalomhoz sem fog tartozni és csakis Ő fogja megint megmenteni Holdföldét. - Ivou most felém fordult.
-És ugy hiszitek én lennék ez a valaki, aki majd legyőzi Árompot? - kérdeztem kicsit félénken.
-Igen.... Úgy véljük eljött az az idő mikor a gonosz visszatér, de addig még biztosan van lehetőségünk felkészülni rá - mondta Ivou.
-Huhh na jó kérek pár percet, ezt át kell gondolnom... - jó nagyot sóhajtottam és a kezemet a fejemre tettem.
-Tudom Scarlet, hogy ez így most sok neked egyszerre, de ha tényleg te vagy akit megjósoltak a Vének, szükségünk lesz rád.
-Értem....De, én nem hiszem, hogy képes lennék erre. És mi van akkor ha tévedtek és mégsem én vagyok az a valaki?
-Ebben igazad van, de vedd figyelembe, hogy száz éve senki nem jött erre a vidékre olyan furcsa körülmények közepette mint te. Ráadásul ahogy elmondtad, hogy egy tükrön keresztül jutottál ide, minden úgy egybevág, szinte túlságosan is tökéletesen. - Ivou közelebb lépett hozzám és a kezét a vállamra tette.
-Értelek, de kérlek titeket adjatok nekem ehhez időt - néztem rá Ivoura, majd a többiekre.
-Ez csak természetes, én amondó vagyok, hogy most tegyük félre ezt és menjünk ebédelni - jelentette ki Orville.
Mivel mindenki beleegyezett egy bólintással, visszatértünk Ivou otthonába.

-Nos akkor én hozzá is látok az ebéd készítéséhez, ti addig nyugodtan pihenjetek - szólított meg engem és Leafet, Ivou.
-Mond Scarlet, van kedved beszélgetni? Kicsit mesélhetnél arról a helyről, ahonnan jöttél. - Leaf eközben a mondat közben a fejét vakarta.
-Okés menjünk, én is kíváncsi vagyok mi minden érdekesség van errefelé.
Azzal kimentünk az ajtón.....