Kastély a tükör mögött

Fájó múlt

Reggel fél nyolc van. Ezt onnan tudom, hogy a telefonom vadul üvölti a kedvenc zeneszámom, jelezve, ideje felkelni.
Nagy nehezen kikelek az ágyból, majd a kis sminkes asztalkámhoz ülve megigazítom össze-vissza álló hosszú gesztenyebarna hajamat.
Kimegyek a konyhába, ahol anyukám már javába csinálja a reggelit, közben erősen dörzsölgetve álmos szememet köszön nekem.
-Jó reggelt álomszuszék. Milyen volt az első éjszaka? - érdeklődik.
-Egész jó - felelem álmosan -, bár lehetett volna kényelmesebb is az ágy. Ja és kell egy függöny az ablakra.
-Jól van, akkor reggeli után gyorsan keresek neked egyet a függönyös dobozban. -mondja nevetve anyukám.
-Mi jó lesz a reggeli? -kérdezem
-Hát én arra gondoltam, hogy készítek pár sonkás szendvicset, paradicsommal. Az jó lesz nem? - néz rám édesanyám.
Persze persze. - kapkodom a választ.
A reggelit befejezve elvonulunk a szobánkba öltözni, illetve a fürdőbe tisztálkodni.
Olyan kilenc órára el is készülünk. A nappali közepén megállva bámulunk a lomra.
Kezdetét veheti a pakolás.
-Nos, ahogy megbeszéltük ruhát fogunk pakolni, ugye? -fordul felém anyu.
Sóhajtva bár és belegondolva mennyire fáradt leszek, de azért reménnyel teljes szívvel mondom:
-Gyerünk anya!
Miután ketten sikerül a dobozokat a saját szobánkba vinnünk, amik egyébként egymás mellett vannak, megkezdődhetett a kipakolás. Hat súlyos doboz vár arra, hogy kiürítsék. Nem is értem, hogy lehetnek ilyen nehezek pedig csak ruhák vannak benne könyörgöm!
De hát, nincs mit tenni neki kell állnom.
Óvatosan felnyitom az első dobozt, hogy kivegyem belőle a ruhákat, majd szépen, gondosan válogatva szortírozom minden egyes darabot. A másodikba cipőket találok. Rengeteg. Megtörölgetem őket, majd finoman a helyére rakom minden egyes párt.
A harmadik doboz következett. Abban estélyi, valamint elegánsabb ruhák lapulnak. A felénél járok, mikor valami keményre markolok rá. Összerándul a szemöldököm, nem értem mi lehet az. Lassan odahajolok a doboz fölé, és az egyik estélyibe egy képkeretre lelek belehajtogatva. Kibontom, hogy jobban lássam mi is van a képen.
Hirtelen könnyek sokasága szökik a szemembe. A képen én vagyok és egy másik lány. Mindkettőnknek hatalmas mosoly van az arcán. Egy pillanatra elgondolkodom ki is lehet az a másik lány, mire ráeszmélek, hogy ő nem más mint Anna.
Anna.....a legjobb barátnőm volt. Már óvoda óta ismertem. Már akkor is elválaszthatatlanok voltunk. Olyanok egymásnak mint a testvérek.
Ekkor eszembe jutottak azok az idők amikor kölcsönösen elszöktünk egymáshoz ha valamelyikünknek a szülei veszekedtek és az egyiknek kellett vigasztaló szóval nyugtatni a másikat.
De most ennek vége. Elöntött a sírás, nem tudok parancsolni a testemnek ordítok fájdalmamban.
Hangos léptek zaja hallatszik a folyosóról és mire felnézek édesanyám áll az ajtóban. Odarohan hozzám, letérdelt, és magához szorított.
-Olyan önző vagyok! Otthagytam őt mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám! A legrosszabb barát vagyok akit csak el lehet képzelni!
- üvöltök. -
- Semmi baj kicsim! Ez nem a te hibád! Ha valaki tehet az egészről az én vagyok, és kérlek bocsáss meg nekem! - míg ezt elmondja édesanyám, éreztem, ahogy a hangja reszket és egy könnycsepp esik a fülemre. - Hogy is várhatom el, hogy megbocsáss nekem, hiszen még azt sem engedtem, hogy elbúcsúzzatok egymástól! - most már mindketten egyformán sírunk.
Így megy ez sok-sok percen át, mire megnyugodok, előveszek egy zsepit, kifújom az orrom, megtörlöm a szemem, veszek két nagy lélegzetet.
Hasonlóan tesz anyukám is.
-Jól vagy? - szipog és a szemét dörzsölgetve - És bocsáss meg nekem kincsem!
-Semmi baj anya tudom, hogy nem volt más választásod. - és adok neki egy puszit.
Ez az incidens után kicsit szomorkásan bár, de folytatom a rámolást. Beesteledik és végeztünk is a ruhák elpakolásával.
Vacsorára spaghettit főzünk, ami szintén az egyik kedvenc ételem, megeszem majd megnézünk egy filmet a tévében.
Ezt követem megfürdők és fogat mosok, lefekvés előtt még benéz hozzám anya.
- Figyelj csak. Van egy ötletem. Mit szolnál ha holnap felnéznénk a padlásra? - Kérdezi érdeklődve anya - Az előző tulaj nem vitt el onnan mindent, hátha találunk valami érdekeset.
- Hmm okés benne vagyok! - válaszolok mosolyogva.
- Jól van akkor - azzal odalép hozzám és egy puszit nyom a homlokomra - Jó éjt kicsim!
- Jó éjt anya! -válaszolom.
Behunyom a szemem és el gondolkozom a holnapon, mialatt elringat az álom.