Speeding passion (Sebastian Vettel Fanfiction)

Speeding passion 14

- Daisy, Tim mondta, hogy itthon vagy. - lépett közelebb hozzánk.

- Mit akarsz itt Andrew? - kérdeztem ridegen.

- Gondoltam meglátogatlak, nagyon régen találkoztunk és hiányoztál. -őszinte aggódás és megbánás tükröződött a szemeiben. - Szeretnék beszélni veled.

- Nem lesz semmi baj, menj csak nyugodtan. - nyugtattam meg Brittanyt aki aggódva nézett rám, tudta mennyire felkavarhat ez a látogatás, de tudni akartam mit akar. - Hallgatlak. - kimért voltam és távolságtartó.

- Tudom, hogy megbántottalak, de hidd el megbántam, hogy nem tudtalak értékelni akkor. - ismét egy lépést tett felém, én pedig hátráltam egyet. - Miután elmentél akkor jöttem rá, mennyire szerethettél, s, hogy összetörtem a szíved, és rádöbbentem, hogy szeretlek. Mindig is szerettelek Daisy. - győzködött.

- Daisy már nem létezik, a nevem Clara. És igen megbántottál olyannyira, hogy amit addig soha nem voltam képes megtenni mert szerettelek azt akkor megtettem, idegen férfiakkal feküdtem le, egy olcsó kis senki lettem. - hánytam a szemére mindent amit velem tett. - De tudod azért köszönettel is tartozom neked. - meglepetten nézett rám e kijelentésem után. - Ha nem csalsz meg és nem utazom el, akkor soha nem találkoztam volna az igazi szerelemmel.

- Igen hallottam, hozzámentél a nagy pilótához Sebastian Vettelhez. - gúnyolódott.

- Igen, de sajnos későn jöttem rá mennyire szeretem. - szomorodtam el. - És most látni sem akar.

- Karen mesélte, sajnálom. - rám tört a zokogás, Andrew átölelt amit hagytam neki. - Megiszunk egy kávét valahol? - kérdezte.

- Nincs kedvem kimozdulni. - ellenkeztem.

- Na, gyere, ha már esélyem nincs nálad legalább a barátod had legyek. - letörölte a könnyeimet és maga után húzott, ki a szobából, anyáék nagy szemekkel néztek ránk, Andrew megnyugtatta őket, hogy pár óra múlva hazahoz. Beültünk a kocsijába és egy közeli kis kávézóba mentünk.

- Két kávét kérek. - adta le a rendelést a pincérlánynak.

- Én inkább egy zöld teát kérek. - fordultam a lány felé aki kedvesen mosolygott majd kijavította a rendelést. - Tudod Andrew nagyon sok minden történt az elmúlt időben, már nem az vagyok aki voltam.

- Igen azt észre vettem. Mesélj mi történt. - elmeséltem neki a történetem, azoknál a részeknél ahol Seb is szóba került kissé mindig elszontyolodtam, de nem siettetett így könnyebb volt elmesélni az egészet. - És most hol van?

- Nem tudom, talán Svájcban, vagy a szüleinél Heppenheimben.

- És mi lesz a picivel? Egyáltalán tudja, hogy lesz? - kérdezte.

- Brit elmesélt neki mindent, mesélt neki rólad, az előző életemről. Szóval azt hiszem tud a piciről is, de Brit szerint sok volt neki egyszerre mindaz amit megtudott rólam.

- El sem tudod képzelni mennyire bánom, hogy ezt tettem veled, és ha belegondolok, hogy az én gyerekemet is várhatnád meg tudnék őrülni. - mosolygott keserűen.

- Nem tudok haragudni Sebre, mert én bántottam meg, és tudom, hogy ez az egész helyzet az én hibám. Azt is tudom, hogy bár most nem találkozunk, hamarosan újra látjuk egymást, nincs már egy hét a spanyol nagydíjig.

- Na gyere, jobb lesz ha visszaindulunk mer Brittany és Karen kitekerik a nyakam ha bajod esik, vagy későn viszlek haza. - fizetett majd elindultunk.

Andrew-val a következő napokban sokat beszélgettünk, jól éreztem magam vele, az érzéseim irányába teljesen megváltoztak, szerettem, gyűlöltem, most pedig olyan mintha a kapcsolatunk mintha testvérek lennénk, persze ő többször elmondta, hogy szeret, de nyomatékosítottam, hogy számomra egyetlen férfi létezik, még hogyha ő tudni sem akar rólam.

Csütörtök délelőtt 10 óra, éppen a Spanyolországba tartó repülőgépen ülök, már nincs sok és landolunk, a gyomrom pedig egyre kisebbre zsugorodik. Este majd egy órát beszéltem telefonon Brittel annyira féltem a mai naptól, ő még hét elején hazautazott Kimihez, de megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baj. Miután kikértem a csomagjaimat, beszálltam az egyik taxiba amely a repülőtér előtt várakozott, és a szállodába vitettem magam. A recepción odaadták a szobakulcsom, felmentem a szobámba, kipakoltam és csak ültem az ágyon. Csak úgy csendben, magam elé bambulva néztem, semmin nem gondolkodtam, mikor egyszer csak kopogtattak.

- Szia! - Heidi jelent meg az ajtóban, azonnal a nyakába ugrottam.

- De régen találkoztunk. - viszonozta ölelésem.

- Mi van veled, mesélj! - húztam be a szobámba.

- Semmi különös és veled? Jól vagy? - kicsit már elegem volt abból, hogy mindenki aggódik értem.

- Jól vagyok! Hidd el. - mosolyogtam rá, annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük, hogy lekéssük a megbeszélést. - 20 perc múlva a pályán kell lennünk. - néztem az órára. Összeszedtük a holminkat és kimentünk a pályára. Red Bull Home-jába érve a recepciós lány kedvesen köszöntött minket, felmentünk, már majdnem mindenki ott volt a megbeszélésen. A csapat tagjai meglepődve de félve néztek rám, azért kedvesen gratuláltak is a picihez. Aztán nyílt az ajtó amin Seb lépett be Camila társaságában. Láthatóan meglepte, hogy itt lát, összekapcsolódott a tekintetünk aztán mintha ott sem lennék többet rám sem nézett. A csapattagok nem értették teljesen mi zajlik köztünk azt tudhatták, hogy nem vagyunk együtt de az okokat nem is sejtették. A megbeszélés végén Seb és Camila együtt távoztak, míg én Heidivel, Laurával és Florával indultam az utamra. Nagy pechemre azonban pont úgy osztottak be, hogy nekem kellett Sebbel lennem egész nap. Nem szóltunk egymáshoz szinte semmit, viszont amikor az egyik interjú alkalmával rólam kérdezték megtört a jég.

- Sebastian, nemrég nősült meg, milyen a házas élet? - meglepetten nézett rám.

- Sokkal nehezebb mint azt az ember gondolja. -mosolygott a riporterre. - Vannak dolgok amikkel csak az esküvő után szembesül az ember, néha jók, néha rosszak. - fájdalmas szemekkel nézett rám.- De erről többet nem szeretnék beszélni. - mondta, majd kezet fogott a riporterrel és tovább sétált.

- Nemsokára kezdődik az autogramosztás a boxutcában. - jegyeztem meg neki az autó felé.

- Tudom. - helyeselt nyersen. Beültünk az autóba, úgy ültünk egymás mellett mint két idegen, aztán elkezdett csipogni a telefonom aminek őszintén örültem jelen helyzetben.

- Szia! - szóltam bele a készülékbe, láttam Seben, hogy a szeme sarkából figyel, s láthatóan nagyon kíváncsi volt kivel beszélek. - Igen jól vagyok, ne aggódj. .... Ettem, ittam és a vitaminokat is bevettem. .... azt is, igen. .... Azt hiszem még vasárnap. .... Andrew - mikor kimondtam a nevet abban a pillanatban rántott egyet a kormányon Seb. - nem kell, haza találok. .... Biztos. .... Köszönöm, hogy hívtál, és puszilom anyát, szia! - elköszöntem majd kinyomtam a telefont, ő továbbra sem szólt egy szót sem. Visszaérve a pályára találkoztunk Kimivel és Brittanyval, Brit kérte, hogy had menjen át a Lotushoz, hogy Kimi mellett dolgozhasson, a csapatok bele mentek, így viszont én nem tehetem meg, hogy ne jöjjek el a versenyekre, s többet kell Sebbel lennem.

- Clara! - ölelt meg barátnőm mikor meglátott.

- Sziasztok! - viszonoztam gesztusát, majd Kimit is megöleltem.

- Jól vagy? - kérdezte kedvesen a finn.

- Igen, köszönöm. Kimi én .... - próbáltam bocsánatot kérni de leintett.

- Megértelek, nincs jogom ítélkezni sem Brit felett sem feletted, ti tudjátok mit miért tettetek, és a múltat amúgy sem érdemes bolygatni, nem igaz? - ölelt meg szívből.

- Köszönöm. - mosolyogtam végre boldogan, mert tudtam Kimi ezt tényleg komolyan gondolja, Seb mellettünk állt és végighallgatta az egészet, komolyan nézett Kimire.

- És megvagytok? - simított végig a hasamon.

- Igen, most már megvagyunk. - óvatosan Sebre néztem, aki a hasamat nézte.

- Clara beszélnünk kell, most. - ragadta meg a karom hirtelen és maga után kezdett húzni.