Amint vége lett a sulinak rögtön siettem beszélni Alexal. Alex mèg a haverjaival beszélt de aztán észre vett és oda jött hozzám.
-Mèg mindig nem akarod el mondani vagy hagysz szenvedni mèg vagy két napig? - kérdeztem mintha tudnám miről is lenne szó.
-De türelmetlen vagy, és nem már most el mondom ha kell de ahhoz el kell mennünk egy nyugisabb helyre.
-persze ha szakítani akarsz már most itt el mondhatod úgy sem nagy ügy ha pár ember megtudja elvégre én csak egy átlagos lány vagyok akinek a szívét egy tök híres végzős vette el és most össze is akarja törni. - mondtam már egy kicsit könnybe lábadt szemmel és egy kicsit mérgesen.
-Erről meg neked ki szólt? Ki mondta hogy én ezt akarom neked elmondani? - kérdezte mostmár tényleg őszintén.
-Ahogy viselkedtèl az elmúlt 3 napban meg a mai beszéded alapján csak erre tudtam következtetni.-mondtam egy kicsit szomorúan és már már éreztem hogy az arcomon elkezd folyni valami.
-Ne sírj erről szó sincs na gyere ide - mondta azzal magához ölelt és megfogta az egyik kezemet. - Menjünk sétáljunk egyet és elmesèlek neked mindent ami miatt ilyen voltam ebben a 3 napban.
-Okès de tényleg nincs semmi baj? - mondtam el ahogy csak tudtam.
-Nincs nagy baj mèg. - mondta azzal rám mosolygott megint azzal a perverz mosollyal, erre én is el mosolyogtam egy kicsit.-Na ugye mondtam hogy nem lesz semmi baj.-mondta és azzal meg csókolt.
