Miután erős....voltam (Grimmichi)

17

2 napig nem tudom eldönteni, hol vagyok. Képtelen vagyok megtalálni a különbséget a rémálmaim,és a valóság közt. A szereplők ugyanazok, sok helyszín is megegyezik, persze hogy nem megy. Védekezni akarok az események elől, de a testem gyenge. Az egyetlen fegyverem az üvöltés, ahányszor a közelembe akar valaki jönni. 

A 3. napon fel próbálok kelni. Amint lábra állok a világ forogni kezd. Leomlok a padlóra. Össze vagyok zavarodva, nem találom a kiutat. Mindentől félek. Áhítozom a változás után, mégis, képtelen vagyok visszatérni az életemhez. 

Kis idő múlva Grimmjow lép be. Tennem kell valamit, különben elvesztem. Nincs sok lehetőségem, vagy értékem, így egy dolog marad. Amint leguggol mellém megcsókolom. Próbálom magamhoz húzni, de nem érek el hatást, csak annyit, hogy az egyensúlya elvesztése miatt leüljön. 

-Szeretlek-ismétlem többször , miközben rámászok.A nyakát csókolgatom.

-Ichigo, hagyd abba!-suttogja. Nem akarok tudomást venni róla,folytatom.

-A ROHADT ÉLETBE! FEJEZD MÁR BE!-üvölti ingerülten,és lök el magától. Miattam ilyen feldúlt?

Könnyezni kezdek. Szóval erre se vagyok jó. Ez esetben minden mindegy. Nem tud használni, így nincs értelmem. 

-Jobban vagy?-kérdezi.Most,hogy ő áll,én meg a padlón fekszem ,látszik az, hogy mekkora különbség van köztünk. Ezerszer többet ér mint én.Nem válaszolok, összekucorodok. 

-Ichigo, ezt nem csinálhatjuk így tovább-jelenti ki.

-M-Miért....-a hangom elhal. Ezt most komolyan mondta. 

-Rosszabb állapotban vagy mint mielőtt találkoztunk... Nem szeretném, ha az én lelkemen száradna ha súlyosabb bajod esik -akkor ne hagyj el.

-De változok! Csak mondd meg mi aggaszt- hisztérikusan kapok felé. Térdelve markolászom a kabátját- Kérlek ne hagyj itt! Mindent megteszek amit akarsz...Vagy akkor ölj meg most...Nélküled nem bírnám ki....-zokogok.

Nem mond semmit. A beletúr a hajamba, és kisétál.

Utána rohanok. A lépcső utolsó fokairól leesek. Hátrafordul, de miután megbizonyosodott arról, hogy nem sérültem meg, kilép az ajtón.