Vesztettem

3.fejezet

~Valahol franciaországban~
Marinette már két órája úton volt. A párizs környéki kisvárosok nagyban megkönnyítették a dolgát, de nem tartottak sokáig.
A városokat leváltották a gyárak, majd az autópályák. A gyárak között még yoyoja segítségével előre lendült, de az autópályánál már nem volt szerencséje.
A fák között kellett valahogy előre lendüljön, de nem egyszer futott, vagy egy teherautó tetején utazott pár percet.
Hajnali két óra volt, amikor megpillantott egy benzinkutat.
Landolt csendesen egy kihaltabb részen, majd visszaváltozott.
- Tikki, hogy vagy?
- Jól Marinette, csak fáradt vagyok egy kicsit.
- Rendben! Egyél és utána aludj egy kis időt eltöltök itt utána megyek tovább. Így jó?
- Tökéletes!- mosolygott a kwami.
Marinette kicsit kijebb osont.
Szerencséjére egy házaspárt látott meg, akik épp szálltak ki a kocsiból, hogy bemenjenek, így mögéjük szegődött.
Mikor beléptek az ajtón, senki nem nézett rá furán, mindenki azt hitte hogy a házaspár lánya. Illetve egy ember mégis akadt.
Marinette Párizsban hordott ki egy idős hölgynek pépksütit. A hölgy, Mrs. Palourde elég érdekes személy volt, mindig kedves, de volt benne valami bolondosság. Az öltözködése sem volt mindennapi. Teltkarcsú alakját lenge, rendszerint tengerkék poncsók alá rejtette. Haja, amit mindig félig felcsatolva hordott, hosszú, szőke volt, őszes szálak keveredtek bele, ruhái mindig valamilyen tengeri motívummal díszítettek. Valamilyen ékszert naponta hordott. Egy nyakláncot vagy fülbevalót, amik ugyancsak valamilyen tengeri halat vagy egyebet ábrázoltak. Nagyjából hatvan, hetven év körül lehetett.
- Marinette?- nézett a lányra meglepődve.- Hát te hogyhogy itt vagy?
A lány biztosra vette, hogy ezennel lebukott szülei előtt, és vége mindennek.
- Jó estét Mrs. Palourde! Én Étretatba tartok.
- Étretatba? Hogyan jöttél el eddig.
- A szüleim barátja hozott el eddig, mert ő is elutazik, viszont itt elváltak útjaink.....Innen stoppolok.
- Anyukádék tudnak erről? Tudod mit, ne is válaszolj! A szüleid rendesebbek annál, hogy elengedjenek csakúgy stoppolni az éjszaka közepén. Szóval megszöktél!- mondta bohókás mosollyal a száján.- Miért is? Meg hát a csomagod is...elég gyér.- mutatott a hátizsákra.
A lány látta, hogy nem tud hazudni, meg úgy volt vele, ha már tudja az asszony, hogy "elszökött", akkor már nem mindegy, hogy elmondja e, minek ment el?
- A...barátom.... Egyik olyan buta támadásnál még Párizsban, megsérültem. Azt hiszi, hogy az ő hibája volt, de ez nem igaz. Most sejtéseim szerint Étretatban van. A szüleim nem tudnak semmiről, mert elutaztak. Az egyetlen olyan igaz barátom volt, aki.....- lepték el Marinette szemét a könnyek, de hirtelen dühös is lett.- Minek kellett elmennie? Engem bezzeg meg sem kérdezett semmiről, ő bevette ezt a hülyeséget a fejébe, én meg őt keresem, mintha jelentene is számomra valamit ez az egész!
Marinette már zokogott. Mrs. Palourde felállt a pulttól, és odament a lányhoz, átölelte, majd visszavezette a székekhez, és leültette.
- Na, ne itasd az egereket! Van egy ötletem! Én is Étretatba tartok, gyere velem, majd mindent elmesélsz a kocsiban! Rendben?
- I-igen! Köszönöm!- próbált mosolyt varázsolni az arcára Marinette.
Mrs. Palourde befejezte a kávéját, vett egy tábla csokit a lánynak, majd beültek a kocsiba, és folytatták útjukat.
- Nos! Halljam csak az elejétől!
Marinette vett egy mély levegőt és elmesélt mindent. A leveleket, a kisebb nyomozását a motelban, és a döntését. Természetesen a kényes (szuperhősöket tartalmazó) részeket kihagyta.
- Azért indultam el Étretatba ilyen későn, hogy megelőzzem a barátom testőrét. A határnál akartam megvárni a kocsit, hogy tudjam követni.
- Ez olyan izgalmas! Mintha egy igazi nyomozó lennél!- nevetett fel Mrs. Palourde.- Mi lenne ha segítenék? Van egy lakóhajóm Étretatban. Néha lemegyek egy-egy hétre pihenni, most is azért megyek, viszont nagyon szívesen segítenék megtalálni a barátod. Lakhatnál velem a hajón!- lelkesedett egyre jobban az asszony.- Természetesen az nem jó álca, hogy a barátaidnál vagy. Értem, hogy tavaszi szünet van, de akkor sem! Reggel felhívom a szüleid, hogy megtudtam egyedül vagy, így eljöhetnél velem! Biztosan belemennek! Apukádat gyerekkora óta ismerem! Lenne is egy ötletem! Mi lenne ha együtt követnénk holnap azt a kocsit? Mondjuk gyorsabb lennél ha átalakulnál...
- Hogy tetszett mondani?
- Azt mondtam, hogy gyorsabb lenne, ha átlakulnál! Amúgy hogyhogy nálad van a Macska kwami is?
Marinette teljesen lesokkolt.

Honnan tud ez a kwamikról?!- ordibált gondolataiban.

- Ön.....
- Hogy honnan tudok a kistáskádban alvó kwamikról? Hm...tudod a kwamiknak két örző kell. Egyik valóban őrzi őket, és egy pótörző. Én az utóbbi vagyok. Fu mester lett az örző, mert én nem mertem a teljes körű bébiszitterkedést bevállalni. Túl hebrencsnek tartom magam hozzá!- nevetgélt.- Ami azt illeti, nagyon jó hősök vagytok Fekete Macskával. Fiatalok, mégis céltudatosak, illetve ahogy elnézem fontos is neked.
- Miből gondolja?
- Csapot, papot otthagyva futsz utána. Plagg nálad van, így csakis őt keresheted.
- Ön véletlenül nem nyomozó?- kérdezte elképedve a lány.
- Ó ugyan drágám! Csak figyelek a részletekre! Szóval, mikor is indul az az ember a leveleddel Étretatba?
- Feltehetőleg hétkor. Szóval kilenc és tíz óra között fog étkezni.
- Oké! Akkor ma nem alszunk!- húzódott széles mosolyra Mrs. Palourde szája.- Lepakolunk a hajón, átöltözünk, bekapunk valamit és egy kicsit pihenünk, majd kimegyünk az autó várt érkezési helyére. A szüleid mikor kellnek?
- Nem tudom.... Amikor meséltek erről a konferenciáról, valami olyasmit mondtak, hogy hatkor, mert van valami reggeli elfoglaltságuk, de pontosabbat nem tudok.
- Rendben, akkor hétkor felhívom őket.
- Viszont látom nem túl sok ruhát hoztál magaddal.
- Igen... Inkább a gyorsaságra mentem mint a normális bepakolásra. De hoztam magammal valamennyi pénzt, és nem terveztem, hogy olyan sokáig maradok.
- Ne is törődj ezzel drágám, majd én megoldok mindent! Ruhát is tudok adni! A hajómon van pár régebbi ruhám, nem a mai divat szerint készültek, de csak találsz valamit. Ha nem, akkor majd veszünk párat! És mielőtt azzal jönnél, hogy nem fogadhatod el, ne gyere ezzel! A szüleid is sokszor adtak plusz péksütit! Apropo péksüti! Nem vagy éhes?  Én igen, úgyhogy jobb lesz ha megálkunk agy benzinkúton!
- Esetleg szeretne enni valamilyen péksütit? Hoztam párat.
- Tényleg?
- Van sajtos croissant, sajtos pogácsa, kakaós csiga, túrós ribizlis batyu, túrós batyu és baracklekváros bukta.
- Akkor egy túrós batyut.
- Rendben!- adta oda a péksütit.- Ha kérne még valamit szóljon, van bőven!
- Lehajtok ide a pihenő helyre, majd ott megehetjük!
Ms. Palourde megállt, és kiültek egy padra.
- Hogyhogy van egy hajója Étretatban?
- Mindig nagyon szerettem a tengert, és Étretat egy kis maximum ezerötzsáz fős falucska. Néha jó a pihenés, elszakadni egy nagyvárosból.
- Igen.
Marinette a csillagos eget kémlelte. Eszébe jutott az a pár sor, amit Adrien írt neki. Szemei önkéntelenül is szúrni kezdtek, és könnyei kibuggyantak.
- Mondtam, hogy ne itasd az egereket! Ne félj megtaláljuk a barátod!
- Nem félek! Tudom hogy megtaláljuk, mert meg kell találnom!
- Akkor meg?
- Csak írt egy idézet félét a levele végére, és eszembejutott. Nézz a csillagos égre! Amennyi fénypontot látsz...
- ...annyi ajtó vár még kinyitásra az életedben!- fejezte be Mrs. Palourde.
- Ismeri?
- Igen! Tekintve, hogy én mondtam ezt előszőr egy aprócska kislánynak. Azóta felnőtt és elment. Te talán Mrs. Agreste néven ismerheted.

Sziasztoook!😊
Remélem ez a rész is jó lett!
A következő fejezet szerintem hétvégén jön.
Addig is sziasztoook!🐾

Annalulu🐞