Vesztettem

6. fejezet

~a parton~

Adrien lement a partra sétálni. A levél után nem tudott egy helyben ülni, és nem csinálni semmit. A tenger látványa eddig mindig megnyugtatta. A homokban lépdelt, amikor megpillantott egy nagyon ismerős alakot. Marinette is épp arra sétált.
A fiú ijedten ugrott egy szikla mögé. Nem hitte, hogy a lány megtalálja őt. Még abban is biztos volt, hogy a várost sem közelíti meg.
Marinette helyetfoglalt egy sziklán, Adrien szerencséjére pont úgy bújt el, hogyha megmozdul meglátja. Egy ideig zavarta is ez, de amikor meglátta a gyönyörű arcát, rögtön elveszett benne.
Pont azon gondolkodott, hogy nem vette eddig észre a hasonlóságot Katica és Mari között, amikor észrevette a lány arcán előbb lassan, majd egyre szaporábban lecsorduló könnycseppeket.
Szomorúan görnyedt le a szikla mögé. Minden az ő hibája volt. Legszívesebben odafutott volna a lányhoz, megölelte volna, és soha többé nem engedte volna el, ám bevillant agyába Katica sérült alakja, ahogy összeesik, és nem mozdul, így inkább csöndben maradt.
Az időérzékét teljesen elvesztette, amint újra és újra Marinettere nézett.

Olyan aranyos!- gondolta szomorúan Adrien.

- Marinette?- jelent meg egy kis piros lény a lány táskája szélén.- Ne sírj kislány! Majd csak lesz valahogy!- próbálta csitítgatni.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! Ha nem találom meg, akkor mit csinálok? Nem kereshetek csak úgy egy másik hőst. Tudom minket is csak összetettek teljesen véletlenül, de nem akarok mást. Nem akarom, hogy bármi is megváltozzon.
- Miért kellett elmennie?!-csillant harag Marinette szemében, ami gyorsan el is tűnt, és ismét fájdalom töltötte be helyét.
Adrien szomorúan görnyedt vissza helyére. Tudta ez mind az ő hibája. Nem akarta elengedni a lányt, de nem volt más választása. Még mindig észszerűnek tartotta döntését, viszont szíve teljesen mást diktált.
Mikor már lement a nap Marinette felállt, és lehorgasztott fejjel távozott.
Adrien egy ideig nézte távolodó alakját. Szemeit könnyek lepték el. Amikor az első csepp legördült, a fiú már nem volt a parton.
Az apartmanba futott vissza, hogy kitaláljon valamit.

~Mrs. Palourde hajója~

Loreley elolvasta a cetlit, amikor visszaért, bár álmában sem gondolta volna, hogy a lány egészen estig távol marad.
Várta már, hogy visszatérjen, hiszen nagy hírei voltak a számára. Az üldözés nem sikerült eredménytelenül ugyanis először a testőrt kezdte követni, de ugyanabba az irányba egy másik autó is ment. Egy ponton szétváltak, és Mrs. Palourde a testőr nyomában maradt. Csak miután a partra vetődött jutott eszébe, hogy mennnyire ostoba volt. A másik kocsi az apartmanok felé hajtott, és máshol a fiú sem bújhatott meg. Végül nem indult el, meg akarta várni Marit.

°°°°°

Marinette kisírt szemekkel állított be.
- Jaj most megint miért itatod az egereket?- kérdezte üldvözlésképpen az asszony.
A lány nem szólt egy szót sem, csak némán odament Loreleyhoz és átölelte.
Mrs. Palourde először egy kicsit meglepődött, majd átkarolta a lányt.
- Szárítsd fel a könnyeid, mert talált valamit! A barátod több mint valószínű egy apartmannban lakik. Itt elég sok van, de biztosan megtaláljuk!
Marinette-et teljesen felvillanyozta a hír. Szemébe visszatért az élet, újra reményteljesen csillogott.
- Komolyan?
- Igen! Holnap reggel el is kezdjük a keresést! De ma, kihajózunk!- jelentette be óriási mosollyal az arcán Loreley.
- Tessék?!
- Igen! Éjszaka nagyon szép az óceán!
Mrs. Palourde még felhúzta a horgonyt, beállított egy két dolgot, és már indultak is.
Marinette izgatottan szaladt ki és megkapaszkodott a korlátban.
Loreley most előszőr látott igazi mosolyt a lány arcán a fiú eltünése óta. Tudta milyen rossz ha belemészti magát az ember egy ilyenen, de az is tudta, hogy nehéz ebből kitörni. Egy barát elevesztése nagyon fájdalmas dolog. Hogyne tudta volna? Ő is elvesztett egy nagyon fontos barátot. Nem neki való volt a hősködés, így könnyen ott hagyta, de Fu......a legjobb barátja volt. Kapcsolatuk nem volt olyan mély mint Marinette-éké ez igaz, de még így is nehéz volt. Nem engedhette, hogy a lány elveszítse a reményt.
Marinette most először érzete magát szabadnak. Úgy érezte, mintha minden terhét ledobta volna, maga mögött hagyhatta volna.
Csak élvezete, ahogy a sós víz apró cseppjei ráspricellődnek, ahogy az ellenszél az arcába csap. Nem gondolt semmi rosszra.
Az este nagyon jól tellt. Amikor Mrs. Palourde úgy gondolta, hogy elég bennt vannak már, lehorgonyzott és megvacsoráztak.
- Ez isten!- mutatott Marinette a tányérra.
- Köszönöm! Ehhez is van egy vicces történet!- nevetgélt.
- Elmeséli?
- Hát....egy vendéglőben ettem először ilyet, itt Étretatban. Annyira megízlett, hogy bementem a konyhába, hogy elkérjem a receptet. Mikor benyitottam elcsúsztam valamin, és a szakács fogott meg. Nagyon kedves volt, természetesen a receptet is megadta, cserébe az én címemért. Találkozni kezdtünk. Nagyon helyes volt és figyelmes, de valahogy nem illettünk össze, ezért hamar elváltunk. De a recept megvan!- mutatta fel diadalmasan tányérját, mire Mari nevetni kezdett.
- Ez tényleg jó kis történet!- mondta, viszont öröme nem sokáig tartott. Eszébe jutott Adrien.

Vajon hol vagy?- tette fel a kérdést magában.

Látványosan elszontyolodott. Fülében csengeni kezdett a kis idézet, amit a levélben talált.
,,Ne szomorkodj! Nézz a csillagos égre! Amennyi fénypontot látsz,.....
-.....annyi ajtó vár még kinyitásra az életedben!"- fejezte az asszony, mintha a gondolataiban olvadott volna.- Vicces, én is egy hasonló helyzetben mondtam ezt Mrs. Agrestének...- kezdte keserű mosollyal-...de nem élhetsz ebben az egy szomorú mondatban.
- Tudom. De meg fogom találni! Meg kell találjam!- válaszolt elszántan.
- Meg fogjuk találtni!- tett kezét a lányéra.
- Viszont most! Hallanék pár ilyen érdekes történetet!

Sziasztoook!😊

Elnézést, hogy nem volt rész hétvégén!😞
Azt hiszem a novella vége felé közeledünk. Ha ennek vége, szerintem folytatom a a másik könyvet, ami éppen most szünetel.
A következő részig sziasztoook!🐾

Annalulu🐞