Vesztettem

4.fejezet

~valahol Franciaországban egy pihenőhelyen~

Marinette óriási szemekkel bámult Mrs. Palourdera.
- Ön ismerte Adrien anyukáját?
- Igen. Őt is kiskora óta ismerem, mint apukád.
- Látom továbbadta!- mondta szinte magának szomorkás mosollyal, majd visszament a kocsihoz. Mikor visszatért két gőzőlgő bögre volt a kezében.- Forrócsokit?
Marinette bólintott, és elvette.
- Márcsak egy kérdésem maradt. Miért döntött ilyen képtelen ötlet mellett a fiúd?
A lány hiretelen köhögni kezdett.
- Őhő nehem a fihiúm!- nyögte ki végül!- Csak barátok vagyunk!A legjobb barátom!
- Igen, gondolom azért keresed ennyire elkeseredetten, ő meg azért írt neked egy komplett szerelmes levelet. Igen, csakis barátok lehettek.
- Nem, ez komplikált! Macska nagyon sokat bókol Katicának, nekem pedig Adrien tetszik!- mondta könnyeden Marinette, de csak akkor fogta fel szavai súlyát miután kimondta őket.
- Szóval?
- Nem! Macska Katicát szereti! Katica pedig teljesen más mint én!
- Jajj ne gyere ezzel!- nevetett Mrs. Palourde.
- Ezen mi olyan vicces?- értetlenkedett a lány.
- Csakhogy nagyon sok szuperhősnő mondta ezt, már a kwamik feljegyzése szerint. Te vagy Katica?
- Igen, de...
- Akkor te vagy az, aki szinte minden nap megmenti a várost, akkor te  vagy bátor. Nem határolható el Marinette és Katicabogár! Mindkettő te vagy nem mondhatod, hogy Adrien kevésbé szeretheti Marinette-et mint Katicát! Gondolkozz csak rajta! Viszont jobb lesz indulni!- mondta az asszony és kicsit félve, kicsit gyanakodva nézett a csillagos égre, amit Marinette nem értett.
- Próbálj egy kicsit aludni! Még van egy kis idő, és holnap fáradt leszel!
- Sajnálom, de nem tudok! Komolyan gondolta amit mondott? Mármint Katicáról és Marinetteről?
- Persze! Természetes, hogy a hősruha elrejt és így olyan dolgok is feltörhetnek az emberből, amikről nem is tud. Ilyen a te bátorságod!
- Dehát a yoyom nélkül mindig olyan ügyetlen vagyok!
- Csak ezt gondolod! Ugyanolyan ügyes vagy csak az önbizalmad kevesebb! Hidd el tudom milyen érzés!
- Honnan?
- Én az előző generációban voltam hős. Az ellenség nem volt olyan erős, mint most, ezért csak teknős és a méhecske kwamik kellettek.
- Ön is szuperhős volt?!
- Mit gondoltál aranyom?- nevetett Mrs. Palourde.- Az ellenséget legyőztük, de én soha nem éreztem igazán szuperhősnek magam. Mindig a tengert imádtam és ezért szeretem Étretatot. Folyton az álmaimat követtem. Minden meg van és meg volt bennem ahhoz, hogy szuperhős legyek, kivéve a kötelességtudatot. Szóval ezért is lettem csak másodlagos őrző.
Marinette komolyan elgondolkodott volna azon, amit az asszony mondott de gondolatait mindig Adrien szakította meg.

Vajon hol lehet? Mit csinálhat?- kérdezte magától minduntalan.

Mrs. Plourde nagyon kedves volt vele, de kezdett elege lenni a helyzetből. Nehogy félre értse bárki is nem volt baja a nevetgélő, bohókás nénivel, csak végre látni akarta Macskát és Adrient.
Nem is érezte eddig, de melkasából mintha nagy darabot haraptak volna ki.
Nem vágyott másra, csakhogy megölelje a fiút és el ne engedje. Na persze csakis azután, hogy jól megverte.
Mrs. Palourde látta, hogy Marinettenek nem túl sok kedve van beszélgetni bármiről, így békén hagyta. Tudta milyen nehéz egy barátot elveszteni, hiszen már vele is megtörtént.
Anno Fu mesterrel nagyon jó barátok voltak, viszont amikor elmesélte a hajót és a terveit, a férfi szinte teljesen megszakította vele a kapcsolatot. Természetesen mivel mindketten örzők voltak, valamennyire kommunikáltak, de azt is csak levél formájában tették.
Az asszony még mindig szemei előtt látta a barátja csalódott arcát.
-,,Viszlát Loreley"!- csukta be Fu mester az ajtót évekkel ezelőtt,  és örökre eltűnt.
Mrs. Palourde aznap egy nagyon jó barátját vesztette el.

~Étretat, Mrs. Palourde hajója~

Mikor megérkeztek a hajóhoz Marinette szája tátva maradt. Nem gondolta volna, hogy ilyen szép lakóhajó fogja fogdani.
- Ez csodálatos!
- Látnod kéne az arcod!- kacagott a hölgy.
- Köszönök mégegyszer mindent Mrs.Palourde!
- Ugyan! Igazán nincs mit, és szólíts Loreleynak! Kicsit fiatalabbanak érezném magam!
- Rendben!- nevetett a lány is.
Marinette bevitte a holmiait, segített Loreleynak, majd elfoglalta az egyik ágyat.
Szerencséjére még ruhákat is talált magának, amik jók voltak rá.
Észre sem vette, de elaludt. Kimerült volt és hosszú nap várt rá.

°°°°°

Marinette miután kinyitotta a szemét Tikkit és Plaggat pillantotta meg, amint nevetve eszegetnek az asztalon Mrs. Palourdeval.
- Jó reggelt álomszuszék! Nyugodj meg, nem késtél le semmit, mégcsak fél nyolc!
- Értem!
- Éppen a faladon lévő poszterekről mesél!- kacsintott Loreley.- Apropo! A szüleid beleegyeztek az utazásba! Hívd fel őket! Azt mondtam épp pakolsz és hamarosan jelentkezel!
- Köszönöm!- vette el telefonját és tárcsázta is anyukája számát.
- Hallo! Szia Kicsim!
- Szia anya!- vette elő legvidámabb hangját Marinette, amit csak tudott akkor produkálni.
- Hogy vagy?
- Jól köszi! És köszönöm, hogy mehetek!
- Ó ugyan! Mrs. Palourde nagyon jó asszony, gondoltuk ha már nem leszünk otthon, akkor láss egy kis világot. Jaj Szivem sajnálom, de most mennem kell! Majd még beszélünk!
- Oké! Szeretlek! Szia!- tette is le a telefont.
- Hát ez gyors volt! Adsz camambertet?
- Te kis haspók! Semmit sem változtál!- nevetett Loreley.- Gyere igyál te is egy kávét Marinette!
Az idő borzasztóan lassan telt Marinette számára, pedig kártyáztak, beszélgettek és próbálták elütni az időt.
Amikor végre kilenc óra lett, kihajtottak Étretat határába, és várták a kocsit. Marinette egyből átalakult és elbújt egy közeli fán. Figyelt, hogy a lombok jól eltakarják, mert a faluban egy plakáttal találta szembe magát, ami Párizs két hősét ábrázolta.
Egy kis várakozás után be is futott az autó.
A lány Loreleyre nézett bólintott, jelezve, hogy a hajsza elkezdődött.

Sziasztoook!😊

Meg is hoztam a következő fejezetet.
Egy kicsit sajnos rövidebb lett mint a többi, de sajnos nem tudtam lezárni máshogy. 😟
Elnézést, hogy ilyen későn rakom ki!
A következő fejezetig hali!🐾

Annalulu🐞