Vesztettem

8. fejezet

~Étretat utcáin~

Marinette a falut még nem ismerte eléggé, így menekülés közben kellett mindent megtudjon. A falu utcái úgy voltak kialakítva, hogy egy zsákutca se legyen, inkább egymásba futottak, így nehezebb volt a navigálás is.
Sokszor arra lett figyelmes, hogy egy komplett kört megtett, pedig össze vissza cikázott.
A falu ezen tulajdonságát hamar felismerte, így csak remélni tudta, hogy üldözője nem helybéli.
Egyszercsak Adrien apartmanjának a közelébe ért. A fiú épp az ablakában állt. Marinette hátrapillantott a férfi messze volt, így felvett egy követ és megdobta barátja ablakát.
Adrien meglepődve fordult meg.
De a következő pillanatban éles fájdalmat érzett a hasában és felkiáltott. Az ember sokkal közelebb volt hozzá mint gondolta. Könnyen beérte és hasba vágta.
Marinette összegörnyedt és nagy puffanással a talajra esett.
Még mindig kistáskáját szorongatta.
A tolvaj egy pillanatig nem figyelt a lányra, aki a kevés idő alatt felállt valahogy, és orrba vágta.
- Te mocskos....- kezdte de mondata vége egy újabb ütés volt. Marinette szerencsére ügyesen hárította, de nem volt elég. A férfi még párat ütött, ami már sajnos betalált, és a lány ismételten elesett. Ezután valamiféle erős szorítást érzett a vállán, és azt látta, hogy a férfi kistáskájával szalad el. Megpróbált felülni, majd talpra állni.
Még valahogy csak feltornázta magát ülőhelyzetbe, viszont miután megpróbált felállni, valaki a földön tartotta. Hirtelen Adrient látta meg maga előtt. A fiú hitetlenkedve nézett a lányra.

°°°°°

Adrien a koppanás után, amit az ablakánál halott, lenézett az utcára, és Marinette-et pillantotta meg. A lány láthatóan harcolt, de Adrien csak kitágul szemekkel meredt rá. A valóságba az rántotta vissza, mikor barátnőjét olyan erős ütés érte, amitől összeesett. Szaladni kezdett ki a szobájából, levetette magát a lépcsőn, de a bejárati ajtó már zárva volt. A portás túl lassú volt, Adriennek pedig végig kellett néznie, ahogy barátnője újra a földre kerül, és csak utána futhatott hozzá.
Marinette újra megpróbált felállni, de Adrien nem engedte. Nem tudta elhinni, hogy ismét a karjai között tarthatja, hogy újra ott van vele.
Hirtelen átölelte, amit Mari nem nagyon díjazott, ugyanis egyik ütés a kulcscsontját érintette, a másik meg a hátát, így fájdalmasan felnyőgött.
- Bocsánat! Jól vagy?- szólalt meg ekkor a fiú.
Kezeivel a lány arcát fogta, homlokukat összetámasztotta.
- J-jól köszönöm!- válaszolt Marinette, de elhúzódott a sráctól, majd nagy nehezen felállt és elindult. Jobban mondva elindult volna ha Adrien nem fogja vissza.
- Nem mehetsz el így! Nem vagy jól.
- Semmi bajom!- fordult el Marinette, hogy ne lássa könnyeit és karba tette kezeit.- Ennél nehezebb csávából is kászálódtu.....kászálódtam már ki.- mondta és elindult.
Adrien nézte egy ideig távolodó alakját, majd utána szaladt.
Eléugrott, szorosan karjai között tartotta.
Marinette egy ideig nem tett semmit. Utána ütni kezdte a hátát.
- Miért?! Miért hagytál el? Milyen hülye ötlet vezérelt?!- mondta, és sorra megbombázta a sértésekkel, egyéb dologgal. Végül zokogásban tört ki.
- Sajnálom!
- Anny...Annyira hi-hiányoztál!
- Te is nekem! De hidd el, ez így a legjobb.
- A legjobb?!- tépte ki magát a lány barátja kezei közül, viszont sajnos teljesen elfelejtkezett sérüléseiről, ezért újabb  fájdalmas grimasz ült ki arcára.- Eljöttem ide, hogy megtaláljalak, te meg......- kezdett kiabálni, de ekkor látta be, semmi értelme.- Mi értelme küzdeni?!- suttogta maga elé és újra felnézett barátjára. Szemeiből kiveszett a csillogás, megtört tekintet fogadta a fiút. Marinette közelebb ment és megcsókolta barátját.- Viszlát!- mondta lemondóan, majd elfordult, és szótlanul elsétált.
Adrien némán nézett barátnője után. Teljesen ledermedt. Utána akart futni, kiabálni, de végtagjai nem mozdultak, egy hang se jött ki a torkán.
Marinette üveges tekintettel bámult maga elé.
Ekkor jutott eszébe Tikki, és a kistáskája. Hirtelen megtorpant, és jobbra balra kezdte forgatni fejét.
- Tikki!- mondta hangosan.- Meg kell találjam. De hol lehet?- kétségbeesetten gondolkodott, de nem jutott semmi eszébe. Magatehetetlenül ült le a földön, hátát egy falnak támasztotta.
A srác végignézte ezt. Már majdnem odaért hozzá, amikor egy asszonyt pillantott meg. Marinettehez közeledett. Mellette repült Plagg, és Tikki is.
- Marinette, minden rendben?- guggolt le hozzá Loreley.- Mi történt? Tikki elmondta, hogy rádtá....
- Tikki?- nézett fel a lány.- Hát te jól vagy?- ölelte arcához.
- Marinette, gyere, állj fel!- segítette talpra.- Hát ez a fiú kicsoda?
- Adrien?- szólalt meg ekkor Plagg.
- Plagg, én sajnálom!- állt a kwami elé Marinette. Tekintete mindent elárult.
A kis macska szemében düh, szomorúság és fájdalom látszódott.
- Mi történt?- kérdezte Mrs. Palourde.
- Majd mindent elmondok!- válaszolt a lány.
- Ő Adrien?
- Igen!- mondta a lány de sírva fakadt, így inkább elsietett.
- Mi történt?- fordult a fiú felé Loreley.
Adrien mindent elmesélt, elejétől a végéig, még a búcsúcsókot is.
- Ezt nem teheted vele!
- Muszáj!
- Nem az! Én is elvesztettem egy barátot. Ő is olyan volt mint te Marinettenek. Nem dobhatod el magadtól! Akármi is történt, nem fordulhat elő még egyszer, ha vele vagy!
- Sajnálom!- hajtotta le fejét.
- Holnap kihajózunk Marival két napra. Ajánlom, mire visszajövünk, ne legyél itt! Köszönj el tőle tisztességesen holnap reggel hét órakkor a mólón!- mondta, majd hátat fordított és Marinette után sietett.
A hajón az asszony lekezelte Mari sérüléseit, fertőtlenítette, bekötözte.
- Mi történt?- ült le a lány ágyára.
- A parton sétálgattam a móló felé, amikor megláttam Adrient. Követtem az apartmanig, de nem nyitottam be. Valamiért nem mertem. De mindegy is... Végül az utcán mentem, amikor megszólított valaki. A kistáskámat akarta, de természetesen nem adtam. Futottam és megdobtam Adrien ablakát, hogy kijöjjön és segítsen de a férfi beért. Utána ütött meg. A többit meg tudod.
- Aludj egyet! Holnap kimegyünk pár napra a nyílt vízre. Utána biztos minden jobb lesz! Hatkor kelj fel! Rendben?
Marinette bólintott és befordult a fal felé. Nem akarta, hogy Mrs. Palourde sírni lássa, pedig könnyezett.

°°°°°

Másnap reggel, mikor felébredt sebei már nem fájtak annyira. Ébresztője hatkor csengett. Egyből felöltözött, és ment segíteni a hölgynek. Már háromnegyed hét előtt öt perccel végeztek, de Loreley azt mondta hétkor indulnak. Marinette nem értette, de leült, és várt.
- Tényleg hol van Plagg?- kérdezte hirtelen Marinette.
- Ő.......tegnap Adriennel maradt. Azt mondta megpróbálja meggyőzni, hogy maradjon veled.
- Értem!- válaszolt Marinette.
Nagyon fájt neki, hogy Adrien elhagyta, de amióta beletörődött ebbe, jöttek a jó emlékek is, amiken szomorúan elmosolyodott.
Hét előtt pár perccel Marinette hirtelen barátját pillantotta meg.
A lány felállt, kitágult szemekkel bámult rá.
- Beszélhetnénk?- kérdezte a srác.
Marinette szinte merev lábakkal indult meg barátja felé.
- Sajnálok mindent!- kezdte Adrien.
- Miért jöttél?- kérdezte a lány.
- Elbúcsúzni. Sajnálom, hogy ez így alakult. Azt főké.....
- Miért? Megígérted, hogy velem maradsz! Na és ha egyszer megsérültem? Úgy nem tudsz megvédeni, ha meg sem próbálod!
- Remélem egyszer te is úgy fogod látni a dolgot mint én, de.....
Adrien könnyei utat törtek. Nem bírta már visszatartani, így átölelte a lányt.
- Szeretlek!- suttogta.
Marinette úgy simult barátjához, hogy a fiúnak már fájt elengedni, de egyszer meg kellett tennie.
- Ég veled!- csókolta meg a lányt.
Marinette égő szemekkel fordult el.
- Ez, azt hiszem a tiéd!- nyomott valamit Adrien kezébe, és felfutott a hajóra.
Mrs. Palourde bólintott egyet a srácnak, jelezve mostmár rendben van, elmehet és a hajó kifutott.
Marinette mosolyt eröltetve az arcára integetett, majd karba fonta kezeit, és félig elfordult, hogy Adrien ne lássa zokogását.
De a fiú látta. Éles fajdalom hasított szívébe. Az, hogy barátnője még akkor is mosolygott, csak olaj volt a tűzre.
Ekkor pillantott tenyerébe, amiben gyűrűje hevert.
- Vége!- suttogta Marinette.
Mégegyszer utoljára visszanézett barátjára és előresétált a hajó orrába, hogy mégcsak véletlenül se nézhessen vissza. Inkább a kék óceánt kémlelte.
Ezután valami nagy robajt hallott. Még ideje sem volt megfordulni, mert hirtelen erős karokat érzett maga körül.
- Hogyan engedhetném, hogy elmenj Bogaram?- szólalt meg egy ismerős hang.
A lány hátranézett, és Macskát látta maga előtt.
- Te....- kezdte Marinette remegő hangon, de a srác ismételten csak átölelte.
- Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni soha! Igazad van. Ha nem próbálom meg, hogy megvédjelek, akkor biztos nem sikerül. Nem bírnám ki ha valami történne veled!- nézett barátnője szemeibe, de látása elhomályosult.
Marinette megfogta Macska arcát és megcsókolta.

Ne szomorkodj! Nézz a csillagos égre! Amennyi fénypontot látsz, annyi ajtó vár még kinyitásra az életedben!

Sziasztoook!😊

Meghoztam a novella utolsó részét. Remélem tetszett az egész!
Úgy terveztem, hogy a szünetelő könyvemet folytatom, de egyelőre lehet egy másik novellába kezdek bele. Olyan nehéz a döntééés!😩
Addig is sziasztoook!🐾

Annalulu🐞