Vesztettem

7. fejezet

~a hajón~

Marinette akármennyire is ki volt előző nap merülve, hamar felébredt. Halkan elkészült, majd leült reggelizni, de előtte írt egy újabb üzenetet, hogy elindult, később jön, és csinált az asszonynak egy szendvicset.
Nem várhatott Loreleyre. Alapból is nagyon nagy szivességeket tett már, nem kérhetett még egyet, elvárni, meg főleg nem várhatta el!
Csendben eszegetett kinnt, amikor megjelent az asszony is teljesen felöltözve kezében a szendviccsel.
- Ugye nem akartál nélkülem elmenni?!- kérdezte fölényes mosollyal.
- Én azt hittem...- akadt el a lány szava.
- Azt hitted nem akarok még egy remek sztorit szerezni, amit majd elmesélhetek?! Ugyan Bogaram!- mondta nevetve.
Marinettenek torkán akadt a falat és köhögni kezdett.
Hirtelen megint Párizsban érezte magát, egy tetőn, egy újabb akumatámadás közepén. Macska elé ugrott, kezet csókolt és a maga rossz vicceivel kezdte szórakoztatni. Majd azt mondta "Bogaram".
Ez a kép hamar szétfoszlott. Ütéseket érzett a hátán, szeme kitisztult, és újra a hajón ült. Gyorsan rendezte légzését.
- Jól vagy?- nézett rá aggódva Mrs. Palourde.
- Persze!- mondta egy kicsit még mindig kábán.- Szóval segíteni akar?
- Természetesen!
Marinette letette a tányérját, és megölelte a hölgyet.
Loreley először egy kicsit meglepődött, de hamar átkarolta a lányt.
- Megtaláljuk!- mondta halkan Marinak.
- Így már biztos!
Befejezték a reggelijüket, majd elindultak a falu központja felé.
Kellemes volt az idő. Marinette szeretett a napfényben sétálni, mindent derűsebbnek látott.
Ahogy elértek az első apartmanhoz, megkérdezték a vendégek nevét.
- Jó napot kívánok!
- Szép napot! Miben segíthetek?
- Én a barátomat keresem. Esetleg nem lakik itt egy Adrien Agreste nevű ember?- tért a tárgyra egyből.
- Sajnálom, de nem adhatom ki a vendégeim nevét. Ha jelzik előre, hogy lesz látogatójuk, csak abban az esetben. Ezt mindig meg is kérdezem.
- Szóval itt van?- kérdezte agresszívabban Marinette.
- Sajnálom de nem segíthetek! És ha megkérhetnén távozzanak!
- De....
- Gyere Marinette!- mondta Loreley és kacsintott egyet alig láthatóan a lánynak.- Viszlát!- csapta be maga mögött az ajtót.- Semmi gond!- húzta magához közelebb, hogy senki se hallja amit mondd.- Majd Tikki, és Plagg elintéz mindent. Berepülnek a szobákba, és átnéznek minden holmit, persze hacsak nincs benn a srác.
- Ez jó ötlet! Tikki?
- Rendben Marinette!- hallotta táskájából az édes hangot.
- Plagg?
- Rendben!- felelte felettébb komolyan a kwami.
- Akkor hajrá! Itt a közelbe van egy fagyizó, ahol tegnap vettük a fagyit. Ott leszünk! Megtalálod Tikki?- engedte ki a lényeket táskájából.
- Igen!
Mrs. Palourde egy újabb történetet mesélt, amíg vártak. Kicsit elhúzódott a keresgélés, ugyanis nagyon kevesen tartózkodtak a szobájukban, így szinte mindig át kellett túrni a böröndöket, táskákat.
-  Nem találtuk.- mondta lehorgasztott fejjel Plagg.
Marinettenek abban a pillanatban esett le valami, és emiatt nagyon önzőnek érezte magát. Csak a saját bánatát tartotta szem előtt, Plaggról teljesen el is feledkezett. Pedig ő is szenvedhetett, ha nem is mutatta ki.
- Semmi baj!- mondta mosolyogva, és a kwami kezébe nyomott egy camambertet.- van még itt apartman, amit átnézhetünk.
Tikki hálásan nézett a lányra. A kis macska kwami valóban maga alatt volt. Tikki vígasztalgatta addig, estéről estére. Ez a gesztus, amit Mari mutatott felvillanyozta Plaggot.
Még két apartmant tudtak átnézni. Minnél kijebb, a part felé haladtak, annál több, sokszor nagyobb házakat találtak. Marinette reménye egyre fogyott, és fogyott, de magabiztosnak mutatta magát. A nap már majdnem lement, mikor végeztek a harmadikkal.
- Holnap több szetencsénk lesz!- simogatta meg a lány hátát Loreley.
Marinette tudta, hogy több szerencséjük lesz, hisz Adrien ha ott tartózkodott, egyszer meg kellett találják, hiszen egyik apartmanba benn lesz, de ez a vígsztalás valahogy akkor sem hatott.
- Nem sétálgathatnék még egy kicsit? Kiszellőztetném a fejem.- kérdezte végül.
- A hajón leszünk! De óvatosan, ne maradj sokáig! Elvileg.....mindegy, semmi.- mondta Mrs. Plaourde, intett és elment Plaggal.
Marinette továbbindult a még meg nem nézett apartmanok felé. Azt tervezte, hogy a házak végén lefordul a partra, és onnan elsétál a mólóig.
A cipőt egyből levetette, amint a homokos partra ért.
Csendben sétálgatott, amikor egy alakot pillantott meg. Egy kis sziklán ült. Fejét lefele horgasztotta.
A lány kíváncsian közeledett az ember felé. Egy idő után hallott is valamit. Nem beszélt, sokkal inkább zokogott. Amint közeleb ért, az ember kivehetőbb lett, így arra is rájött, hogy egy fiú.
Kitágult szemekkel bámulta a srácot. Nem akart hinni a szemének. Ledermedve állt ott.
Nem hitte el, hogy sikerült megtalálnia. Nem tudta felfogni.
Miután csodálkozása alábbhagyott, legszívesebben a karjaiba vetette volna magát, bár mielőtt megtehette volna, Adrien felállt és elindult, halkan mondva valamit.
- Ez volt a legjobb döntés!- győzködte magát.- De akkor miért hiányzik ennyire?!
Marinette halkan követte, és hallgatta, amit a fiú mond.
Egyre többet hallott, és egyre jobban elszomorodott.
Elhatározta, hogy megtalálja barátját és kiveri ezt a hülyeséget a fejéből, de így, hogy hallotta, mi játszódik le Adrienben, teljesen összezavarodott.
Végre félretette aggályait, és megszólította.
- Adrien!- mondta, de ekkor vette észre, hogy egy ház előtt áll. Jobban mondva egy apartman előtt.
Észre sem vette, hogy a srác közbe bement.
Már épp nyitott volna be az ajtón, amikor keze hirtelen megállt. Nem tudta miért vacilál. Inkább lehorgasztott fejjel elsétált a móló irányába.
Olyan közel volt hozzá, mégis olyan távolinak tűnt.
- Miért nem nyitottam be?- kérdezte magától, de legnagyobb meglepétésére választ is kapott rá.
- Azt hiszem sajnálni fogod!
Marinette hirtelen felkapta a fejét, de a hang gazdáját nem találta meg. Ijedten hátrált és forgatta jobbra ballra a tekintetét.
Pár pillanat múlva egy férfi vált láthatóvá az utcalámpa fényében.
- Ki maga?- kérdezte rémülten a lány.
- Van nálad valami értékes? Telefon, pénz, ékszer? Mi lapul a kistáskádban?
Marinette gyorsan táskájához kapta a kezét.
- Tikki...- suttogta.
- Beszélj hangosan! Nem értelek.- ült ki gonosz vigyor az ember szájára.
Marinette agya vadul kattogott.
Nem alakulhatott át, viszont a kis kwamira az élete árán is vigyáznia kellett, így futni kezdett.

Sziasztoook!😊

Először: elnézést, hogy ilyen későn teszem fel ezt a részt!
Másodszor: elérkeztünk az utolsó előtti részhez. A következő fejezetben lezárom a novellát.(kicsit hosszabb lett mint terveztem😅)
Szép éjjszakát mindenkinek!🐾

Annalulu🐞