Képszakadás

270 5 0
                                    

  VASÁRNAP

Szörnyű fejfájással és egy barna plüssmackóval keltem. Kellett pár perc, hogy magamhoz térjek és rájöjjek, hogy a barátnőm ágyában fekszem és az ő kedvenc plüssét ölelgetem. Lassan felültem és próbáltam rájönni arra, hogyan kerülhettem oda. Ebben a pillanatban kattant egyet a kilincs és a szobába Emily lépett be.

- Csakhogy felébredtél. Kezdtem azt hinni, hogy Csipkerózsika lesz az új szobatársam. - próbált humoros lenni már reggel Em.
- Jó reggelt neked is! Mennyi az idő?
- Fél 12. - nézett az órájára. - Hoztam neked fájdalomcsillapítót. - nyújtott felém egy tablettát, egy pohár vízzel mellékelve.
- Köszi. - vettem el tőle a gyógyszert és nyeltem le egy korty vízzel együtt.

  Kisebb csend lett a szobában. Emily odasétált az ágy széléhez, majd leült mellém. Nem mondott semmit, csak nézett. Rádöbbentem, hogy mikor betoppant épp arra próbáltam rájönni, hogyan kerültem ide.
- Em, mi történt az este? - tettem fel a kérdést, amire valószínűleg nem igazán számított a reakciójából ítélve.
- Nem emlékszel? - döbbent meg.
- Nem.
- Semmire?
- A-a.
- Értem. Mi az utolsó kép, ami megvan? - tette fel a kérdést, ami gondolkodóba ejtett. Kisebb fejtörés után be is ugrott.
- Jack házibulija. Pár pohár vodka és azután teljes képszakadás. - hagyták el a szavak a számat.
- Oké. Mint mondtad Jack partiján voltunk. Ittunk egy keveset, aztán te egyre többet, majd eltűntél. Kerestelek, az egész házat körbejártam, még pár szerelmeskedőre is rányitottam közben. Miután háromszor körbenéztem mindenhol, mondták hogy pár perce láttak téged távozni a buliról. Utánnad mentem és hazahoztalak. Nagyon vacakul néztél ki. - mesélte el dióhéjban a este történteket.
- Oooh. - reagáltam a sztorira. - Nos, nagyon köszi hogy elhoztál, de lassan mennem kéne, anyu biztos aggódik már. - szedtem össze a cuccaimat. - Találkozunk a suliban. - köszöntem el és léptem ki az ajtón.

  Szerencsére nincs messze Emilyéktől a házunk, úgyhogy hamar hazaértem. Beléptem a házba és ledobtam a cuccaim a kanapéra.
- Hahó! - kiáltottam el magam, hátha anyu előbukkan valahonnan, de nem így történt. Egy cetlit találtam a hűtőszekrényen, amin csak annyi állt: "Dolgoznom kell, estefelé megyek. Anya". Őszintén nem igazán számítottam másra. 3 éve a szüleim elváltak, apu Londonba költözött, azóta legtöbbször nyugalom van a házban, amit nagyban segít az, hogy leginkább csak én vagyok itthon. Anya reggeltől késő estig dolgozik, ez így megy már egy jó ideje. Ez az egyik oka, hogy a szüleim elváltak. Anyu a munka megszállottja, apu pedig világot látna. Sose értettem, hogy ezek ketten egyáltalán hogy jöttek össze, nem is nagyon érdekelt. Nem igazán bántam, hogy nincs közös jövőjük, így legalább nem megy állandóan a vita. Évente kétszer felhív apu és ünnepekkor küld egy-egy képeslapot. Így van ez jól, csak azt bánom, hogy egyre jobban kezdünk eltávolodni anyuval. Már szinte nem is emlékszem, hogy mikor beszélgettünk utoljára. Legtöbbször csak 2-3 szót váltunk, az is csak annyiból áll, hogy "Elmentem, majd jövők.".

  Fél óra múlva csengettek. A pizzás volt az. Átvettem az ételt és felvittem a szobámba elfogyasztani. Anyu a vártnál hamarabb ért haza, úgyhogy segített nekem bepakolni a bőröndömbe. Közben beszélgettünk egy kicsit, ami már nagyon hiányzott. Hála az Istennek az este történtekről nem kérdezett, ugyanis nem igazán tudtam volna mit mondani, a bulinak több mint a fele nincs meg, még a telefonomat is átnéztem, hátha találok valami képet, üzenetet, felvételt vagy bármit, de semmi nyoma nem volt. Csak egyetlen nem fogadott hívásom volt, az is egy ismeretlen számról. Miután nagyjából becsomagoltunk kikészítettem a holnapi ruhám, anya pedig jó éjszakát kívánt és elment aludni. Holnap évzáró van, úgyhogy úgy döntöttem, hogy én is lefekszem és kipihenem magam.

Last Night •bws•Where stories live. Discover now