gyűlöllek és szeretlek | Yoonkook ✓

7. fejezet

Taehyung pov
(2 hónappal ezelőtt)

Amilyen gyorsan csak tudtam, siettem a korházba. El sem hiszem, hogy idáig fajultak a dolgok. Soha nem gondoltam volna, hogy Jungkook leugrik a második emeletről. Igaz, hogy azalatt a közel két év alatt többet próbált öngyilkos lenni mint bárki más, de hogy ilyen szinten. Nincsenek rá szavak. Az elmúlt évek alatt, mióta Yoongi elment semmi sem a régi. Mindenki teljesen kifordult magából.
Nem gondoltam, hogy ilyen szinten megváltozik az életünk Yoongi nélkül.

A korház bejáratához érve vettem egy mély levegőt. Bementem és megkérdeztem hol van Jungkook. Amint elvezettek a kórterméhez szomorúság járta átt a testem. Amint beléptem meglattám őt, ahogy az ágyon fekszik begipszelt lábbal. Odasétálltam mellé, majd leültem az ágy melletti székre.

- Szia- köszöntem- Jól vagy?

- Igen- mondta rekedtes hangon

- Miért?- tettem fel ezt az egy kérdést- Nem lehet ilyen fontos Yoongi. - lettem egy kicsit dühös

- De nekem az- mondta és láttam, nem sok kell neki, hogy sírjon. Megfogtam kezét és gyengéden megszorítottam

- Az a lényeg, hogy jól vagy- mosolyogtam rá- Azon kívül, hogy eltörött a lábad- nevettem fel kínomban - Szóljak Yoonginak?- a név hallatán ilyedten nézett rám

- Ne. - emelte fel kissé hangját- Nem láthat így- mutatott végig magán- Taehyung- nézett a szemembe

-Igen? Mit szeretnél?- fogtam még mindíg kezét

- Kérlek, ne mondj semmit Yoonginak- nézett rám szomorúan

- És ha megkérdezi mi van veled?

- Mond el neki, hogy mi történt...- itt pár másodpercre elhallgatott- de azt hagyd ki, hogy túléltem - hajtotta le a fejét

- Hazudjam azt, hogy meghalltál?- kerekednek ki szemeim - De miért?

- Mindenkinek jobb lesz így. - mondta, majd kezét kirántotta kezeim közül

(Jelen)

Idegesen járkálok fel alá a lakásban. Nem akarom elhinni, hogy mondhatta azt, hogy öljem meg? Talán jobb lenne, ha elmomdanám az igazat. Nem akarom, hogy kárt tegyen magában, mint ahogy azt Jungkook is tette. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem reggel elmondom Yoonginak az igazat.

Az este folyamán semit sem aludtam. Csak az járt a fejemben, hogy bátyám nehogy valami olyat tegyen amit megbánna. Lassú léptekkel ballagtam Yoongi felé, aki a szobájában aludt. Bementem és egyből felébresztettem, bár tudtam hogy nem szereti ha valaki felkelti.

- Yoongi - suttogtam és elkeztem kicsit rázogatni, hogy felébredjen

- Mi van?- mondta majd morgott egyet

- Beszélnünk kell...- itt egy kicsit megálltam - Jungkookról- amint kimondtam nevét felült az ágyra

- Mit akarsz vele? - kérdezte morcosan

- Hazudtam - hajtottam le a fejem- Jungkook életben van

- Mi?- lepődött meg - Hogy mondhattad azt, hogy meghalt?- kezdett el kiabálni és felállt az ágyról

- Ő kérte. - emeltem fel hangom - Azt mondta nem akarja, hogy így lásd.

- Hol van most? - lépett hozzám közelebb - Hol van? - kiabált

- A Daegui korházban - mondtam és ráemeltem tekintetem - De ne menj oda, kérlek.- hiába kértem, mit sem törődve a szavaimmal lépett ki a szobából és az ajtó csapódása jelezte, hogy elment.