🎸Nagy Márk húga (bexi,szjg)🎸

🎶12.🎶

Szeptember 9. Szombat (sajnos  még mindig)

Az ajtón belépve megcsapott a csokis pite összetéveszthetetlen illata,amitől a gyomrom megkordult a torkom viszont fájdalmasan összeszorult.Milyen rég is volt,hogy ebben a kellemes illattal körüllengett házban jártam.
-Jól vagy?-merengésemből Cortez hangja ragadott ki,aki kérdő tekintettel figyelt.Válasz helyett csak megráztam a fejem és mélyet sóhajtottam.
-Héj -ragadta meg a karomat és magával szembe fordított.-Nem kell ez az egész ha nem akarod.A mekibe is elmehetünk beszélgetni-látott át rajtam azonnal ,aminek most kimondhatatlanul örültem.Mindig ez van.Valahogy mindig tudja,hogy éppen mire gondolok,ami néha rettentően zavaró ,de máskor (pont mint most) hihetetlenül megnyugtat a tudat,hogy nem kell semmit sem mondanom mert ő már egy rezdülésemből leveszi,hogy valami baj van.
-Nincs semmi baj csak....-akadtam meg egy pillanatra,de a biztató tekintetét látva és egy nagy levegő után végre kiböktem.-Feszélyez egy kicsit az,hogy hét éve nem beszéltem veled személyesen ,a nagyszüleidet pedig azóta sem láttam- hadartam el egy szuszra.Hisz legyek már hű a vallásomhoz.
-Ne aggódj,én itt leszek veled és amúgy is- nézett rám kedvesen.- a nagyszüleim imádnak most is.Nem lesz semmi baj-simított végig a karomon,majd biztatóan megszorította a kezem.És én hittem neki.Bárcsak ne tettem volna.

A nappaliból a következő pillanatban egy mosolygó,kedves tekintetű néni lépet ki.Cortez mamája.
Aki amint meglátott elkomorult és csodálkozva végigmért.Nos ezt meg is értettem.Akkoriban amikor sokat jártam át ,még aranyszőke hajam és vidámságtól csillogó sápadt zöld szemeim voltak.De az eltelt idő alatt megváltoztam.És elég rossz értelemben.A stílusom nem kicsit  módosult és a hajamat is feketére festettem,a szemeim meg mostanság csak könnyektől csillognak.Az életben nekem is csak a rossz jutott ki.És a komor gondolatok.Természetesen.

Nyomorúságom kielemezgetéséből egy torok köszörülés ragadott ki.Cortez nagyija érdeklődve figyelt és (gondolom) arra várt,hogy megszólaljak.
-Öhm...-príma kezdés.Oscart nekem.-Csókolom...-intettem bambán és legszívesebben haza rohantam volna.Ha a mögöttem álló fiú el nem torlaszolja a kijáratott.
-Szia mama!-lépett el mellettem Cortez és egy puszival köszöntötte az idős hölgyet.
-Sziasztok-mosolyodott el  újra és átnézve unokája válla felett rám pillantott.-Lüszi drágám eléggé...-kereste a szavakat ,de inkább megelőztem.
-Megváltoztam?-mosolygok rá szomorúan.Nem akartam,hogy e miatt elitéjjen,de ez az igazság.
-Én inkább azt  mondanám,hogy eléggé sovány lettél-nézett végig rajtam és nem tetszése jeléül megrázta a fejét.-Gyere csak főztem levest és van sok piténk is-ragadott karon és egy kedves mosollyal nyugtázta,hogy a pite említésére felcsillant a szemem.
A konyhában Cortez papája olvasott az asztal mellet ,de ahogy beléptünk felnézett.
-Ó...szia Lüszike-mosolygott rám kedvesen a kezdeti meghökkenését félre téve (bár ehez hozzájárulhatott az is,hogy a mellettem álló idős nő csúnyán nézett rá).És nem .Még most sem értem miért becézget.Bár igen kevés ember hív a nevemen,főleg a teljes nevemen.
-Jó estét-intek de a "bácsi" felesége egy kedves mozdulattal leültet egy székre és a konyhában kezd el ügyködni.Cortez kihúzza a mellettem levő széket és leül rá miközben rám nézve elmosolyodik.
-Na mondtam,hogy nem lesz semmi baj-suttogta és igaza volt.Legalábbis abban ,hogy addig nem volt baj.Haj de azután.

Egészen a vacsora végéig (ahww....csirkehúsleves volt.A kedvencem😍!!!) nem szólalt meg senki.Akkor még azt hittem ,hogy nem lehet annál kellemetlenebb ha nem beszélünk az este folyamán.Tévedtem.
-Lüszi drágám -kezdte Cortez mamája amint bekanalaztam az utolsó csepp levest is a tányéromról.-Ha szabad kérdeznem miért is festetted be a hajadat?-gondolom ez volt a legsemlegesebb kérdés amit feltudott tenni anélkül,hogy bárki megsértődne.Felvezetés céljából persze.
-Nekem így tetszik-vonok vállat és a szemem sarkából látom,ahogy Cortez éppen szugerálni próbálja a nagyiját.Nem sok sikerrel.
-Értem-bólintott úgy mint aki tényleg megérti.De a következő mondata elfoszlatta a téves látszatot.-És akkor gondolom ennek semmi köze ahoz ,hogy évekig nem is láttunk-mondja csak úgy mellékesen,de nekem ettől az egy mondattól meghűlt a vér az ereimben.Nem akarok erről beszélni soha az életben.
-Khm...-köszörültem meg a torkomat és próbáltam valami értelmes gondolatot kierőltetni a fejemből.-Az...az csak...egy másik dolog miatt volt-motyogom alig hallhatóan.Cortez mamája és a hátamögűl figyelő idős úr is érdeklődve figyeltek.-De...nem szeretnék most erről beszélni-suttogom és érzem ,hogy mindjárt felsírok.Hülye memória!Miért pont most jut eszembe minden? Az esőtől ázott csúszós út,a mentő autók szirénája és Lu....
-Héj -foglya meg valaki a karom és ránt ki a fojtogatóan rám nyomuló gondolatokból {eh...Ezt a szép fogalmazást😆....Igazából még én sem értem🤨} -Sss -suttog a fülembe nyugtatóan.-Nyugodj meg nincs semmi baj-simogatja a hajamat és ahogy felpillantok Cortez szomorú és sajnálkozó kék szemei köszönnek vissza rám.
-Ni...nincs semmi ...bajom-rázom a fejemet ,de még én is kihallom a hangomból az elfojtott sírást és bizonytalanságot.
-Gyere -fog karon és felvezet a lépcsőn.Csak egy pillanatra nézek vissza a vállam fölött ,de még elkapom az idős házaspár szomorúsággal,sajnálattal és bűntudattal vegyes tekintetét.