Tudsz szeretni? (STEREK)

11. FEJEZET

-Semmit.-Hátrálok meg majd kimegyek az ajtón. 

Sóhajtva ülök vissza Emilyékhez. Pontosan én sem tudom, hogy mi volt az előbb az a jelenet a mosdóba, de teljesen összezavarodtam tőle. 

-Derek merre van?-Kérdezi Emily mire rá nézek. Ő mosolyogva bámul rám, én meg csak bambán bámulom. 

-Mindjárt jön.-Felelem majd még gyorsan bekapom a maradék hamburgert és iszok rá egy kis Colát.  

-Akkor ha megérkezett indulhatunk is!-Mondja Scott miközben megtörli a száját. Jó újra látni a hülye fejét, még ha haragszom is rá mert Lydiával volt a bálon. Bár már sok mindent nem jelent nekem az a lány.-Egyébként én már tudom, hogy hogyan fogjuk elkapni Allisont.-Bármikor bármi volt Scott mindig jól eszelte ki a terveket és ezalatt a három nap alatt is hiányzott az észjárása.-Mivel van egy testvére egyszerűen megcsináljuk azt, hogy elraboljuk ugyanúgy mint ő minket. Ezután pedig csapdába kerítjük és kész is!-Nem is tudtam, hogy Allisonnak van testvére.-Ja és Stiles, borzasztóan köszönöm, vagyis köszönjük, hogy ennyi mindent megtettél értünk! Király vagy!-Elmosolyodom Scott szavain. Nekik jót tettem, de magamnak csak rosszat ezzel. Talán kár volt belemennem, hogy Derekkel megkeressük őket. 

Felnézek és megpillantom Dereket aki miután kilépett a mosdóból lehajtott fejjel sétál oda hozzánk. Leül Emily mellé és meg sem szólal, nem mintha bármit is mondania kéne. Már így is túl sokat mondott nekem bármiről is. 

-------------------------------------------------------------------------------------------------

A haza út, gondolom mondanom sem kell, hogy borzalmasan telt. Míg Emily és Scott végig beszélt mi Derekkel csöndben ültünk elől. Nem volt kedvem megszólalni, vagy jópofizni vele, mert tudom, hogy semmi sincsen rendben köztünk. Előszőr engem hozott haza, igazából senki meg sem kérdezte, hogy nem-e a akarok velük menni. Én vagyok az unalmas ember akiben semmi hasznuk sincsen már, ezért üljek otthon és csináljam az "emberes" dolgokat. Amint hazaértem elmondtam apámnak, hogy megvan Scott, de már nem is akartam hazudozni ezért mikor megkérdezte, hogy hol volt csak annyit mondtam, hogy nem tudom. Azóta már elindult Scott anyjához, hogy beszéljen vele és kikérdezze, hogy mi is történt, bár nem tudom, hogy Scott ott van-e egyáltalán. 

A szobámban fekszem az ágyon a hátamon és csak bámulom a falat. Pár órája már azon agyalok amit még egyszer Allison mondott... "Kérsz egy harapást?" Milyen jó lenne már közéjük tartozni! Így meg csak itthon fekszem egyedül arról álmodozva, hogy valaha is befogadnak maguk közé. 

Előveszem a zsebemből a telefonomat és megnyitom Derek üzeneteit. Valamiért elmosolyodom amikor meglátom azokat az üzeneteket amiket a klubban írtunk egymásnak. Amit én ott leműveltem, csak, hogy elvonjam a figyelmüket az őröknek szinte hihetetlen! 

Na mi újság? Hazaértetek? -Írom be, de szinte azonnal ki is törlöm. Hülyeség lenne neki ilyesmit küldeni! De mégis, amióta kiszálltam az autójából teljesen egyedül érzem magamat. Magamnak sem akarom bevallani, de kurvára hiányzik...

Megcsörren a telefonom, ezzel kiszakítva a gondolataimból. Scott nevét pillantom meg  a kijelzőn, gondolkodás nélkül felveszem. 

-Csá, na mi újság?-Szólok bele miközben felülök az ágyon. 

-Szia, most volt itt apád, hogy megkérdezze mi volt velem.-Feleli és a hangjából ítélve nincs semmi baj sem.  

-Na és mi volt?

-Hát azt kamuztam, hogy sok volt mostanában a rám nehezedő súly, iskola stb, ezért mentem el pár napra. Hát apád nehezen akarta elhinni, de végül addig bizonygattam míg be nem adta a derekát.-Hát igen, apámat nehéz meggyőzni bármiről is.-Szóval holnap már megyek is az iskolába onnan pedig rögtön Derekhez, hogy elkapjuk azt a ribancot.-Nyílván nem is kérdéses, hogy én Derekhez már nem megyek. Ez egy kimondatlan tény, hiszen az ember ne veszélyeztesse az életét. Legalábbis bármi volt Scott mindig ezt mondta nekem majd haza is küldött. 

-Rendben akkor holnap találkozunk!-Mondom majd bontom is a vonalat. Semmi kedvem elkezdeni értelmetlen témákról fecsegni. 

-------------------------------------------------------------------------------------------

-Szia, hogy vagy?-Kérdezem Scottól mikor odaérek hozzá. Befelé indulunk az iskolába. Este alig aludtam, így karikásak a szemeim és piszkosul fáradt vagyok. Egész este csak agyaltam minden szaron és nem jött álom a szememre. 

-Már jobban, sikerült aludnom, meg most már eszek is normálisan. Anyám alig akart ma elengedni, de szerencsére meggyőztem, hogy jó ha társaságban vagyok.-Feleli miközben beletúr a hajába. Még kicsit biceg, de alapjáraton nem látszik meg rajta, hogy eddig egy pincében üldögélt étlen szomjan. Bár lehet, hogy azért vizet kaptak ott, hogy ne haljanak meg. 

-Hát örülök, hogy újra itt vagy, hiányoztál!-Mondom őszintén egy mosoly kíséretében. 

-Te is nekem.-Belépünk az iskolába és rögtön a terembe indulunk ahol matek lesz. 

-És Emily-vel meg Adammel mi újság?-Kérdezem egy kis hallgatás után. Igazából most is valahogyan Derekre akarok kilyukadni, csak azért mégis csak hülyén jönne ki, ha rögtön felőle érdeklődnék. 

-Mindenki jól van.-Feleli majd kacsint egyet. Oké, ezt nem értem. Most vagy azért kacsintott mert rájött, hogy igazából Derek érdekel, vagy azért mert megártott neki a pincében töltött néhány nap. 

Mondjuk eddig bármi volt Emilyvel vagy Adammel az engem különösképpen nem érdekelt. Tehát Scott simán rájöhetett, hogy ők kicsit sem izgatnak.  

Csendben ülünk le a helyünkre. Most már csak várjuk, hogy megérkezzen a tanár és jöjjön egy újabb kínkeserves matek óra. 

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Semmi! Az ég világon semmi sem történt ma! Olyan kibaszott ürességet érzek már tegnap este óta mint még sosem. 

Mondja már meg valaki, hogy miért kellett beférkőznie a gondolataimba?

Legszívesebben visszatekerném az időt oda ahol közös hotelszobánk volt, és az éjszaka leple alatt összebújtunk... Csak mert a jelenben annyi maradt, hogy hozzábújjak a párnámhoz és úgy aludjak el, hogy rá gondolok.