Tudsz szeretni? (STEREK)

17. FEJEZET

A szívem pedig már darabokra tört.

Sose szerettem a reggeli kelést, na, de most egy kész rémálom volt kimásznom az ágyból! Komolyan, miért ver az isten? Nem elég, hogy apám egy seggfej, de még Derek sem tárgyal már velem. Hát mondhatom, gratulálok Stiles! 

Már nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek ezen az egészen, bár lehet jobb lenne nevetni rajta mert tényleg röhejes ami itt van. 

Gyorsan felöltözöm, ami egy sötét barna pólóból áll és hozzá egy fekete farmernadrágból, majd elmegyek a fürdőbe fogat mosni. 

A tükörbe nézve rendesen elborzadok magamtól, a sírástól kicsit fel van puffadva az arcom, a szemeim pedig ki vannak pirosodva, a hajamról pedig már ne is beszéljünk... 

-Stiles!-Hallom meg apám kiáltását mire kicsit összerezzenek.-Le tudnál jönni?-Vajon mit akarhat, megint a fejemhez vág minden szart? Villámsebességgel megmosom a fogam, a hajamat pedig kifésülöm, hogy azért álljon már valahogy. Na igen, így már mindjárt jobb a tükörbe nézni. 

Gyomorideggel megyek le az emeletről, mivel az előszobában nem látom apámat, így a konyhába indulok. 

Amint beérek meglátom amint az asztalnál ül és éppen a kávéját szürcsölgeti. 

-Leülnél légy szíves?-Kérdezi és a hangjából ítélve nem tűnik idegesnek. Leülök a mellette lévő székbe és csak bámulom az asztalterítőt. Nincs mit mondanom neki.-Nézd, én tegnap este sokat gondolkoztam, és el sem tudod képzelni, hogy mennyire sajnálom a tegnapi kiakadásomat...-Mondja, én pedig teljesen ledöbbenek a halottakon. Tényleg megbánta volna?-És tudom, hogy ez nem mentség, de tegnap a munkahelyemen összevesztem a  főnökömmel így már eleve ideges voltam. Te pedig a legrosszabbkor mondtad el azt ami nyomta a szívedet.-Rá emelem a tekintetemet az asztalról. Arcán őszinte megbánást látok, talán ez az első alkalom, hogy ennyire őszinte velem.-Szóval szeretném újra kezdeni, úgyhogy nagyon örülnék neki ha megbíznál bennem és elmondanád azt, hogy mit érzel. Nagyon szeretlek és nem akarlak elveszíteni.-Teszi még hozzá, nekem pedig egy halvány mosoly jelenik meg a szám sarkában. 

-Én is szeretlek.-Felelem mire elmosolyodik a szemében pedig egy könnycseppet vélek felfedezni. 

-Akkor újra kezdhetjük azt a tegnapi beszélgetést?-Kérdezi reménykedő arccal. Bárcsak tegnap lett volna velem ilyen, mikor a legnagyobb szükségem volt rá!

-Rendben, bízok benned, hiszen az apám vagy, és nem haragszom.-Felelem, neki pedig még szélesebb lesz a mosolya. 

-Akkor hát, ki az a srác?-Na igen, az már más tészta, hogy hogyan is fogom azt elmondani, hogy Derek jelenti nekem a világot... Ő egyszer találkozott vele és jól el is voltak, de nyilván akkor nem úgy mutattam be mint a barátomat. Bár Derek most nme éppen a barátom. 

-Nos, ígérd meg, hogy nem akadsz ki!-Figyelmeztetem előre. 

-Sosem akadnék már ki rád.-Feleli, óóó nem tudja ő még, hogy mit fogok mondani!

-Szóval, tudod egyszer még pár hónapja bemutattam neked Scott egyik barátját, Dereket.-Kezdem el magyarázni mire bólint egyet.-És hát...ő az...-Nyögöm ki egy kis hallagatás után. 

-Ő az a fiú?-Kérdezi nyugodtan a szemembe nézve.-Vagyis inkább férfi. 

-Hát igen, de nem pedofil!-Mondom neki gyorsan, nehogy megjelenjen nála mint egy rendőr, mert képes megtenni. Elneveti magát. 

-Jó, azt azért gondoltam. De azért nem túl idős hozzád?-Kérdi én pedig megrántom a vállamat. 

-Igazából ő gondolja azt, hogy fiatal vagyok hozzá, legalábbis ezt tapasztaltam.-Felelem lehajtott fejjel. 

-Fiam, nem gondoltam, hogy én egyszer valaha ezt mondom, de kövesd a szíved, nem számít, hogy fiút vagy lányt akarsz ahogy az sem, hogy mennyi idős, csak szeress. Ez a kulcsa mindennek.-El sem tudja képzelni, hogy milyen sokat jelentenek nekem most  a szavai. Az arcomon szinte észrevétlenül végigszalad pár könnycsepp.-Na gyere ide.-Mondja miközben feláll, én is felállok, ő pedig szorosan átölel.-Tudom, hogy most anyádra lenne szükséged, de én szeretnék ő helyette is segíteni neked. Nem vagy egyedül Stiles.-A vállán sírom ki magamat, a hangja nyugtató hatással van rám. 

-Annyira szeretem, pedig nem lenne szabad!-Mondom bőgve a vállába fúrva a fejemet. 

-De Stiles, szabad! Szabad szeretned!-Ez a mondat még jó pár percig a fülemben cseng. Szabad szeretnem.-Én melletted állok és többször nem szeretném azt megtudni, hogy nem mutatod ki az érzéseidet!-Mondja, én pedig elmosolyodom.-Na gyere induljunk, beviszlek a suliba. 

--------------------------------------------------------------

Miután apám kitett a kocsiból, (közben még vagy nyolcszor elmondta, hogy szeret és, hogy mennyire sajnálja, meg stb.) befelé indultam az első órámra. 

Belépek a terembe majd a padomhoz sétálok ahol már Scott ül. Lepattanok mellé. 

-Csá, mizu?-Kérdezem miközben kipakolom a táskámból a matek könyveimet meg egy tollat. 

-Hát semmi különös, és nálad mi újság?-Kérdezi vissza egy féloldalas mosoly társaságában. Istenem, ez már megint kezdi ezt az Emilys hülyeséget! 

-Nézd Scott, köztem és Emily között semmi sincsen. Csak azért mondtam, hogy van, hogy leszállj rólam.-Úgy tűnik valami igazság szérumot vettem be tegnap mert már nem akarok senkinek sem hazudni.

-Ezt nem igazán értem most.-Feleli teljesen értetlen fejjel.

-Majd megfogod érteni, ne aggódj.-Mondom és ebben a pillanatban be is csengetnek a tanár pedig belép a terembe.

Őszintén szólva egyáltalán nem tudok odafigyelni arra amit a tanár magyaráz mivel végig Derek jár a fejemben. Ha ő nem akar engem mert fiatal vagyok és nem mellékesen fiú akkor fogalmam sincsen, hogy mihez kezdjek. Nem félhetünk örökké a saját érzéseinktől! 

----------------------------------------------------------------

Miután letelt az összes órám, amibe jelzem majdnem beledöglöttem mire mindnek vége lett, mondtam Scottnak, hogy ma egyedül megyek haza, szeretném egy kicsit kiszellőztetni a fejemet. 

Amint kilépek az iskolából szorosan a nyomomban Scottal megpillantom a már oly ismerős kocsit aminek az oldalának Derek van nekidőlve. Ahogy meglátom a szívem vadul elkezd verni a gyomrom pedig görcsbe rándul. A fasznak van rám ilyen hatással! 

-Hát ez meg mit keres itt?-Kérdezi Scott felvont szemöldökkel. Nem is tudok nagyon rá figyelni, csak odasétálok Derekhez. 

-Stiles, azért jöttem, hogy elmondjam mekkora hülye is voltam...-Úgy látszik ma mindenki megbánt mindent. Bárcsak tegnap bánták volna meg mielőtt kimondják.-Nme tudom, hogy miért félek. Talán mert eddig egyedül voltam és igazából nme is tudom milyen mikor valaki szeret...-Halkan beszél, de én még így is hallom minden szavát. 

-Apám tudja mert én elmondtam neki és kicsit nehezen, de felfogta. Szóval nem lehetetlen Derek.-Mondom miközben gyengéden megfogom a karját. Érzem a pillantásokat rajtunk, de  most a legkevésbé sem érdekelnek mások.-Tudnál szeretni?-Kérdezem kissé remegő hangon. 

-Én semmit sem tudnék annál jobban mint, hogy téged szeresselek. És tudom, hogy ez most rohadt nyálasan hangzott, de ez az igazság.-Feleli, én pedig elnevetem magamat. Két kezébe fogja az arcomat és megteszi azt amit még álmodni sem mernék. Megcsókol az egész iskola előtt.