Csak egy hívás -1-

♦13. Rész♦

-Mi történt? - néztem Samre nagyon rosszat sejtve. Sam felmutatta a mutatóujját, jelezve, hogy szüksége van egy két percre, amíg kifújja magát, majd belekezdett.

-Hú bazz de régen futottam ennyit. - lihegett. Nos figyelembe véve, hogy biztosan nem volt kint mivel a cipője patyolat tiszta volt nagyjából, az ajtótól indulva fel a lépcsőn és onnan egyenesen idáig olyan harminc métert futhatott. Az azért valljuk be, hogy még nagy intenzitással sem túl megerőltető.

-Szóval? - tereltem vissza a témát. Van egy olyan érzésem, hogy Sam elkezdte volna mesélni, hogy régebben mennyit futott, és hogy teljesen kiesett a gyakorlatból meg persze, hogy akkor mostantól minden nap futni fog. Ez persze csak formaság lett volna. Az emberek nagy része sok mindent megfogad. Evidens, hogy ezeket a fogadalmakat általában nem tartják be, de azért milyen jól hangzik már egy egy ígéret. Főleg ha azzal örömet okozunk. Arra viszont senki nem gondol, hogy ha nem tartják be akkor bizony fájdalmat tudunk eredményezni a másiknak. Ez az az oldal amit senki nem említ.

-Tehát - vett egy utolsó nagy levegő, majd fokozatosan kifújta - Az van, hogy itt vannak anyádék. Mellesleg még Charlie szülei is itt vannak. És bár személy szerint nagyon élvezném, ha a két anyuka egymásnak esne és akár letépnék egymásról a ruhát - kalandozott el a menedzser - de figyelembe véve, hogy Charshoz és hozzád köze van az egésznek, lehet, hogy közbe kéne avatkozni.

Ez mondjuk egy nem rossz ötlet. A döbbenettől, mozdulni sem tudtam. Hogy kerülnek ide a szüleim? Bizonyára összehangolták a telefonomat a sajátjaikkal, és miután leráztam a szüleimet (nem egyszer) meg akartak keresni. Valószínűleg, hogy lássák, hogy élek-e egyáltalán. Miután magamhoz tértem, Sammel rohantunk le a lépcsőn, hogy megkeressük őket. Amúgy nem volt nehéz miután a nappaliban ordítoztak egymással. Ez egy jó kapcsolat kezdete. Pff. A látvány sokkal rosszabb volt mint azt hallásból leszűrtem. Apu és Mr. Puth a kanapén ültek, és figyelték a történéseket. Ők egész jól megvoltak egymással amint azt látni is lehetett. Anyu pedig a szoba közepén állt, csurom vizesen (valószínűleg leöntötték) és Mrs. Puthal kiabált. Ennek tetejébe jelen volt a húgom is Kate, aki szintén Charlie anyukájával ordított. Családi idill. Talán ezzel a mondattal jellemezném. Egyébként Charlie is itt volt. Úgyszintén Mrs. Puthal veszekedett. Észrevételeim szerint a fiúnak különösen felhős a kapcsolata az anyukájával. Mellesleg megjegyezném, hogy rólam szólt a vita.

-Khm. - köhintettem egyet, hátha feltűnik valakinek, hogy amúgy itt vagyok. Senki sem figyelt. Megpróbáltam még erőteljesebben köhinteni, de arra sem reagált senki. Na jó. Utoljára megpróbálom még erélyesebben. Ennek a "köhintésnek" az lett a következménye, hogy elkezdtem köhögni mivel közben félrenyeltem, de legalább a fuldoklásomat észrevették. Meg kell fulladnom ahhoz, hogy figyeljenek rám? Mesés.

-Ashi! - köszöntött apu elsőként.

-Sziasztok! Mit kerestek itt? - kérdeztem döbbenten, nézve őket.

-Téged Ash! - válaszolta Kate.

-Csak a bajt keresik. - mondta Mrs. Puth. Mondjuk kibírtam volna egy ilyen beszólás nélkül.

-Köszönjük Debra, ezzel most életeket mentett. - szúrta le anyu szinte azonnal Charlie anyukáját.

-Anya szerintem ezt az egészet, bár fogalmam sincs hogy mit halkabban is meg lehetne beszélni. Mrs. Puth bizonyára kerülné a konfliktust. - próbáltam csitítani őket, de egyszerűen feleslegesnek éreztem magam. Tudtam nagyon jól, hogy milyen Chars anyukája.

-Ash nyugi, minden rendben. Csak éppen anyámnak elszabadultak az indulatai - karolta át a fiú a derekamat, miközben szúrós szemmel méregette Debra-t - amúgy is, már éppen indultak. Ugye anya?

-Természetesen. Csak hogy tudja Elizabeth, amikor úgy döntött, hogy megszüli őt - mutatott rám Mrs. Puth - élete legrosszabb döntését hozta meg. - Aú. Ez fájt. Hitetlenkedve néztem Charlie anyukáját. Ez borzalmasan rosszul esett. Láttam anyán, hogy ezt nem fogja szó nélkül hagyni.

-Fogalma sincs arról, hogy Ashlee mennyire csodálatos lány. Ha valamit, akkor őt biztosan soha nem fogom megbánni. Maga pedig... - kezdte anya, de tudtam, hogy közbe kell szólnom, mert még valami olyat mondana, amit mindenképpen bánna.

-Takarodjon innen. - szóltam oda neki hűvösen.

-Te küldesz el a saját portámról? - szökött fel a nő szemöldöke az egekbe.

-Valamit elfelejtesz anya. A ház az én nevemen van, én fizetek mindent, én vettem tehát az enyém. Ja, és csak, hogy tudd. Az előbbi beszólásoddal nem csak Ashleet és Mrs. Banks-et bántottad meg. Hanem engem is. Komolyan, milyen anya vagy te? Ide jöttél balhézni mert neked nem tetszik a barátnőm? Miután anya vagy, az lenne a minimum, hogy rábólintasz, bárkit is választok. Ashlee-re egy rossz szavad nem lehet. Komolyan, mire jó ez a cirkusz? Fáj, hogy boldog vagyok? Akkor sajnálom. De én őt választom, akkor is, ha neked ez nem tetszik. Nem fogok egy rühes modellel járni, mert neked ő felel meg. Nem érdekel, hogy mit gondolsz. Végre találtam egy lányt, aki nem a híres Charliet szereti, hanem az igazi valómat. Kösz, hogy beugrottál közölni, hogy neked nem tetszik a választásom. Kösz, hogy megmondtad, nekem, Ashlee-nek, Mrs.- és Mr. Banks-nek. Most már mehetsz. Remélem boldog leszel. - mondta Charlie, majd felsietett az emeletre, gondolom a szobájába.

Körbenéztem, és mindenki arcán szomorúságot láttam. Szégyellték magukat. Volt is miért. Megráztam a fejem, majd felsiettem Charlie után a szobájába. Benyitottam. Charlie az ágyán feküdt hanyatt. Nem nézett rám, mert pontosan tudta, hogy én vagyok az. Ki más?

Emlékszem, még amikor nem ismertem Charliet és a szüleit, irigyeltem az életét. Olyan tökéletesnek tűnt. Mint akiknek semmi gondjuk. Pedig most, hogy ismerem, rájöttem, hogy az én életem sokkal tökéletesebb. Ezt most nem önteltségből mondom. Ahogy látom, Charlie-nak sosem volt jó a kapcsolata az anyukájával. Mióta felfedezték, egy merő rohanás az élete. Amit egy külső szemlélő lát belőle, az egészen más. Nem látják, hogy valóban mennyit kell dolgoznia, és hajtania azért, hogy fent maradjon. Nincs ideje még a családjára sem. Ha választanom kéne, hogy ez az élet, vagy a megszokott, unalmas hétköznapok, az unalmas életet választanám. Gondolkodás nélkül.

-Charlie, nem fogok közhelyeket mondani. - mondtam azonnal, mert valóban nem tartottam lényegesnek, hogy bármi sablonos szöveggel nyugtassam. - Szeretlek.

-Én is szeretlek Ashlee. - mélyen a szemembe nézett, majd lehúzott az ágyára, és megcsókolt.

Aznap este Charlienál aludtam, és jobb volt bárminél. Nem gondoltunk arra, hogy mi vár minket holnap ha felkelünk, egyszerűen csak a mának éltünk. És akkor ott igazán boldog voltam.

/Sziasztok! 😊 Ismét egy résszel jöttem nektek. Remélem, hogy tetszeni fog, ha így van, jelezzétek felém commentben vagy vote formában. 💛 Ha van kedvetek, nézzetek meg egy másik munkámat, tegnap kezdtem el. Yellow heart - Message. Jó olvasást, és szép napot💛/