➊. Szerelemben és a kémszakmában mindent szabad|✓

>6.rész<

Szabadon és felpezsdülten léptem ki a suli kapuján..eltudom a frissen szabadult rabok életérzését képzelni ilyenkor.

Laila elköszönt tőlem ugyanis az anyukájával mennek vásárolni. Még néztem a beszálló barátnőmet aki aztán idétlenül mutogatni kezdett, amit nem értettem. Megperdültem a tengelyem körül, hogy akkor én most haza megyek, de erőből neki csapódtam egy izmos melkhasnak.

Lassan felnéztem az idegenre. Johnson volt az, aki egy édes mosollyal nézett le rám sűrű pillái alól.

-Szia.-motyogtam.

-Hello.-köszönt vissza.

-Öhm..bocs, hogy neked mentem..-vörösödtem el kissé. Ami engem is meglepett, mert nagyon nem kellett volna ezt a reakciót kiváltania belőlem.

-Alice..bocs a maiért. Jóvá akarom tenni.-nézett mélyen a szemembe, amitől a nem létező lepkéim egy rajként indultak útnak a hasamban.

-Mivel?-pillantottam rá kérdőn, és összefontam a karjaim magam előtt.

-Szabad?-bökött az ujjával a táskámra. Vonakodva bár de odaadtam neki, csak nem fut el vele. Elvette és elindult a parkoló irányába.-Na mi lesz? Ott maradsz?-kiáltott át a válla felett, mivel én még mindig ott álltam.

Megálltunk egy piros sportkocsi előtt Johnson pedig kotorászva a zsebében elővette a kulcsot és kinyitotta. Bedobta a táskám a csomagtartóba és odalépve mellém kinyitotta az ajtót, majd miután beültem be is zárta aztán átkocogott a saját térfelére.

-Szép kocsi.-jegyeztem meg csak úgy mellékesen.

-Kösz, a kis életem értelme.-röhögött fel.

-Nos..és hova megyünk?-pillantottam rá kérdően.

-Gondoltam megmutatom a város nevezetesebb részeit.-indította el az autót.-Vagy már láttad?-pillantott rám amikor kikanyarodott a parkolóból.

-Nem, még nem.-válaszoltam, vagyis jobban mondva hazudtam. Már kis korom óta itt élek, Torontóban. Jobban ismerem, mint a tenyerem. De ugyebár most Alice vagyok és nem Tanyia.

-Szuper.-mosolyodott el.-Nem baj?-pillantott rám, amikor benyomta a rádiót, nemlegesen megráztam a fejem.

Első megállónk a Queen Street volt. Nem szálltunk ki az autóból, mert így is mindent tökéletesen láttunk. De megegyeztünk abban, hogy valamikor még visszajövünk ide.

Következőnek a Grafiti Alley-t néztük meg. Ahol viszont már nem a kocsiból szemléltük az elén táruló képet. Lassan sétáltunk egymás mellett.

-Wow, ezek nem semmik!-ámultam, én ezen a helyen miért nem jártam még?!

-Jaja.-bólogatott.-Nézd ezt én csináltam!-ragadta meg a kezem, amitől kirázott a hideg. Mikor feleszméltem már egy hatalmas kép rajzolódott ki előttem. Valami hihetlen szépséggel.

-Johnson. Te valami iszonyat nagy tehetség vagy! Ezt miért nem csillogtatod meg az iskolában is?-néztem rá csillogó szemekkel.

-Áh, azért ne essünk túlzásokba. Maradjunk annyiban, hogy itt el graffitizgetek de erről senki nem tud. Csak te, meg a bátyám.-nézett mélyen a szemembe. Hű.

-Jól van értettem.-biccentettem, hogy vettem az adást.

-Na viszont, menjünk vissza a kocsihoz, mert még közel sem ért véget a délutánunk.-indult ki a kis utcából.

Az utolsó megállónk a Woodbine beach volt. A fiú leállította a motort és kiszállt, én is így tettem.

-Kis városunk kedvenc helye.-mutatott a strandra.-Jössz?-nézett rám.