-"..Tanyia el kell érned, hogy Johnson barátnője legyél. Így tudunk a legjobban információkhoz jutni. Mostantól a neved Alice. A karaktered ugyanolyan, mint a valóéleti csak kicsit visszahúzódóbb lány, aki oda van a fiúért. Sok sikert."-Ss. Szemöldö...
Ma Lailával mentem suliba, mivel Johnson nem elérhető..vagyis tegnap azt mondta reggel nem tud elvinni. Aggódtam. Biztos a munkában van valami.
Ámbár a kapcsolatunk a legszebb napokat éli, imádok vele lenni és úgy érzem, hogy ez kölcsönös. Rájöttem, hogy engem már nem érdekel az a hülye megbízatás..én nem akarom kihasználni. Persze így is matt helyzetben vagyok. Nem mondhatom el neki.
-Ne aggódj! Biztos minden rendben vele!-simította meg a karomat barátnőm.
-Remélem.-húztam félmosolyra a számat és visszatettem a telefonomat a zsebembe, mivel már vagy ezer üzenetet írtam neki, hogy hol van.
-Jaj, ne.-sütötte le a szemét amikor bekanyarodtunk a folyosón. Oda kaptam a fejem. Nathan állt ott, meg a béna haverjai.
-Nem mer bántani. Nyugi.-most rajtam volt a sor, hogy nyugtassam.
-Ide nézzetek srácok! Itt van ez a kis ribanc meg az őrült barátnője!-mondta megemelt hangerőn.
-Nathan, én a helyedben befognám.-szóltam oda flegmán. Ha ő így, én úgy.-Úgy tűnik nem volt elég a múltkori gyomorszájon rúgás...szeretnél esetleg az orrodra is nyomot?-léptem közelebb felé, mire ő ösztönből hátrálni kezdett. Gúnyosan elmosolyodtam.-Látod, erről beszéltem.-azzal fogtam és ott hagytam. Amíg nem muszáj nem verem meg újra...pedig sose bánnám meg.
A nap ezt a kis apróságot kivéve egész nyugisan telt. A tanórák hamar elrepültek. Ebédnél megbeszéltük a hétvégi verseny stratégiánkat, illetve a maradék két edzést. A nap végén leharcoltan léptem ki és búcsúztam el barátnőmtől aki sejtelmesen meglökte a kezem egy irányba nézve. Követtem a pillantását és ekkor megláttam Johnsont a piros sportkocsinak dőlve.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-Szia!-suttogtam a melkhasába amikor odaértem és megölelt.
-Szia, Alice!-köszönt vissza és nyomott egy puszit a hajamra.
-Hol voltál egésznap?-pillantottam fel rá, de ő elkapta a tekintetét.-Johnson..-suttogtam.
-Semmi, nem lényeges. Volt egy kis balhé otthon.-meredt a semmibe és beletúrt a hajába. Ekkor megpillantottam sebes, itt ott véres kezét. Elszörnyedtem.
-Johnson..-kezdtem újra, de megakadtam. Megfogtam kezeit és puszit nyomtam a sebekre.-Mi történt veled? Verekedtél?-néztem tágranyílt szemekkel.
-Nem én..-kezdte, de ő is megakadt. Láttam az arcán, hogy vívódik, elmondja vagy ne?-Alice...ez bonyolult. Lehetetlen elmagyarázni mi történt.-hajtotta le a fejét.
-Semmi sem lehetetlen. Az ember vagy elmondja vagy nem. Ilyen egyszerű. Bár nem értem, ennyit miért nem tudsz elmondani nekem. A barátnőd vagyok!-csattantam fel, talán kissé túlzottan. Hiszen nagyon jól tudtam mi történik vele, velük. Az infó nélkül is meglettem volna..de egy belső ösztön hajtotta ezt.
