Hol vagy?

Véletlenek

Valamikor régen, amikor még kicsi voltam, és minden olyan tökéletes volt, amikor még azt hittem, azért élünk, hogy boldogok legyünk...
Megszakadt a szívem, amikor az első szomorú emlékem megtörtént.
Nem tudom, miért sértődtem meg arra a fiúra, akivel szerelmesek voltunk, persze csak idézőjelesen. De akkor sem, mert boldogok voltunk, s csak ez számított. Talán azért, mert nem hozott csokit a szülinapomra, de akár azért is, mert nem tartotta meg, amit ígért. Nem tudom, nem emlékszem már. Csak a szomorúság maradt meg, és, hogy mennyire összetört. Csak sírtam. A szobámban, egyedül. Akkor a mamám benyitott, és elmesélte, hogy hogyan találkoztak a papával. Egy vonaton, Budapest felé...

Itt kezdődik az én történetem. Tíz évvel később, a pályaudvaron. Fekete ballonkabátban, alatta fehér szoknyában álldogáltam az esőről nedves betonon. Szőke hajam göndör fürtökben hullott esőcseppekkel gyöngyözve rá. Magassarkú csizmám sarka néha koppant egyet a pályaudvar ázott talaján, amikor lábammal léptem egyet hol előre, hol hátra. Kezemben fekete táskát szorongattam, amit néha átvettem a másikba, vagy a vállamra akasztottam, levezetve vele a várakozás feszültségeit. Utálok várni. Az egyik dolog, amit leginkább nem bírok elviselni, az a várás. A szüntelen semmit tevés. Már megint késik a vonat. Komolyan, ezekkel csak a baj van, de állandóan. Csak pöfögnek és füstölnek, koszosak, és még sietni sem tudnak. Nem, nem vagyok ideges, már ilyen kora reggel.

Gondoltam, visszamegyek az állomás épületébe, a menetrend táblájához, megnézni, hány percet késik már megint ez a szutyok. Az aluljáró szinte teljesen üres volt, a lámpa pedig villogva adott némi -szüneteket tartósan tartó- világosságot. Utáltam ezt az esős időt is.

Késő vonat, szakadó eső, kell ennél több egy rossz naphoz?

Annyi vigasztalt, hogy moziba megyek a barátnőmmel. De ha sokat késik ez a vonat, még az is lehet, hogy elmarad. Amint felértem a fehér lépcsőkön, a táblára néztem. Pontosan húsz hosszú perc volt jelezve, hogy késik. Úgy döntöttem, nem megyek vissza a taknyos aluljáróban a taknyos és hideg megállóba, megfagyva állni, hanem itt leülök a -fűtött- váróteremben és előveszem a könyvemet, amit magammal hoztam.

Vagyis, elővettem volna, csak.

Akárhogy túrkáltam a táskámban, nem akadt a kezembe. A szememmel is a keresésére indultam a táska sötétjébe hunyorogva, de nem is láttam sehol. Egy sóhaj kiséretében felálltam a székről és kimentem a váróteremből. Nem mintha sokan lettek volna, csupán két idős férfi üldögélt, halkan beszélgetve a terem sarkában, de illedelmesen elköszöntem, és gondosan bezártam az üvegajtót magam után, hogy az a kevéske meleg is bent maradjon. Szerencsém volt, hogy a pályaudvar épületében nemrég nyílt egy könyvesbolt. Bár nem terveztem, hogy veszek is könyvet, csak nézelődni mentem be, amíg megérkezik a vonat. A húsz perces késésével. Egyből a romantikus könyvek felé vettem az irányt. Hiába, a mai kor abban alkot a legtöbbet. A klasszikus volt még mellette, és a verseskötetek polcai. Mivel egyik polcon sem találtam olyat, amire első ránézésre megmondom, hogy ezt meg kell vennem és hogy ez a kedvencem lesz, a romantikusaktól el is oldalaztam hamar. A klasszikusok felét már olvastam, ahogy a könyvek gerinceiről olvastam a címeket a fejemet oldalra döntve. C. S. Lewis egyik könyvét, a Narnia krónikáinak első részét vettem le a kezembe, és átfutottam a hátulján írt szöveget. Hallottam róla már párszor, hogy az angol kiadás milyen jó, aki olvasta, szerette. De sajnos még nem volt alkalmam megvenni és elolvasni. Magyar fordításra vártam, de mivel nagyon jó tanuló voltam, és sok szabadidőm is sok volt, megtanultam egy nyelvkönyvből angolul, ezért most boldogan megvehettem az angol példányt, ha a fordítás ennyit késik. A karórámat kitapogatva a kigombolt kabátom alól ellenőriztem, hogy mennyi az idő, de volt még tíz percem, és ki tudja, mennyit késik még pluszban a vonatom. Így hát odaléptem a versekhez is. Radnóti Miklós volt a kedvenc költőm, és József Attila, persze, hogy először az ő köteteiket keresem ki a szememmel. Amikor megláttam Radnóti új verseskötetét, az Erőltett menetet, azonnal odaléptem és lekaptam a polcról. Vagyis, lekaptam volna.