Hol vagy?

Tündérmese

Miután a mama elmondta, hogyan találkoztak a papával, egy kicsit felcsillant a szemeben, hogy tényleg létezhetnek még tündérmesék. Mert az ő történetük is az volt.

Most mintha a saját tündérmesém is elkezdődött volna...

Reggel a felkelő nap sugarai ébresztettek a korai órákban. Reggel 6-7 között lehetett az idő, mivel a lakásban senki nem volt még ébren. Ezért inkább én is a másik oldalamra fordultam és lehunytam a szemeimet. De nem tudtam aludni. Egyrészt, ha süt a nap, vagy már egy kis világosság is beszűrődik a szobába, képtelen vagyok aludni, annyira zavar.

Az alvás helyett pedig találtam témát magamnak. Tamás. Valahogyan, nem tudtam hová tenni ezt a találkát. Egy pesti fiúval találkoztam, akivel elloptam egy könyvet, egy vonaton utaztunk, majd egymás mellett ültünk egy moziban, egy olyan filmen, amire eszem ágában sem lett volna elmenni, ha akár a címét is tudom. Aztán pedig megcsókolt és megbeszéltük, hogy ma, 3 órakor cukrászdába megyünk.

Persze, hogy az egész napomat befolyásolta ez. A nagynéniméknek, akiknél lakok, csak annyit mondtam, hogy egyik barátnőmmel elmegyek várost nézni. Nem akartam, hogy ismerjék az igazságot. Akkor akár anyáéknak is elmondják, és akkor rögtön jön a piszkálódás, nyomozgatás, miért ez a fiú, nem is ismertük, ilyenek.

Ez pedig átmenetileg fedezett is az izgulásom miatt.

A reggelit gyorsan lezavartam, egy tál müzlit. Nagyon fura ez a gabonapehely, egy amerikai, vagy angol találmány, már nem tudom. De még sose ettem ilyet. Már az első nap reggelén elkápráztat ez a Budapest. Mondjuk elég fura gyümölcsös kemény gabonadarából összerakott gombócokat tejjel enni, de az íze mindent felülmúlt.

Reggeli után pedig elvonultam az én kis szobácskámba, és elkezdtem pakolgatni a szekrényemben, a táskáimban, a polcokon. A tankönyveim még sehol sem voltak, füzetekből is csak pár volt még, majd most terveztem ebben a pár nappal felkészülni az írószerekkel, de ahogy magamat ismerem, az évnyitó előtt fogom az első két tollat megvenni, ami a kezembe kerül.

Még el-el foglaltam magamat, pakolgattam a dobozokból, vagy teljesen átrendeztem ruhásszekrényemet, de az ebéd után már nem bírtam magammal. Háromszor megnéztem, hogy a kiválasztott ruhám tökéletes lesz-e, de még negyedszerre is eldöntöttem, hogy igen, ez lesz az, amiben megyek, mielőtt felvettem volna. Egy piros, -vagy inkább bordó, harang alakú szoknyát és fehér-bézs közötti színű inget választottam ki.  A tegnapi esős, hűvös idő helyébe mára verőfényes napsütés érkezett az égre felénk. Nem is kellett a mai délutánra nagyon öltözni. Én pedig boldogan azon kalandoztam el a gondolataimban, Tamás miben fog megjelenni. Addig pedig egy kis válltáskába bepakoltam a pénztárcámat, zsebkendőt, nélkülözhetetlen apró dolgokat. Miután a vállamra akasztottam, derült mosolyra húztam a számat a tükör előtt, és a karórámra pillantva megállapítottam, hogy ideje indulnom. Az újdonsült kis kulcsocskámat a zárban elfordítva kinyitottam az ajtót. Elköszöntem a rokonaimtól és leszaladtam a lépcsőfokokon. Szinte futottam. Hajtott a vágy, hogy végre újra találkozhassunk. Pedig nem is olyan rég váltunk el egymástól, mégis évmilliókig tartott. Amint becsukódott mögöttem a magas ház ajtaja, a napsugarak őrült erőséggel sütöttek a szemembe. Hunyorogva lépkedtem a közelben lévő vasútállomás felé. Amikor kirajzolódott egy alak és felismertem benne a barátomat, ismét felgyorsultak lépteim. Egyenesen a nyakába szaladtam, ő pedig felkapott. A levegőbe emelve ismét közel hajoltunk egymáshoz. Az orrunk szinte összütközött volna, ha nem hajtom oldalra egy kicsit a fejem. Éreztem a lehelletét a nyakamon, a meleg levegőt, ahogyan kifújja. Mégsem tettünk semmi egyebet, csak néztünk egymás szemébe. Lábujjhegyre eresztett, de még mindig közel ölelt magához a derekamnál körémkulcsolva kezeit. A fejemet ráhajtottam a mellkasára, és csak azt kívántam, bárcsak örökre így maradhatnánk, amíg világ a világ. Egymás karjaiban, összeölelkezve.