Mardekár Szörnyetege

Első órák

Egyszer csak sikítást hallottam. Aztán káromkodást. Kimentem a szobából. És sirva fakadtam... a nevetéstől.

A csiga lépcső ami a lányok szobáihoz vezet fel, az most csúzdává alakult.
Eddie megpróbált feljönni. És mivel fiú... Mindenki mosolygott rajta. Csak én nevettem eszeveszettül.
- Ha befejezted... akár jöhetsz is. - mosolygott
- Oké.
Ahh ez a mosoly. Nem tudom tud e más ilyen őszintén vigyorogni.

Elmentünk ebédelni. Chonak elmondtam, hogy én vagyok az új örző. Nagyon örült neki. Azt is elmondta, hogy fogó akar lenni. És idén jelentkezni fog, de ez egyenlőre titok... nem akar leégni (?), ha mégsem veszik be.

Kimentünk a a nagy teremből.
- Hova megyünk? -kérdeztem Eddiet aki evés után kihívott.
- Ki, egy kicsit sétálunk.
- Oké, mert mi szoktunk sétálni... - ezen ő is vigyorgott. Vajon mit szeretne?
- Egyszer mindent el kell kezdeni. Viszont mesélj! Hol is voltál 3 és fél óráig?
- Tényleg, bevettek a Kviddics csapatba. Őrző lettem.
- Hú... vajon kinek a jóvoltából?
- Hát nem is tudom... Gondolom te sem!
- Nem, én sem tudom. Most mit csináljunk? Ez kész rejtély!
- Na ja. - aztán egymásra néztünk. Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Olyan abszurd volt ez az egész: éppen megyünk 'sétálni' , engem be vettek a kviddics csapatba, ő meg megpróbált feljönni a lányokhoz... sikertelenül.

Kiértünk a szabadba. Kint friss volt a levegő, még nyári. Leültünk egy fa árnyékába.
- Akkor holnap...
- Első órában mágia történet a griffendéllel.
- Jah , szuper lesz. Mi megpróbálunk figyelni... ők meg jobb esetben alszanak egy jót. - mivel most nem akartam a Griffendélről és szokásairól beszélni, megpróbáltam elterelni a témát, másra.
- De komolyan! Köszi, hogy bebuliztál a csapatba.
- Ugyan már, semmi közöm nem volt hozzá.
- Viccelsz? Te vagy az egyik terelő! Sokat számít a véleményed!
- Ja... Bár új fogó még mindig kell.
- De megoldjuk! - ránéztem az órámra, csak hogy ne vörösödjek el a titkolózás miatt. Megint témát váltottam.
- De mesélj! Mi volt veled a nyáron?
- A nyáron! ? Semmi. Ültem a szobámban. Elolvastam a kötelezőket, megcsináltam a házi feladatokat. Untam az életem. Miért, te?
- Én megtanultam nagyjából főzni. - itt kiemeltem - nagyjából. Ugyanúgy elolvastam a kötelezőket, megírtam a házikat és folyamatosan leveleztem Izzyvel. Meg elolvastam pár könyvet keftelésből. És sokat sportoltam.

Leginkább kosárlabda és labdasportok, mert ugyebár őrző akartam lenni. Ahhoz pedig el kell tudjam kapni a labdát. Bár mondjuk levegőben még így is más, meg seprűn ülve... de legalább egy kicsit jobban megy. Na meg persze próbáltam kerülni Danielt.

- Ja ja, egyetértek. De biztos vagyok benne hogy tökéletesen bele fogsz rázódni. Mindenkit le fogunk söpörni a pályáról. - ezen nevetnem kellett, Eddie nem normális.

A nagy dumcsizás után felmentünk a helyiségbe! , körbenéztem, hogy változtake a könyvek. Vannake ujjak? Egy-kettőt találtam, de nem sokat.
Nanette beinvitált a szobánk ba.

A szobában kék, bronz csíkos szőnyegek vannak.
A takarók, lepedők és a párna huzat bronz színű. Az ágy függöny pedig kék.
A szoba hatszög alakú és az egyik ágy kétemeletes. Az Cho és Mariettáé. Az egyik oldalban van az ajtó. Vele szemben az egy szem ablak. Az ablak magasan van, így alatt elfér két kisszekrény. Ahogy belépünk jobb kéz felől van Nanette ágya. Mellette az ablakhoz közel az enyém. Balkéz felől van a két emeletes ágy. Alul Cho, felül Marietta. Mellettük Izzy, szintén az ablak mellett, velem szemben.
Lefeküdtem az ágyamba.
Hallgattam ahogy Marietta és Nanette valamilyen Hugrabugos fiú ról beszélnek aki 'ilyen-olyan cuki' volt ma velük. És jej. Izzy érdeklődve hallgatta, viszont Cho együtt érzett velem.
A vacsoráig még húsz perc volt. Ez allatt rájöttem, hogy már nem annyira várom a holnapot... újra tanulás... sokszor tényleg csak az tartja bennem a lelket, hogy itt van egy csomó ember aki ugyanazt érzi mint én, Ha ők képesek rá, tűrik a nyomást akkor én is! Hiszen vagyok olyan jó... azthiszem...