1.

65 6 1
                                    

Egy átlagos napnak indult minden.Kora reggel fülsüketítő órám ébresztett.Miután nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból,elindultam lefele a lépcsőn. Úgy éreztem magam mint egy másnapos, aki hat pofont kapott köszönés képpen.Megreggeliztem szokásos kedvencem majd elindultam a buszhoz.Ezt nem hiszem el-:gondoltam magamban. Már megint lekéstem a buszt.Mivel nem volt messze a suli, elindultam gyalog. Beértem az első órára, ami a kémia volt. Kísérleteztünk és, hát nem is én lennék, felborítottam a gyertyát és meggyújtottam a benzinnel teli kémcsövet.Megint az igazgatóiban találtam magam délután. Az igazgató lesújtó arckifejezéssel nézett rám és nevelő anyámra.Hosszas beszélgetés ls veszekedés után elmehettünk. Mikor kiléptünk iskolám ajtaján nevelőanyám kifakadt.
-Én megértem hogy nincsenek barátaid és szerencsétlen vagy,de ez így nem mehet tovább.(xD szerencsétlen)Tekintve hogy két nap múlva vége az iskolának,elküldelek nagymamádhoz a farmra és egész nyáron ott leszel nála:-mondta feldúlt hangon.Mit is mondhattam volna erre,csak ártarlan fejjel bólogattam.Sajnos letelt a két nap és eljött az idő, hogy belépjek az ismeretlenbe. Reggel indult a vonatom Clearland-be ahol élt az állitólagos nagymamám,hozzá teszem még soha nem találkoztam vele.A pályaudvar még üres volt, egy árva lelket sem lehetett látni.Megérkezett a vonat,felszálltam és elindultam ilyesztőnek tűnő utamra.Clearland állomásán egy sofőr  várt engem,nem volt nehéz felismerni hisz ott állt a peronon egy Clarie feliratú táblával a kezében.
F o j t a t j u k.....

A CsodaWhere stories live. Discover now