1944 január, Zakopane
A nővéremmel és a bátyámmal voltunk otthon, Édesanyám a kórházban küzdött az életéért. Ezen a télen is mint mindig körülbelül minden nap esett a hó itt a hegyekben .Aznap is ez történt.
Este 7órára járhatott. Sötét volt és hófelhők lepték el az eget, egyre hevesebben havazott. Én és a bátyám kinn ültünk a teraszon és néztük a hegycsúcsokat ahogy lassan elfedi őket a köd. Egyszer lövéseket hallottunk, nem figyeltünk rá. Nem érdekelt minket, mert a környéken német és orosz katonák portyáztak és néha rálőttek egy-két arra járóra. Két lengyel partizán katonáról tudtunk akik ezekre a portyázókra lőttek :Julian 'Julek' Wojcik és Franciszek Zurkowski. Egy-két perc elteltével hatalmas lövöldözés támadt. Ezt a bátyám nem tűrte, úgy gondolta maga fogja elintézni az ügyet. Engem a házba küldött ezt és felkapta apánk puskáját és hátra rohant a házunktól körülbelül 100 méterre fekvő erdőbe. A puskában nem volt puskagolyó és ő ezt nem tudta. Miért is tudta volna? Nem volt ő mesterlövész. Amikor ezt észrevette az egyik német katona, akkor épp Julek-et tervezte lelőni. Ő valahol elhagyta az ő fegyverét de ahogy ismertem, ő másnapra úgy is kerített egy újat. A bátyám azzal a lendülettel fejbe vágta a németet a puska csövével, aki összeesett. Ziutek bátyám szép lassan visszasétált a házunkba és ennyit mondott:
-Nincs puskagolyó.
Azután leült az ágyra és nézett ki az ablakon mint aki jól végezte dolgát. Tulajdonképpen mindig ezt gondolta és mi soha nem hívtuk fel rá a figyelmét, hogy néha téved. Ziutek és a lánytestvérem két külön kategória volt. Ziutek erőszakos volt és nagyképű, míg Jagoda nővérem mindig vidám volt, de csöndes. Ziutek sokszor kiabált vele.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Nincs még veszve...(2018, Teljes)
Подростковая литератураAMATŐR MŰ (2018) A háború közepén, 1944 augusztusában megkezdődik a harc, hogy Lengyelország szabad lehessen. A 14éves Ignacy, egyik pillanatról a másikra válik, a gyerekből katonává. Egészen a remény elveszéséig harcol. És mi marad? * * * Elért e...
