Végső szó

66 3 0
                                    



Köszönöm szépen, hogy elolvastad. Ha nem is túl realisztikus de szerintem azért olvasható. Műkritikát elfogadok, hiszen még nekem is van mit fejlődnöm.

A még mai napig eredeti címen élő "Nincs még veszve" történet, első fejezete 2017 decemberén jött ki a tollamból az osztályfőnöki füzetem közepére. 2018 márciusában találtam rá erre az oldalra és kicsit átírtam és folytatásnak indult. Még abban az évben be is fejeztem. 2019-ben újabb átírás következett, mert akkor már bővebb szókinccsel rendelkeztem. Habár egyelőre nagy sikereket nem ért el ez a kis történet, én akkor is büszke vagyok rá, hiszen ez az első amit be is fejeztem. Azóta már sok másba is belekezdtem. A téma választás nem tudom, hogy sikeredett. A megcélzott korosztály nagy részét nem érdekli a történelem. Igazából nem is a teljes korosztálynak küldeném ezt, hanem a köztetek, valahol az árnyéban lapuló nemzeti érzelműeknek és történelem mániásoknak. 

Eredeti borító :D

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Eredeti borító :D


Köszönöm a felkelőknek kik még ma is élnek vagy akik Lengyelországért életüket adták, hogy védjék Varsót. Bár igaz a várost porig rombolták de felépült újra. Czesc i Chwala, Bohatera! (Üdvözlet és dicsőség a hősöknek!)

Szereplők, ha a kedves olvasó nem tudta megjegyezni, vagy túl bonyolultak a családi kapcsolatok:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Szereplők, ha a kedves olvasó nem tudta megjegyezni, vagy túl bonyolultak a családi kapcsolatok:

Ignacy: 14 éves góral származású fiú.Nem túl határozott, sokszor gondolkodik az élet dolgain Zakopaneban született. Kinézete: fekete haj, barna szem kb 165cm magas.

Antoni "Antek": Szintén Zakopanei, lengyel, 13 éves. Erős személyiség, vezér típus. Kinézete: sötétszőke haj, zöld szem, kb 160-165cm

Lilianna: 13éves Varsói lány. Kicsit önző, nem túl bőbeszédű. Kinézete: szőke haj, barna szem, kb 145-150 cm magas

Marek: 18éves lengyel fiú aki Poznańban született, kiskorába költöztek Varsóba a szüleivel akiket később elvesztett. Kinézet: sötétszőke haj, zöld szem, kb 175cm

Jagoda: Ignacy 20 éves nővére. Édesanyja elvesztése után ő lett a legidősebb a családban de nem kezeli jól a "gazdálkodást". Kinézet: hosszú hullámos fekete haj, barna szem, kb 160cm magas.

Józef "Ziutek" : Ignacy bátyja, 18 éves. Az "én majd megoldom" mondat gondolatában élte életét. A varsói felkelésben meghalt. Kinézet: fekete haj, barna szem, kb 185cm magas.

Julian "Julek" : Antek  19éves bátyja. Igazi patrióta. Kinézet: barna haj, zöld szem, kb 180cm magas.

Wojtek: Lilianna testvére, 22 éves. Lelkesen harcolt, meghalt. Kinézet: szőke haj, barna szem, kb 175cm magas.

Julia: Lilianna és Wojtek testvére.Nem töltötte be a 19-et, meghalt. Kinézet: szőke haj, barna szem, kb 158 magas

Maciej "Maciek": 20 éves. Julia-val össze házasodtak volna de azt nem élték meg.

egyéb mellék szereplők:

Darek (említett)

Jan (Lilianna, Wojtek és Julia unokatestvére)

Andrzej (említett)

Rozek (a fiú a Zytnian-n, aki beszédet mondott)

Nincs még veszve...(2018, Teljes)Where stories live. Discover now