Az utolsó látnok (Próba Verzió)

Első Rész

– Kizárt, hogy te elmehetsz este itthonról! – rázta meg a fejét határozottan, közben vékony karjait összefonta.

– De ott csak azok lesznek, akikkel egy osztályba járok anya – magyarázta Niana.

– Niana, nem is ismered õket, hiszen te magántanuló vagy – forgatta meg mogyoróbarna szemeit Manuéla. – Itthon maradsz, és kész! Téma lezárva.

Niana bedobta neki a gyilkos pillantás 1.5-öt, de Manuelát ez sem tántorította el.

– Elegem van belõled! – vetette oda mérgesen, majd azon nyomban a szobájába vette az irányt, erõteljesen becsapva maga után az ajtót.

– Fejezd be a hisztit és feküdj le aludni. – Manuéla aggódott érte, hacsak a szemetet is kivitte. Attól félt, hogy valaki elrabolja õt, és soha többé nem láthatja.

Niana letérdelt az ágya elé, majd kihúzta azt a bordó színû dobozt alóla, melyet még a valódi szülei hagytak mellette, amikor egy templom elõtt hagyták. Manuéla mindent elmesélt neki, amikor Niana az alkarján lévõ anyajegyrõl kérdezgette õt, amely egy félholdat ábrázol.

Mindig is tudta, hogy õ más, mint a többi. Már csak azért is, mert képes látni egyes emberek jövõjét, ha belepillant azok tekinteteibe. A dobozban talált levél alapján, õ a harmadik látnok. Képességét sokan akarják megszerezni ugyanis, nemcsak hogy látja a jövõt, de meg is tudja azt változtatni. A papíron az is áll, hogy a démonok ellenségként szolgálnak, így maradjon távol tõlük és sose bízzon bennük! Hogy az irományt kiírta, azt nem tudja, ugyanis semmi más nem szerepel aláírásként, csak egy félhold, ami pont ugyanolyan, mint ami alkarján van.

Egy eldugott kisvároskában él Catway-ben, ahol az emberek messze állnak a modern világtól. Niana látszatra egy átlagos lány, akinek a hobbija a zenehallgatás, és az evés. Noha vékony alkatának köszönhetõen akármennyit is eszik, sosem látszanak meg rajta a felesleges kilók. A hazugság a mestersége: sosem tudni, mikor mond valójában igazat!

Nincsenek barátai. Egyetlen fiú volt a szomszédja, akinek nem volt az esete, amit szóvá is tett: Ne haragudj, de nem szeretem azokat a lányokat, akiknek túl sötétek a szemei, éjfekete a haja, ami ráadásul hosszú is. Na meg, túl sápadt az arca a szõkékre bukom!

Ezeket a szavakat vágta hozzá, amikor megpróbált kedves lenni. Niana szerint esélytelen, hogy valaki beleszeressen egyszer is.

Nem jár el sûrûn otthonról, ugyanis új lakosokkal bõvült a város, akik természetfeletti erõvel bírnak.

Minden fajhoz tartozik egy látnok, kivéve a démonokhoz. Éppen ezért Niana távol tartja magát tõlük, és igazán sosem kedvelte õket. Nem hinné, hogy a démonok képesek megváltozni. Az õ szemében õk csak vérengzõ vadállatok, akik az emberek félelmeibõl táplálkoznak.

Halk kattanással kialudt a folyosón a villany, félhomályba borult az ajtók közötti szûk tér, szürkésre sötétedett a fehérre festett fal. Niana még utoljára az órára pillantott, volt hátra még tíz perc ahhoz, hogy Manuéla végre elaludjon, és õ nyugodtan kiosonjon a házból, lehetõleg észrevétlenül. Csak úgy szakadt róla a verejték az idegességtõl. Mi lesz, ha Manuéla mégsem alszik el hanem ellenõrzi õt, hogy a szobájában van-e? De ilyenre példa még sosem volt noha arra sem, hogy õ elszökjön otthonról. Halk léptekkel odavonaglott az íróasztalhoz és levette a már kikészített ruhát. Gyorsan magára kapta a fekete bõr dzsekijét, a bõrhatású leggingsét és a tornacipõjét. A fülest a nyakába helyezte, a telefonját pedig a kabátja zsebébe rakta, majd még vetett egy utolsó pillantást a tükörbe. Szinte elszörnyedt a látványtól: sápadt arc, karikás szemek, és a haja Mintha már napok óta nem mosott volna hajat! Megvonogatta a vállát párszor, hiszen kit érdekelne az, hogy õ hogyan is néz ki?!